mégis olyan volt az egész mintha
az öledben tartanám a fejemet,
combjaid hosszú vonalát éreztem.
Suttogó beszélgetésre merülve, de
távol egymástól. Égett a szemem.
Közben, míg a forró fátyolon át néztelek,
a jelen is bizonyos távolságra volt már.
Valósággal emlékeztem rád!
Mennyire szeretem a magyarokat! –
mondtam.
És a magamat szinte kizáró kínzás miatt,
s a neked szóló rejtélyes vallomástól,
besötétedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése