itt ülök,
és írom ezt a régi
műfajt, hozzád hasonlót
(nem, ez udvariatlan):
egy néked kedveset.
Most arra várok, mondjad:
ó, édes gyermekem.
Én már csak
teneked vagyok az,
és már csak erre várok.
Mint üvegkalitkába,
mindent a versbe zárok,
rímet kerülve, jaj, de
az áradó zenét
nehéz föl tartanom, -
vagy dobjam el felét?!
Fenét.
No nézd, de bátran
írom e csúnya szót.
De nem a szó csúf persze,
hanem az indulat.
Ezt írom néked én most,
hogy tudjad, mit csinálok:
várlak, várom nagyon, hogy
fejem re tedd a foltos
és áttetsző kezed,
ötágú koronámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése