az ideiglenes faházban –
nyár volt, a deszkán átvilágítottak este a margaréták
s a bokros futóka fehér lámpácskái.
Ha bárki csonkának lát és elesettnek téged,
talán megölöm,
hisz tudtál nevetni fakuló sebeiden,
sírni, hogy élsz még,
hogy karnyújtásnyira járhatsz a zsúfolt szilvafáktól,
tudtál egy ország szemében könnycsepp lenni,
ha rég elveszett hegyeire gondolt.
Esztergom felől harangszót himbált a szél
minden ébredéskor,
látlak most is, ahogy belekapaszkodsz
a korai kondulásba
és hintáztatod magad a dombok fölött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése