amennyi az apám volt, mikor meghalt,
mondta az apám egy nap.
Aztán még hozzátette:
De ő akkor már öreg volt,
már tíz éve nem dolgozott.
Hetvenhat, annyi.
Ültünk egymással szemben
egy hosszúkás asztal két oldalán,
mint egy folyó két partján,
és mosolyogtunk egymásra,
mosolyogtunk magunk elé,
ahogy hallgatag indiánok
szívják a pipájukat és bámulnak a tűzbe.
És négy év múlva apámat elvitte a rák.
Most hatvanhét éves vagyok,
ülök egy hosszúkás asztal mellett,
mint egy folyó partján
egy hallgatag indián,
aki a túlpartot figyeli,
a füstjeleket,
hogy van-e valamilyen füstjel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése