vén koldusok, bolondok.
Szemeikben gyűrűk tükröződnek,
amikből kifolytak a drágakövek.
Életünkről mesélünk egymásnak,
ami lent, az emberi lét legfenekén telik.
Nővéreim,
folyékonyan beszélünk a szenvedés nyelvén.
Meg-megérintjük egymás kezét,
ez segítségnek tekinthető.
Búcsúzóul megcsókolom
víz-finom arcukat.
Dabi István ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése