Mikor már búcsúzóul szeretkeztek
kéjesen meg-megvonaglott, eltorzult
az arca, szinte sikoltozott az aktus
gyönyörétől, a pusztítás és a pusztulás,
a rongálás, a hidak fölégetésének
örömétől, az idő kerekének megakasztásától,
a küllők elferdítésétől, a bőrükbe fúródó
fémszilánkok sebző táncától, a kötelékeken
ejtett ezer vágástól, végső szétnyisszantásától,
a testére zuhanó test rokoni idegenségének
fölismerésétől, a mozdulataikból áradó
eltökéltségtől. Sírt örömében testükből
a szeretet sóhajtásszerű távozása miatt,
sírt, mert úgy vélte, az felel, akit most
büntetnek, a hónapok óta érzett,
alattomosan terjedő fájdalomért, a lélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése