Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

Boldog újévet!

Wojciech Ceynowa: Az élet

A gondolataidban
panasz és szenvedés
megvalósulatlan álmok
szó szót követ
kérdések válasz nélkül
örömre és feledésre
körülnézel
egy pillanatra leülsz -
sóhajtásnyi idő.
Dabi István ford.

R. Lukátsi Vilma: Végtelen Adventek

Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony,
S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon...
Vajon... kialszik-e a fény a szemedben?
Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben?
A Messiás eljött, de nem úgy mint várták,
Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták,
Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát,
Megakarták mérni Isten igazságát,
És nem értették Isten Golgotáját...
És nem értették meg Isten Történelmét.
És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét.
Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige
Alázatosan jött le szolgálni ide.
S végigjárta minden lépését az útnak...
A próféciák is mind-mind ide futnak -
- De itt van kezdete már a másik útnak.
Később megértették, s szerte a világon,
Évente új várás indul, új karácsony.
Aztán... ahogy elmúlt a várásnak vége,
Indulunk ismét a köznapok elébe...
A Messiás eljön, de nem úgy, mint várják,
De aki megérti Isten Golgotáját,
Annak ádventje nem ,,karácsonyi ádvent.''
Mert tudja, visszajő onnan, ahová ment!
És amikor zsendül a fügefa virág:
A KEGYELEM betelt, s eljő az IGAZSÁG!
Ádventi nép! Ma már az örömhír csendül,
Emeld fel szemedet: a fügefa zsendül.
Vedd füledbe szavát, igéretét zengőn;
Várd igaz ádventtel: eljön, eljön, eljön!

Ojars Vacietis: (Ne szipogj!)

Ne szipogj!

Úgyis át kell menned
ezen a pallón

Ne sírj!
A nedves palló
csúszós palló.

Ne hidd,
hogy a túlsó part
maga átjön.

Ne reménykedj,
hogy bárhová is eljutsz
anélkül, hogy rálépnél
a túlsó partra.

És minden óra
egy túlsó part.

Dabi István ford

A teremtés csodái

A teremtés csodái

Antanas Drilinga: A szerelem órája

Szeretlek titeket.
Oh ti, akik
Már néhány évtizede
Velem együtt meneteltek,
Oh ti, akik
Minden nap a kezeteket nyújtjátok
Vagy akiknek hosszú évek múltán én szorítom meg a kezét,
Akiknek az arca megváltozott
Éppúgy, mint maga az élet -

Szeretlek titeket!
Szeretlek titeket, akik a gyermekkor
Gondtalan messzi nyaraiból érkeztetek,
Titeket, kis madarakat, akik ott daloltatok
Teli torokkal az erdőszélen,
Ugyanolyannak ismerlek benneteket,
Habár már egyikőtöket sem, egyikőtöket sem
Látom itt magam mellett,
Mégis érzem a szíveteket,
Elkalandoztatok valamerre, elutaztatok a kacskaringós síneken,
És a szívetek ott dobog örömötökben és bűnötökben,
De még mindig elevenen, mintha lobogna a gyermekkori nyarak
Fényében

Szeretlek titeket.
Habár már nem egy nevet
Kő jelöl a sírdombon -
Milyen gyorsan, oh, milyen gyorsan
És hihetetlenül és fájdalmasan és értelmetlenül
Jön az, amit az emberek egyszerűen
Távozásnak neveznek.

Milyen gyorsan, oh, milyen gyorsan száradnak fel az arcon a könnyek,
A szelek simogatják
A tavaszi piros tulipánt,
Amit ha látunk, örömtelien mosolygunk,
Mert az a tavasz jele, mert nyílnak a tulipánok, mert jönnek vissza a gólyák,
Mert minden olyan, amilyennek lennie kell.
Mert mi ismét magasan hordva a fejünk lépdelünk a szülőföldünkön
És én szeretlek titeket.

Szeretlek titeket.

Dabi István ford.

Elza Vecina: A csend ritmusa

Hullottak rám a szavak.
Jégesőként verték a fejem.
Védekeztem, menekültem előlük,
Amíg el nem értem a tengert.
A tenger ősz haját fésülgette és melankolikus
gondtelt tekintettel nézett és beszélni kezdett -
a hangja lassan és mélyen csengett, mint anyám hangja.

- Fuss a jégesőtől - mondta.
- A jégeső tönkreteszi a vetést, letöri a virágokat, leveri
                 a gyümölcsöket, agyonveri az embert.
A jégeső a halál nővére.
Menj a csendhez!
A csend az élet kezdete -
Minden nagyság kezdete.
Susog a kis makk csendjében született ezeréves tölgy.
Zúg a csöppnyi forrás csendjében született Daugava és Volga.
Dalol a szerelem csendjében született nagy Tagore.

Csendben mozog a fejünk felett a Mindenség, minden életet
                          nagyszerű ritmusában hordoz.


Dabi István ford.

Antanas Drilinga: Valahol, tőlünk messze

Valahol, tőlünk messze halnak meg a madarak,
        És a fájdalom távoli visszhangjai
        Visszaverődnek az égen.

        Valahol, tőlünk messze
        Húz ívet a félelem köde
És ereszkedik a fejünkre.

        Valahol, tőlünk messze a szemek,
        Elviselhetetlen bizalmatlansággal teltek -
Mi lesz holnap.

        Nekem nem mindegy, hogy ott, valahol, tőlünk messze,
        Hullanak a boldogság csillagai,
Mint hideg hamu.

        Nekem nem mindegy, hogy ott valahol, tőlünk messze,
        Kiáltozva halnak meg a madarak,
És a Földön mankóval jár a Szenvedés.

És én nem érzek meleget,
És én nem érzek igazi kényelmet,
        Amíg ott, valahol, tőlünk messze, meghal az öröm.

Dabi István ford.

A teremtés csodái

A teremtés csodái

Peder Cadotsch: Távoli csillagok

Mély sötét
zuhan
a völgybe
az éji
csenddel...
A csillagos ég
oly távol,
de a csillagok
ott úsznak
a forrás vizében.

És boldogan
iszom
a csábító
csillagos éggel
a friss vizet.
De a csillagok
továbbra is ott vannak
az égen és a forrásban -
és nekem marad
a kínzó szomjúság.

Dabi István ford.

Tollas Tibor: Fenyők

                      t                       

i 

tű 

levelű 

csend kupolái 

örök- 

zöld fenyvesek 

a hó 

alól is reményt szikrázni 

csak zengjetek! 

Isten nélküli istállók mélyén 

ti őrzitek a szárnyatok alá menekült 

Kisdedet. 

Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve, 

ha őrök 

elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább! 

Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe': 

csak a 

szeretet 

tehet 

csodát. 

Ingeborg Kaiser: békekívánságok

azt kívánom magamnak
és neked
hogy állandóan szabadságba
önzetlenül
vidáman és boldogan
a mostban
lélegezzünk
érezzünk
megértsünk
szeressünk
egészen emberek legyünk

Dabi István ford.

Ingeborg Kaiser: barátok

nem lopakodnak be
a gondjaidba
várják
érzésekkel tele
a szavaidat
a gyengeségeikről is
tudnak
nem turkálnak
a hibáidban
hallgatnak
mosolyognak
hagyják hogy
megérintsd őket
szeretettel figyelnek

Dabi István ford.

Ingeborg Kaiser: álmodtam

egy keskeny völgyön át
vándoroltam
egy folyó mentén
és álmodtam
egy másik oldalról
több fényről
több melegről
és hirtelen
hidakat láttam
hidakon
és a maga módján
mindegyik
mozgott
a mozgásuk
emberekre
emlékeztetett
és közülük az egyiket
sem mertem
megterhelni
önmagammal
és tovább álmodtam
ebben a völgyben
a folyó mellett
a túloldalról
több fényről
több melegről

Dabi István ford.

Karácsony

Áldott, békés karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves olvasómnak!

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi gyõzött érdességemen?
Mitõl csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitõl tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Pilinszky János: A fényességes angyal is

      Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.

Szemlér Ferenc: Karácsonyra

Foszlik a fény, fogy a hő,
közeledik az idő,
meg kell már születned!
Gyűlnek is a pásztorok,
igazodik száz torok
édes énekednek.

Nem tudjuk, hogy merre fog
jót jelentő csillagod
rőt egünkre kelni.
De a jászol barma vár
s három keleti király
készül útrakelni.

Az alázott s a szegény
sorsa sűrű éjjelén
jöttöd után reszket.
Nem lehet, hogy annyi test
s lélek vágyát félrevesd
és hogy ne szüless meg!

Vérben, vasban nevedet
rebegik a nemzetek,
suttogják a népek.
Vedd le róluk a sötét
égető vasvesszejét,
ahogy megígérted!

Kezük még tán fegyveres,
de a szemük jelt keres,
jelt, ami segítsen.
Ó, ne hadd csalódniok,
szállj közéjük szép titok,
gyermekarcú Isten!

S mentsd meg, akit szeretünk,
gyermekünk és kedvesünk,
barátunk és vérünk
– S ha majd Krisztus született
áldd meg ősi szeretet,
minden ellenségünk!

Puszta Sándor: Betlehemi éj

A hold beszűrt a kunyhórepedésen,
Ezüst halmot hintett szerte szépen.
A glória már fényes messze zengett.
Elaludtak. Szendergett a Gyermek.
Mária édesen, a bölcsőre hajolva,
József, az ács, s fejénél a szalma.
Aludt a csacsi és a hű ökör.
Ez éjjel nem riadt egy kutya se föl.
Bogrács alatt a tűz, csuporban a tej,
A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely.
Aludt a jószág. A tágas gádorok.
A mindig virrasztó csordapásztorok.
Egy kis bari, tán álmán, bégetett.
Sóhaja gyapjak taváb veszett.
Aludt a ház. A csend. A kispatak.
Háztető a nád. S a ház előtti pad.
Aludt a szerszám, a szíj, ostoron a nyél.
Gyalogúton, állva, elaludt a szél.
Gyöngyháztollú szárnnyal mind, a madarak.
Aludt az éj is, egy nagy fa alatt…

A glória már csak szinte zümmögött,
Mint a hold zenéje alvó fű között.

     A Hűség virraszt csak
     Léptét hallani,
     Hogy ébren legyen itt
     Mindig valaki…

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
     Lángos csillag állt felettünk,
     gyalog jöttünk, mert siettünk,
     kis juhocska mondta – biztos
     itt lakik a Jézus Krisztus.
          Menyhárt király a nevem,
          Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot;
Nem vagyunk mi vén papok.
     Úgy hallottuk, megszülettél
     szegények királya lettél.
     Benéztünk hát kicsit hozzád,
     Üdvösségünk, égi ország!
          Gáspár volnék, afféle
          földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
     Főtt kolbászunk mind elfogyott,
     fényes csizmánk is megrogyott,
     hoztunk aranyat hat marékkal,
     tömjént egész vasfazékkal.
          Én vagyok a Boldizsár,
          Aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária
boldogságos kis mama.
     Hulló könnye záporán át
     alig látja Jézuskáját.
     A sok pásztor mind muzsikál.
     Meg is kéne szoptatni már.
          Kedves három királyok,
          jóéjszakát kívánok!

A teremtés csodái

"Oh, természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled?"

/ Katt, a kinkre /

Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten. Magasztalnak a népek... 

 (Zsolt 46,11)

 Ezekben a napokban nagyon sok tennivalónk van, a legtöbb ember készül karácsonyra. De hogyan?

Tervezni és szervezni kell, pénzt és időt beosztani, munka után zsúfolt üzletekben vásárolni... Aztán mire megérkezünk az ünnephez, elfogy az erő, kiürül a pénztárca, kimerülten próbálunk illedelmesen viselkedni, és sokan el is feledkeznek arról, hogy karácsony az Úr Jézus Krisztus születésnapja.

Ebben a hangos, kapkodó időben Isten különös szeretettel figyelmeztet: csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok Isten! S aki elolvassa az egész zsoltárt, megtudja belőle, hogy

a. Isten az üdvtörténet Ura. Neki szép terve van ezzel a világgal. A gonoszság erői próbálják ezt meghiúsítani, de éppen karácsony csodája mutatja: Isten Jézus Krisztus személyében utánunk jött, hogy segítsen rajtunk.

b. Isten a történelem Ura is. Sokszor úgy tűnik, hogy a pénz, a hatalom, a hazugság diadalmaskodik, de mi tudjuk, hogy a kormány Isten kezében van.

c. És Isten a mi személyes életünk Ura is. Ő a mi erős várunk, biztos oltalmunk. Aki ismeri őt és bízik benne, annak minden körülmények közt békessége van. Őt megismerni ebben a csendben lehet.

Legyenek hát csendes adventi estéink, akár egyedül, akár családban élünk, amikor ha röviden is, de magasztaljuk őt, figyeljünk igéjére, lássuk meg nagy tetteit - köztük azt is, hogy karácsonykor Jézusban egészen közel jött hozzánk Isten!

Készüljünk karácsonyra másként, mint a világ! Az Isten előtti csendben az is hallható lesz, amit a lármában és rohanásban nem hall meg az ember. Így közelebb kerülünk Istenhez, egymáshoz és önmagunkhoz is.

"Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, Az Úr-rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz!"
(G. Neu mark)

Forrás: Cseri Kálmán facebook oldala

Túrmezei Erzsébet: Advent

Elég volt már a gyötrelem,

elég volt már a sötétből.

Napfényre vágyunk, már a gond

fekete erdejéből.

Növeld mibennünk mi isteni,

s öld ki ami bennünk állati,

hiszen a dühös tusákba már

mindenünk belefáradt.

Szüless meg bennünk Tisztaság,

Szüless meg bennünk Béke,

S tedd kezedet a világ

lázas ütőerére.

Szüless meg bennünk Szeretet,

a legszebb lelki virtus:

- a szivünk szomorú, beteg -

teremts bennünk új életet,

Szüless meg bennünk Jézus!

Balássy László: Novemberi gondolatok

Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül...
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.

Gömöri György: Pillanatkép

Szálas eső pattogzott végig a tájon.

Ám kisütött a nap s míg messzesugárzó

Fénybe merültek a fák, az égre kiült a

Kettős-ívű szivárvány.

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

- Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Bódás János: Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kinek fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
Mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
Kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,

aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

Néhány pásztornak, akik sohasem öltek

nyulat, nem hordoznak emberölő

szerszámot, megjelenik az angyal és

megjelenik a csillag és tele lesz dallal

a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre

és tudni fogjuk, hogy Ő az.

Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,

a petroleumbányák frakkos császárai

s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,

legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog

az örök épitők acélos vidámsága.

Ő megmutatja minden vándornak az útat,

minden töprengőnek az igazságot, minden

haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza

nekünk a gépek dalának igazi értelmét,

megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt

legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék

fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,

nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

Ma még sirunk,

mert a mosolygás nem én vagyok.

Ma még sötét

van, mert nem jöttem világosságnak,

hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.

Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

Nemes Nagy Ágnes: A síkság

A végnélküli hómező
hiába nézed nem vagy ott
nincs ki hiányod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

nem esik jég nem fúj a szél
senkinek foga nem vacog
öles pelyhekben fagy a hó
hiába nézed nem vagy ott

nincs ház ahonnan csüngjenek
kedélyes formás jégcsapok
nincs semmi forma és kedély
senkinek foga nem vacog

hiába nézed hajnalig
hosszú az éjjel nem vagy ott
nincs ki halálod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

Benny Andersen: Az élet keskeny és magas

Gyufaszál lobban fel a világűrben,
egy arcra villan, mielőtt kialszik,
Kezek érintik egymást a sötétben
futólag, mielõtt megmerevednek.
Szavakat mondunk.
Néhányuk el is ér egy-egy fülig,
egy ideig emlékeznek is talán rájuk.
Hosszában mérve életünk rövid,
függőlegesen mérve viszont végtelen,
megpendülő rost a halál izomzatában.
Csókolj hát most, még mielőtt
csókod már csak csontvázat érhet.
Hamarosan semmivé válsz ugyan,
de van még mindig ajkad
és van gyufád.

Sulyok Vince fordítása

Benny Andersen: Ne tedd többé

Felelőtlenség szavakat szülni a világra.
Szavakat, hogy vékonyka gondolatjeleken lógjanak,
fuldokoljanak fel nem oldható pontok közt
kitéve ragályos vesszőknek s pontosvesszőszorulásoknak,
szócsoportok ku-klux-klanjainak,
mellékmondatoktól eltorzult poéneknek,
felkiáltójelektõl meglincselt szinonimáknak
s szagtalan szintaxiseltávolítóknak
s mind a sok egyéb csábításnak,
a felizgató fokozásnak,
származékszóvégződések éjjeli életének,
macskajajos-fejfájásos mutató névmásokkal,
émelyítõ lábjegyzetekkel -
s otthontalan szószedetek új nemzedékének,
lúgos és hideg kérdőjeleknek,
örök szárnyalásban vagy óriási
zárójelek közé beinternálva.
Védtelen szavakat ne hozz hát a világra.

Sulyok Vince fordítása

Benny Andersen: Az életút felén

Egy bizonyos adott idõpontban már könnyû kiszámítanunk
hogy fogainknak csupán a fele ha megvan még
hajunknak is csak a fele
s fele az életünknek
néhány év már csak és az ember többé
nem képes már hallani a tücsökzenét
kivéve hogyha jó elõre felveszi
magának hangszalagra
hogy késõbb félsebességgel játszhassa vissza
s bár kedvünk támad olykor hogy hátrapillantsunk
mögöttes eredményeinkre
előre nézni késztetjük mégis magunkat
korábban ment is ez szépen szinte magától
most viszont már törődnünk kell jövőnkkel
nem elég hivatkoznunk régi sikerekre
mivel azok akiknek mutogatnánk őket
halottak már vagy ritkán bukkannak elő
s már önmagában az hogy házastársunk
vagy lányunk gyengéd hangot használ
mikor az aprósüteményt kínálja
már a jelen villanófényét
villantja rá tovarepült időnkre
s az érkezőre is
akkor lassan azon kezdünk tűnõdni
hogy eltelve napjainktól és a süteménytől
mi módon kerülhetnénk el a halált
itt a rezervátumban.

Sulyok Vince fordítása

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

Áldjon meg téged...

              saját fotó

         Áldjon meg téged az Úr!

Rákos Sándor: Eloson

Eloson bizony eloson

a szerelem eloson

homályos utakon loppal

egy csapáson a farkasokkal

szemek szúrnak a csönd mögül

a fűben kecskebéka ül

s vállat-fejet fordítva bámul

utána míg a láthatárról

le nem tűnik nagyhirtelen

a farkasléptű szerelem

Ady Endre: Álmom az Isten

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

  

Turmezei Erzsébet: Adventi éjszaka

Fehér takaró,

ezüst fénytartó,

valót eltakaró.

Mintha nem volna más,

csak ez a ragyogás:

titokzatos, csodás.

Nincsen se hang, se zaj,

nincsen se seb, se baj,

se sóhajtás, se jaj...

Se bün, se szenny, se sár,

se szin, se könny, se kár,

csak hó és holdsugár.

Hiszen igy volna jó.

De nem ez a való.

Csal a fénytakaró.

Alatta szenvedés,

szenny, sár, ... elfödni és

elrejteni kevés

a hó és holdsugár.

De Valakire vár

a holdfényes határ.

S ez az adventi, mély,

havas és holdas éj,

titkot tud: Jön! ... Ne félj!

Pilinszky János: Kegyelem

Bogarak szántják a sötétet

és csillagok az éjszakát.

Van időnk hosszan üldögélni

az asztalon pihenő lámpafényben.

Megadatott a kegyelem:

miközben minden áll és hallgat,

egyedül az öröklét működik.

Agnieszka Osiecka: Belehalni a szerelembe

Legalább egyszer

érdemes belehalni a szerelembe.
Legalább egyszer.
Már csak azért is,
hogy később eldicsekedhessünk,
hogy van ilyesmi.
Hogy létezik
...Belehalni.
Valaki fiókja mélyén feküdni
más levélhullák és emlékhullák
mellett
és szenvedni...
Oly istenien,
oly pátosszal szenvedni,
mint Tosca
vagy Witos.
... És már nem törődni senkivel,
és nem haragudni senkire.
És csak kérni Istent, hogy egyszer,
legalább még egyszer
belehalhassunk a szerelembe.

Dabi István fordítása

Takács Zsuzsa: Álom

Egymással szemben ültünk a két fotelban,
mégis olyan volt az egész mintha
az öledben tartanám a fejemet,

combjaid hosszú vonalát éreztem.
Suttogó beszélgetésre merülve, de
távol egymástól. Égett a szemem.

Közben, míg a forró fátyolon át néztelek,
a jelen is bizonyos távolságra volt már.
Valósággal emlékeztem rád!

Mennyire szeretem a magyarokat! –
mondtam.

És a magamat szinte kizáró kínzás miatt,
s a neked szóló rejtélyes vallomástól,
besötétedett.

Dora Janeva Mednikarova: Tavasz

A szemem megvakult a zöldtől.
Belémszívódik
és a véremben forr -
                                a halhatatlanság átlátszó bora.
Egy méh önfeledten pengeti
a nap aranyhárfáját.
Cseppek zenéje hull
                                a fiatal fűbe és a pillangókra,
hirtelen gyöngyszivárvány alatt.
Reszketve odaszaladok
                                     hogy összeszedjem
és nyakláncba fűzzem.

Dabi István ford.

Baranyi Ferenc: Valami mindig közbejön

Valami mindig közbejön, távolban tengő vén apádnak
Sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad.
Futnál hozzá bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
Futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön

Valami mindig közbejön. Mosolyognál az elesettre
S nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve
A csüggedőre biztatón, a lányokra ingerkedőn
Mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál mert volna mit, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön. Forró igazra nyílna ajkad,
De mielőtt kimondanád engedsz a féligaznak.
Hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn.
Lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön


Valami mindig közbejön. Lét fontosságú semmiségek
Miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet.
Pedig adódna még idő, kifogni az adott időn
Igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön

Czeslaw Milosz: Epigráf: a világ és az igazság

Lévi Rabbi ezt mondta:

Ha a világ az, amit keresel, nem lehet igazság.   

Ha az igazság az, amit keresel, nem lehet világ.

Miért fogod meg a kötelet két végén,

keresve a világot és az igazságot?

Ereszd el az egyik végét,

mert a te makacsságod pusztulásba viszi a világot.

Dabi István fordítása

Ady Endre: Az Isten-kereső lárma

Neved sem értem, Istenem,

De van két árva nagy szemem,

S annyi bolondot látok,

Hogy a sok bolondságból

Nagy ijedelmemben, Uram, 

Hozzád kiáltok.

Próbáltam sokféle mesét,

De hajh, egyik se volt elég.

Szivemben, idegimben kiabáló nagy lárma

Téged keres Fölség:

Isten, a Tied minden.

Dsida Jenő: Imádság

Uram! borzasztó! megöl ez a köd,
Ez a homályos, titkos sejtelem!
Mint mázsasúly, mint vérszopó vámpírhad,
Úgy nyom lefelé, úgy ül lelkemen, -
Sehol menekvés! Sehol pihenő!
Homály előttem és hátam megett!…
Oh, ez a tespedt, gyilkos félhomály
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

Szökkenjen lángba éther, levegő!
Tüzes lángkévét löveljen a föld!
Szemet-vakító tűztenger legyen,
Mi földet, eget és mindent betölt! -
S aki versenyt zúg, sír a felsikoltó,
Jajongó lánggal, énmagam legyek!…
- Csak ez a sápadt, kínzó félhomály,
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

Vagy nem bánom, ha sötétség borúl rám,
A nem-tudásnak örök éjjele,
Melyben kialszik érzés, gondolat,
S az öntudatnak halvány mécsbele;
A mindenségből egy nagy semmiség lesz:
Nem lesz kérdés és nem lesz felelet…
Semmit se bánok, csak e félhomály
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

Dsida Jenő: Gyöngék imája

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

Reményik Sándor: A legizgatóbb film

Ha egyszer minden láthatóvá lenne,
Ha filmre vetődnék minden titok,
Minden, mi huszonnégy óra alatt
Egy ember lelkén általkavarog:
A tisztátlanság minden ördöge,
A bűn-csírák, a kárhozat-magok, -
Akkor látnók csak, mily sötét az ember,
Milyen feketén lángoló szurok.
De akkor látnók csak, mily szép az ember,
S hogy tusakodnak benne angyalok ‘
Az ördögökkel – naplenyugovásig.

Anna Swirszczyńska: Megígérte

A bálban a fiú
arcul ütötte.

Elesett,
az emberek lefogták a támadót,
aki megtántorodott.

Majd egymást ölelve mentek hazafelé.
Boldogan mosolygott.
Terhes volt, és a fiú megígérte,
hogy feleségül veszi.

Dabi István ford.

Takács Zsuzsa. Emlékezz meg rólam!

Emlékezz meg rólam! Emlékezz meg,
ha már nem leszek. Viseld virágos
ruháimat, vedd föl az ágyam mellé
ejtett könyvet, a történet nekem
örökre csonka lesz, fejezd be te!
Tudd meg, hogy a Buendía gyerekek
játszanak-e még az ütött-kopott                                             
Ursulával, vagy ágyába visszamászva
gyötrő szégyenében meghalhat-e végre?
Érintsd a csengőt, lépj a szobákba,
ahol jártam – csupa unalmas öreg –
nekem titkos testvéreim ők,
köszönj nekik helyettem, és arcukról
ráncaik félelmes harisnyáját
leveszik, ifjak újra. Kelj föl
hajnalban, ha idegen városokban jársz,
ha ébredését meglesed, tiéd lesz minden:
a kóborló kutyák, az elrúgott narancshéj,
a nyujtózó tenger. Forogj földigérő
tükrök előtt, légy szép!
Hallgasd meg a polcon egymásra
rakott, szakadt borítójú lemezeket,
töröld le a port, ne karcolódjanak!
Egyre tisztább, leplezetlenebb
a fúvósok hangja, ne félj: jó
egyedül. Feküdj a gumilepedővel
letakart ágyon; húzd föl a lábadat,
várd türelemmel a győztes, csapzott
jövevényt, aki nekem – te vagy.
A többiek gyöngék, légy erős!
Nem mondhatom másnak, csak neked,
ezért most állj meg, ha olvasod:
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

rajtad múlik, hogy az országból
mi lesz, hogy az érkezők a jeligét
kiáltják, vagy átlépik óriás
lovaik a rombadőlt kaput,
hogy megmarad a föld, vagy
csak az ég marad. Végül: ha félsz
nélkülem, bárhol vagyok, üzenem:
veled.

Anna Swirszczyńska: A falusi asszony élete

Zihálva

cipeli hasán a dézsákat.

Zihálva 

cipeli hátán a zsákokat.

Zihálva

húzza a kútból a vödröket.

Zihálva

szüli a férfivágy gyümölcsét.

Zihálva

Hal meg.

Dabi István ford.

Zdravko Kiszjov: Terméketlenség

Egyszer, évek múlva visszatérek
a régi házba és keresem
a kis fát, amit születésem napján
ültetett az apám.
Keresem az ikertestvéremet...
“Az a fa?
Fiam, magasra nőtt,
de gyümölcsöt nem hozott -                  
mondja a ház mostani gazdája. -
Még az árnyéka is beteges volt,                  
kivágtuk:
ilyen esetekben igazságos a fejsze...”
Így beszél
és kérdően néz a szemembe.
Vagy csak nekem tűnik úgy.
De örökre
emlékezetembe vésem a tekintetét,
amelyik mintegy felmér,
hátha én is olyan vagyok,
mint az a fa.

Dabi István ford.

Jung Károly: Eső a téren

        „Ami lehetett volna és az, ami volt
        Egy célba fut és mindig jelen van.”
        T. S. Eliot

Ilyen csak a végtelen lehet.
De tán az sem,
mert az szavakkal körül nem írható.
De parázsló csendje,
mely illatos testedhez hasonló,
öröklét talán,
vagy annak egy döbbent pillanata.
Mert minden mérhető idő
darabja csak, percnyi mozdulása
egy csillag hullámverésének,
mely elhúz az ember felett;
lehet, egyszeri véletlen,
amit az órák nem jeleznek.
De ott a téren, a katedrális mögött,
ahol a formák síkjai
lassan átrendeződnek
nyugtató emberi rendbe,
a lámpák gyújtását figyelem
‒ parányi pontok az utcák ormain ‒,
és rád gondolok. Kint esik.
Tudom, késő innen elmennem.
Egyszer úgyis megméretünk.
S bár a vér féktelen vashordái
dübörögnek fülemben, dolgozom,
és ez ad súlyt tetteimnek.

Anna Swirszczyńska: Nővéreim a mélyből

Vannak barátnőim a sétatéren,
vén koldusok, bolondok.
Szemeikben gyűrűk tükröződnek,
amikből kifolytak a drágakövek.
Életünkről mesélünk egymásnak,
ami lent, az emberi lét legfenekén telik.
Nővéreim,
folyékonyan beszélünk a szenvedés nyelvén.
Meg-megérintjük egymás kezét,
ez segítségnek tekinthető.

Búcsúzóul megcsókolom
víz-finom arcukat.

Dabi István ford.

Gyurkovics Tibor: Állomás

Lekapcsolódsz, mint egy vagon

a tehetetlen kocsisorból,

továbbütődsz a vasakon,

a vasutas már rád se gondol,

pedig tele vagy még teherrel,

melletted jár a gyorsvonat.

Ki se raknak. Aztán egy reggel

megmérik tiszta súlyodat.

Túrmezei Erzsébet: Krisztusra várunk

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.

Némák a titkok. Nem válaszolnak.

Rejtő ködükbe szemünk nem láthat...

De elültetjük kis almafánkat,

Bízva, hogy kihajt, gyümölcsöt terem.

Titok a jövő. Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.

Némák a titkok. Nem válaszolnak.

De a ma int, hogy híven szolgáljunk,

Mert tudjuk, Ki jön:

Krisztusra várunk.

Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,

Munkában leljen, ne resten, tétlen!

Testvérek terhét vállalja vállunk!

Mert tudjuk, ki jön:

Krisztusra várunk.

Mira Kus: Decemberi reggel

A ködből
váratlanul
felmerülnek a dér-fedett fák és bokrok.
Valaki jelenlétének fehér küldöncei,
akik titkos pecsétekkel ellátott
ködös leveleket hoznak.
Mozdulatlan ruhákban, titokzatos, fehér csipkékben,
kikeményített, merev körgallérokban,
amikkel hófedte lágy, érzékenyen kinyújtott nyakukat védik.
A csend mélyen elrejti a nyugtalanságot,
de még mélyebben rejlik - a nyugalom.
Az emberi értelem távoli, hófedte mezőinek
nagy, kegyes adománya.
A legegyszerűbb dolgok. Fog esni a hó?
Elveszti a levegő a fejét és fehér pelyhekkel
kezd körtáncot?
A reggeli tejeskávé illata
folyékony alakokat horgonyoz le. Lassan
megjelennek a körvonalak és kivehetőbbé válik a táj
az életunt szemhéjak alatt.
Miféle madár
kezdi hirtelen a dalát?

Dabi István ford.

Ady Endre: Imádság háború után

Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szívem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Rainer Maria Rilke

"Gyöngyök perdülnek szét. Jaj, odalett a zsinórjuk?

Felfűzném ismét, de mit érne: hiányzol,

biztos csat, hogy meg tudd őket tartani,

                                                                     Kedves."

Babits Mihály: Magyar szonett az őszről

Jön az ősz, már hullnak a cifra virágok
szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok,
ha süvít a böjti szél: »Nincs szükség rátok!
Már vége a násznak, megestek a lányok.«

Komolyan és szürkén, mint a gőgös szerény,
fiait ringatva ül a termés, helyén,
kész elbocsájtani a Szentmihály szelén
s hős anyaként halni a November derén.

S már érzi az éh nyúl, hogy a fű kopaszabb.
Jajgat a sok madár, folyton vérzik a nap.
Megy a gőzös, Pestre, füstje a földre csap.

Ideges a farkas a gyürött erdőben.
Ideges az ember szíve a mezőben.
jön valami amit minden ért, csak ő nem.

Takács Zsuzsa: Szétdobált szoba, benne a megvetett

Szétdobált szoba, benne a megvetett
széles ágy. Nem számítottam rád.
Amikor jöttél, már aludni készültem.

Most itt, mint legelőször újra.
Egy félpár papucs, a székre
hajított pulóver, az írógép elöl,

éjfél és egy óra között,
a számodra nagyonis ismerős blúz,
csupa kihívó jelzés, egy öv –

rajongó híveink. Zakód és inged,
ahogy bőrödtől elválik a vászon s még meleg!
Az asztalon az érted égő lámpa.

Pilinszky János: Aranykori töredék

                       U. E.-nek

Öröm előzi, hirtelen öröm,
ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
Az össze-vissza zűrzavar kitárul,
a házakon s a házak tűzfalán,
a világvégi üres kutyaólban
aranykori és ugyanaz a nyár!
És ugyanaz a lüktető öröm;
dobog, dobog a forró semmiben,
ellök magától, eltaszít szivem
és esztelen szorít, szorít magához!
Mi készül itt e tenger ragyogásból?
Ha lehunyom is, süti a szemem;
mi kívül izzott, belül a pupillán,
itt izzít csak igazán, idebenn!
A világ is csak vele fényesűl,
az örömtől, aminek neve sincsen.
Mint vesztőhelyen, olyan vakitó
és olyan édes. Úgy igazi minden.

Csorba Győző: Dialógus

                   Az ötvenéves Vigiliának

A test mondja:
    Látom magam (ki kit? – én s engemet):
    romlok naponta: egy-egy ismeret,
    egy-egy képesség, ami az enyém volt,
    riadtan észlelem: nincs… vége… szétfolyt.

A lélek mondja:
    Nem sajnállak: minden vesztő napod
    bennem új és új csillagként ragyog,
    egy-egy gúzshurkot oldva, bontva rólam
    fölkészít, hogy szabad legyek valóban.

A test mondja:
    Kárörvendő! Megépülésedet
    az én romlásomnak köszönheted:
    jöttél belém mint beíratlan irka,
    s az én történetemmel vagy beírva.

A lélek mondja:
    Értem lettél, jegyezd meg, épp ezért
    a szép és keserű történetért,
    hogy ami egyszer volt, az el ne vesszen,
    s ne lehessen, hogy többé ne lehessen.

Esad Bayram: Visszhangok

Leszálltál a tengerfenékre,

Felugrottál a holdra,

A házadba gyűjtötted az egész világot,

Mégis éjjel-nappal csak zokogsz.

Dabi István ford.

Csorba Győző: Bízzunk a test köznapi életében

Mire szájamra jut mire szájadra jut
Elnyomorodik
megromlik a szó
Behabzsolta a száj a test tudását
Folytonos félreértések között botorgunk
Nincs jobb beszéd?
Bölcsebb ha hallgatunk:
nem kavarunk keserűséget

Nekem elég hogy vagy
Legyen neked is elég hogy vagyok
És mert az ölelés is
csak darabos kiáltás
benne se bízzunk egymagában
Hanem bízzunk a test
köznapi életében
mely szürke semmiségek
gyönyörű orgonáján
zengi ki a szerelmet.  

Garai Gábor: Négysoros

Nézd, a gondnak van atyjafia-gondja,

s a nagyobb gond a kisebbet kioltja.

Látod, az öröm erre képtelen:

pótolhatatlan és testvértelen.

Szabolcsi Erzsébet: Este

Valami bíbort szórt az este
a lassan úszó fellegekre.
Valami kósza szellő lebben
ebben a fáradt, álmos estben.
Valami furcsa fájó dallam
suhan felettem lágyan, halkan.
Valami bánat sír az égen,
s lehull a nap a vérző éjben.

Zbigniew Herbert: Addios

Még itt vagy, de indulásra készen,
a tárgyak körvonalai halványulnak, nincs már szükség rájuk,
nevetséges, mily fontosak voltak
még az imént.
Mi mennyországunk volt, az ágy is
alig látható négyszög.
Elsőnek a tárgyak tűnnek el,
könnyen vagyunk közömbösek irántuk.
Még jelenléted jelzi a hangod,
bár idegenül cseng már, vágyam száll feléd
az utolsó főhajtásig, ami azt jelenti, tőlem elmész

ö r ö k r e.

Dabi István fordítása

Zsigmond Géza: Csend

A csend

hangokból

született,

mint

tükörképből

a tárgy:

magára ismer

az, aki hallgat.