kenyérrel, borral éltem.
Az érzékszervek iránytűje
nem állt meg örök igéden.
Ajándékaid, tucatnyi év is,
szélbe szórt aranypor, elveszett.
Mélységek felett szédülve,
halál közelben se kerestelek.
Házam vitte a szennyes árvíz,
csontom eltört, megérdemeltem.
Fizetséget nem remélek, csak
égi erőteredben,
hol a gyenge üdvén a dús
megroppan, akár a karcsú nádszál —
Segíts, hogy ne legyek konkoly
ha eljössz, az aratásnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése