szemhéjon át kifordulva magamból,
– ölelj át! – kértem – ahogy akarod
úgy lesz, csak ne kelljen
döntenem többé, mert tévedhetek újra
és fájdalmat okozok neked
anyám-apám-szerelmem, úgy lesz,
ahogy mondod, ezentúl.
Szégyeltem magam: mintha csiga
mászna üveglapon előttük.
– Majd szépítkezem, mielőtt jössz.
S ha itt vagy, nem lesznek rossz
gondolataim sem rólad, sem magamról.
Belesímulok vízszintes tenyeredbe,
ígérem, nem megyek el többé, várok
a küszöbön. Ha eljön az idő,
te úgyis fölemelsz és beviszel,
megfürdetsz vagy végigdöntesz az ágyon.
Mintha nedves lepedőn feküdnék,
vagy vérben, visszafojtott lélegzettel,
hogy tedd arcomra szétfeszített, símogató
ujjaidat, bocsáss meg, csak nem tudom,
miért. Ne tégy le öledből engem,
ne kelljen megállnom, inkább mosolyodban
meghúzom magamat csöndesen,
inkább egyedül a derengő ágyneműbe
fulladva veled, mint a téli játszótéren,
az elhasadt jégen, ahova
ki szoktál vinni
és otthagysz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése