mikor árnyakká válnak a szelek,
mikor a kapukat becsapja
a néma fergeteg,
mikor a csöndnek is csak árnya már,
s mint sürgönydrótokon
ül az utolsó fecskepár
néhány megmaradt rezgő verssoron,
mikor ha nyár is, zúzmara
dereng a béna fán,
mikor a gyász, mint botjával a vak,
kopog az elmúlás falán,
halálom meg ne sértsd! szép arcodat
szét ne zilálja a magány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése