2023. május 29., hétfő

Szabolcsi Erzsébet: Mindennapi csendünk




Csak a csend, hallod,    
mindennapi csendünk rebben  
rövid nappalok, hosszú éjek után.  
Távolból kutyaugatás, tücskök esti dala  
ciripeli, zümmögi, dünnyögi át az időt hajnalig.  
Csokoládéillatú fahéjas-almás barátságos beszélgetések  
emléke kavarog gyertyafénytől imbolygó szelíd árnyak között.  
A múlt zsongó hangjai. Hallod?  
Bennünk zenél az idő.

Gyurkovics Tibor: Eskü

Mindent neked hagyok illatos nyakéket
fülönfüggőket bársonyt és pénteki ebédet
hal hús hol hús a hal – busa – busásan és teérted
mindent neked hagyok antilopot temérdek

Ez az én esküvőm Esküszöm földre égre
veled voltam a legboldogabb évről évre
esküszöm az arany csillagok fejére
veled vagyok mielőtt életem véget érne

Veled vagyok Kötés Rángásban ideglázban
hogy felforrósodom az isten igazában
a homlokom zugában
esküszöm: te vagy a villanásom ágyam

Esküszöm a réteken futó fekete farkasokra
a fűre ahogy a szél a haját összefújja
a tűre az ideget kivájó könnyű karra
esküszöm a békére következő viharra

Esküszöm esküvő esküttevő szavával
eljegyeztelek magamban a széttörött halállal
ahol a cserepek összeilleszkedve vállal
számolnak szerveim beváltható szavával:

hogy te vagy te hogy te örökké tudsz te lenni
ezen kívül a föld pokol Isten hatalma semmi
az égen nem marad felhő csillag szemernyi
ezen kívül nem lehet énekelni

Csak tested örökös fölfénylő bársonya
mered és meredeken hanyatlik át oda
ahol ragyogni ragyogó test soha
nem tudott szebben mint tested bársonya

Így csak szakad az űr és tündököl a semmi
ahol tükörben arcodnak muszáj lenni
vakítóan fintoros füllel percnyi-figyelni
hogy te vagy te hogy te örökké tudsz te lenni.

2023. május 28., vasárnap

Cseri Kálmán: Pünkösdi változás




" Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettek.” Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak” Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” 
(ApCsel 2,36-38)  

Mi történt tulajdonképpen pünkösdkor? Hogyan történt? És történik-e ehhez hasonló ma is? Erre a három kérdésre keressünk választ a felolvasott igéből.  

1. Mi történt pünkösdkor? 

Az, hogy Jézus Krisztus tanítványai valami miatt megváltoztak. Olyan mélyreható változást éltek át, amilyenre életünk során néhány alkalommal a legtöbben vágyakozunk. Amikor az ember szeretne szabadulni a maga rossz természetétől, amikor szeretne megszabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől, vagy valamilyen szenvedélynek a rabságából, amikor szeretne alapvetően változtatni a gondolkozásán, a jellemén, a szokásain, vagy amikor szeretnénk megváltoztatni a gyermekeinket, a gondolkozásukat, a jellemüket, a szokásaikat.  

Sokféle módon próbálkozunk ezzel, igen csekély eredménnyel. Ez a változás az, amit nem lehet elérni sem neveléssel, sem önfegyelemmel, sem ígéretekkel, sem fenyítéssel. Mert Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, tanácstalansággal, bizonytalansággal. Összebújtak, bezárkóztak, és mondjuk ki: senkinek sem volt haszna abból, hogy vannak.  

Pünkösd után ezek az emberek bátran a nyilvánosság elé léptek. Felelősséget éreztek másokért, valami különös szeretet ébredt a szívükben mindenki iránt, és olyan mondanivalóval léptek színre, amit rajtuk kívül senki más nem tudott elmondani, de amire mindenkinek szüksége volt, és ami mindenkin segített.  

Mi történt közben?  

Tudjuk az evangéliumokból, hogy feltámadása után negyven napig Jézus még együtt volt tanítványaival, és felkészítette őket a reájuk váró szolgálatra. A negyvenedik napon, miközben beszélt hozzájuk, szemük láttára felemelkedett és egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől, egy felhő eltakarta Őt. Ők pedig ottmaradtak megrémülve, vezető és védelmező nélkül.  

Mit kell most tenniük?  

Mindenesetre összejöttek, imádkoztak, és nagyon féltek, mert Jézus ellenségei nekik is ellenségeik maradtak, és könnyen Jézus sorsára juthattak, bármelyik pillanatban. Összebújtak hát és vártak. Várták, hogy az az ígéret, amit nem egészen értettek, amit Jézus mondott nekik, hogyan és mikor teljesedik be. A tizedik napon, pünkösd napján, ezek az emberek egyszer csak kinyitották az ajtót, kimentek az utcára, ahol akkor rengeteg ember volt, mert Jeruzsálemben nagy vallási ünnep készülődött. Péter nagy bátran és nyíltan beszélni kezdett a sokaságnak a megfeszített és feltámadott Jézusról.  

Maguk is csodálkozhattak: honnan vették ehhez a bátorságot? Miért éppen akkor tűnt el belőlük minden félelem? Hogy tudott egy írástudatlan halász olyan összeszedett beszédet mondani? Hogyan tudott olyan erővel prédikálni, hogy a hallgatók jó része, mintegy háromezer ember, komolyan vette, amit hallott? Ennek jeleként megkeresztelkedtek, hittek Jézusban. S amikor az ünnep után hazautaztak, ők is továbbmondták másoknak azt a jó hírt, amit Jézusról hallottak. Az ő beszédükre is sokan hittek, és néhány évtized alatt a Földközi tenger medencéje tele lett kicsi keresztyén közösségekkel.  

Akik hittek az elhangzott jó hírnek, azok mind ugyanazon a változáson mentek át. Erkölcsileg jellemezte őket, hogy példás házas- és családi életet éltek. Becsületesen dolgoztak. Szerették egymást és az ellenségeiket is. A szegény sorsúak is elégedettek és hálásak voltak. A jómódúak szétosztották vagyonukat azoknak, akik rászorultak, és a keresztyén gyülekezetekben nem volt nélkülöző.  

Mindezt mindenféle szervezés és biztatás nélkül, valami különös csendes belső indításra.  

Mi okozta ezt a változást?  

A Biblia azt mondja: nem mi, hanem ki. Ők maguk is utólag ismerték fel, hogy ez a Szentlélek munkája volt. Pontosan beteljesedett, amit Jézus előre ígért nekik. Amikor például azt mondta: „Erőt vesztek majd, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek az egész földön.” Vagy amikor azt ígérte tanítványainak tőlük búcsúzva: „Nem hagylak titeket árván, eljövök tihozzátok.” Hogyan, miképpen, mikor? Elküldöm a másik pártfogót, a vigasztaló Szentlelket. És az mikor lesz, hogyan vesszük észre?  

Nem tudták a tanítványok, de megjegyezték az ígéreteket, hogy a Szentlélek majd megtanít titeket minden szükségesre. Elvezet a teljes igazságra. Szót ad a szátokba, amikor prédikálhattok. Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól általatok. Erő lesz a szavatokban, belülről fog megváltoztatni és vezetni benneteket.  

Jézus lakozna bennük? Akármilyen furcsán hangzik is materialista gondolkozásunknak, így van. Ez történt.  

Egyébként maga Jézus is ezt ígérte: „Amikor eljön a Szentlélek, bennetek lakik, nálatok marad, és eszetekbe juttat bizonyos dolgokat, amiket én mondtam.” Belülről formálja át és kezdi irányítani azokat, akik kapták ezt az ajándékot.  

Újjáteremti azokat, akik kapták ezt az ajándékot, hiszen a Szentlélek ott volt már a világ teremtésekor is. „Isten Lelke lebegett a vizek felett.” Ott van minden ember újjáteremtésénél is. A Szentlélek: Isten – amint éppen munkálkodik, amint éppen teremt.  

Úgy gondolom, hogy a Szentháromság titkát az értelmünkkel soha nem foghatjuk fel. Számomra furcsa lenne, ha megérthetnénk az Isten lényének a titkát. Mert ha Isten lénye beleférne az értelmünkbe, akkor az értelmünk lenne nagyobb, és az Isten kisebb. Csak a kisebb fér bele a nagyobba. Mivel azonban képtelenek vagyunk felfogni – olyan szépen mondja ez a magyar kifejezés: nem érjük fel ésszel – az Isten lényének a titkát, az titok marad előttünk, de a hitünkkel elfogadhatjuk azt, amit Isten önmagáról mondott. És Ő úgy jelentette ki magát, mint Atya, Fiú, Szentlélek – Szentháromság Isten. És úgy mutatkozik be sokszor, mint aki Isten felettünk teremtő, uralkodó, gondviselő Atyánk, de ugyanez az Isten Jézus személyében közelebb jött hozzánk, vállalta velünk a közösséget, a szolidaritást mindenben: Isten velünk (Immánuel). Ugyanez az Isten a Szentlélek alakjában még közelebb jön az emberbe, be egészen a szívünkbe – ezt ennél racionálisabban nem tudjuk kifejezni -, és onnan belülről kezd átalakítani, irányítani bennünket.  

Ez történt pünkösdkor és ez ismétlődött meg olyan sokunk életében azóta is.  

2. És hogyan történt ez? Mi magyarázza azt, hogy nemcsak az apostolok élték át ezt a változást és kapták a Szentlélek erejét, hanem ott mindjárt több ezer ember, azóta meg sok millióan? Mi ennek a magyarázata? Mit tettek ezek az emberek azért, hogy ennek a csodának a részesei lehessenek? 

Hallgatták Péter prédikációját, aki Jézusról beszélt nekik. Ennyit tettek. Hallgattak egy igehirdetést, ami az Úr Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentőségéről szólt, s miközben ezt hallgatták, döbbenten arra a felismerésre jutottak, hogy a bűn nélküli Isten Fiának miattuk kellett meghalnia. Jézus Krisztus a kereszten nem a saját bűnei büntetését szenvedte el, mert neki nem voltak bűnei, hanem az ő bűneik büntetését. Éppen ezért ezt az ítéletet Isten még egyszer rajtuk már nem hajtja végre.  

Mindez tipikusan a Szentlélek munkája. Aki meggyőz minket arról, hogy mimindennel vétkeztünk Isten és egymás ellen. Amikor végre fájni kezd az embernek az, ami bűn.  Addig észre sem vette, esetleg dicsekedett vele, vagy természetesnek tartotta. Egyszerre bűnnek látja a saját bűnét (nem a másokét), és fájni kezd. De felragyog mellette a kegyelem is, hogy Isten ezekre a bűneinkre teljes bocsánatot adott már akkor, amikor Jézus meghalt. És akinek a szívében ez a bűnbánat és a bocsánatba vetett hit, a Jézusba vetett hit ott van, az kinyitotta a szívét Jézus előtt. Annak az életébe belép a feltámadott Krisztus, és aki Jézust kapta, az az Ő Szentlelkét is kapta.  

Így történt az, hogy kapták ott ők, és kaptuk azóta nagyon sokan.  

Mert Jézus előtt az akadály mindig a fel nem ismert, a meg nem bánt bűn.  

De amikor felismeri, megvallja, és komolyan veszi, hogy erre bocsánatot kapott úgy, hogy ő semmit nem tett azért, Jézus tett meg mindent, akkor Jézus belép egy ember életébe, és vele együtt mindig kapjuk az Ő Szentlelkét.  

Így mondja ezt itt Péter a csodálkozó sokaságnak, amikor azt kérdezik: „Mit tegyünk most, atyámfiai, férfiak?” „Térjetek meg (ez a kifejezés azt is jelenti: bánjátok meg bűneiteket), ennek a jeleként keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.”  

Péter ezzel azt mondta, hogy emberek, van szabadulás, mert van Szabadító. Nem hízelgett a hallgatóságnak, mert rájuk mutat: Ezt a Jézust ti feszítettétek keresztre gonosz kezeitekkel. De akármit tettetek, vagy valaki akármennyire elrontotta az életét, lehet újra kezdeni, sőt lehet újat kezdeni a feltámadott Krisztussal. Ezért lett Ő emberré, ezért halt meg, ezért támadott fel, és ezért árasztotta most ki az Ő Szentlelkét. Mindenki megnyithatja a szívét előtte, Ő ott rendet teremt, békességet ajándékoz. Bizonyossá tesz, hogy bocsánatot kaptunk. Visszavezet Istenhez, akit otthagytunk, és végre visszazökken a kizökkent életünk a helyére. A helyén lesz az ember. Tud helyesen gondolkozni, helyesen beszélni, és azzal fogja eltölteni ezt a rövid földi életet, amire Isten azt neki adta. Mindez a Szentlélek munkája.  

Ez azonban azzal kezdődik: hallgatták az igét, megbánták a bűneiket, bizonyosak lettek a bocsánatról és kapták a Szentlélek ajándékát. A befogadott ige által végezte el mindezt az életükben Isten. A Biblia tanítása szerint ez a sorrend megfordíthatatlan.  

3. Történik-e ilyen ma is? 

Hogyne történne! Hiszen a feltételek változatlanul adottak. Változatlanul mindnyájan rászorulunk arra, hogy Isten Szentlelke újjáteremtsen, mert a bűn annyira megrontott minket, hogy itt nem javítgatásra van szükség, hanem új teremtésre. És változatlanul hatalmasan munkálkodik a teremtő Szentlélek. Ma is hangzik a Jézus keresztjéről szóló igehirdetés. Ma is lehet az Úr Jézus Krisztusban hinni. Ma is kérdezik sokan: mit cselekedjünk, hogy megváltozzék az életünk? S a Szentlélek ma is hatalmasan újjá tudja formálni az életünket.  

Mondok erre egy régebbi példát és néhányat a napjainkból.  

A régebbi a XIX. századból való. A híres angol igehirdető Spurgeon tizenöt éves volt, amikor egy hóvihar bekergette egy kis templomba. Ott éppen istentisztelet készülődött, csak a vihar miatt nem érkezett meg az igehirdető. Némi várakozás után felkelt valaki a padokból, felolvasott a Bibliából, és egyszerű szavakkal elkezdte azt magyarázni. Feltűnt neki a karzaton egy ismeretlen fiatalember, Spurgeon. Egészen személyesen megszólította őt, és rámutatott: az a fiatalember ott, szomorú arccal ül. Fiatalember, nézzen fel Jézusra! És elmondta még háromszor ezt a felszólítást.  

Spurgeon komolyan vette. Sok mindent tudott már Jézusról, mert hívő szülei voltak, de nem volt személyes kapcsolata Jézussal. Azon az estén nemcsak felnézett, hanem szó szerint azt csinálta, amit itt olvastunk az igében: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Utólag leírta, hogy a szíve mélyéről segítségül hívta azt a Jézust, akiről sok mindent tudott, de akit nem ismert. És a békétlen szívébe békesség költözött, egészen megváltozott az élete – erről az édesanyja beszélt a későbbiekben, hogy mennyire megváltozott. Utána sokakat ő vezetett az Úr Jézushoz.  

Nem kell azonban ennyire visszamennünk, mert Isten kegyelméből itt ülnek közöttünk sokan, akik ha most lenne időnk, alkalmunk, elmondanák, hogyan állította meg őket az élő Jézus Krisztus a nagy rohanásban. Hogyan hullott le a szemükről a hályog. Hogyan vezette el őket igazi önismeretre. Hogyan ragyogott fel előttük Jézus Krisztusnak a kegyelme és változott meg az életük.  

Az egyik szilveszter délután egy fiatalember céltalanul erre kóborolt. Tele volt a szíve keserűséggel, csalódással. Azon gondolkozott, hogy így nem érdemes tovább élni. Aztán feltűnt neki, hogy itt ki van világítva ez az épület, és sokan jönnek ide. Bejött megnézni, mi van itt. Akkor kezdődött az óévi istentiszteletünk. Utólag elmondta, hogy a két oszlop között megállva, úgy érezte: elejétől a végéig ez neki szól. Aztán jött még hallgatni az igét, s egyszer szíven találta őt az ige – ahogy olvastuk a pünkösdi történetben -, kinyitotta a szívét az Úr Jézus előtt, és azóta is az Ő boldog tanítványa. Sok gondja van ma is, de boldog és elégedett ember.  

Valakinek egyszer hirtelen meghalt a férje és évek múlva sem tudta feldolgozni. Tele volt önsajnálattal, keserűséggel, és csak a veszteségét tudta emlegetni. Egy pünkösdi istentiszteleten arról volt szó, hogy a Szentlélek vígasztaló. Az igehirdető kibontotta, hogy ez a szó azt is jelenti: pártfogó, sőt védőügyvéd. Bátorít, bíztat minket, és különösen azokat vigasztalja és bátorítja, akiknek nincs pártfogójuk. Utólag mondta el ez az asszony, hogy miközben hallgatta az igehirdetést, meggyógyult a lelke. S hogy meggyógyult, annak mi vagyunk a tanúi, mert nemcsak az önsajnálattól szabadult meg, hanem felszabadult arra, hogy ő vigasztaljon másokat. És Isten Szentlelke különösen használja őt gyászolók vigasztalására.  

Elmondta egy fiatalember, hogyan került az alkoholnak, később a kábítószernek a rabságába. Sokszor akart szabadulni, soha nem sikerült. Egyszer elhívta egy ismerőse egy református közösségbe, ahol ilyen fiatalokkal foglalkoztak. Az első, ami meglepte, hogy őt ott szeretik és emberszámba veszik. A második, amin elcsodálkozott, miután hallott sok mindent Istenről, hogy Isten őt már jóval előbb szerette és elfogadta. Aztán egyszer ő is segítségül hívta az Úr nevét. És átélte, mit jelent a szabadulás. Azt, hogy nemcsak a rabságból, a kényszerből szabadul meg, hanem még a kívánságtól és a gondolattól is.  

És nemcsak ez az életünk telik el másként, ha Jézus Krisztus Úr lesz valakinek az életében és így a Szentlélek beköltözik a szívébe, hanem egészen másként lépnek ki ebből az életből azok, akik ezzel a hittel és bizonyossággal teszik ezt.  

Egy idős asszony betegágya mellett ültem nemrégen a kórházban, aki elmondta, hogy hirtelen súlyosbodott a betegsége. Emberileg, orvosilag nem sok ideje van hátra. A férje elesett még a háborúban, egyedül nevelt fel négy gyereket. Őt idézem: három pici volt, a negyedik még a hasamban. Nem tudnám megmondani, miből taníttattam ki és házasítottam ki őket. De az én Istenem mindenben gondoskodott rólunk.  

Kedvesen magyarázta nekem: tudja, maga, hogy amit az Úr Jézus a Szentlélekről tanított, az szó szerint igaz? Mert a Szentlélek adott nekem tanácsot mindig, amikor küszködtem a kamasz fiaimmal. A Szentlélek adott bátorságot, amikor védenem kellett a kis családot. A Szentlélek engedte, hogy minden hajnalban, amikor kinyitottam a Bibliát, valamit megérthettem belőle és a végigkísért egész nap. A Szentlélek adott nekem igazi vigasztalást.  

Most pedig – folytatta – boldogan megyek haza az én Megváltómhoz, aki hűséges volt hozzám egész életemben, és helyet készített nekem az atyai házban. De addig is, amíg itt tart, vigasztalom a betegtársakat – és körbe mutatott a kórteremben.  

Amikor néhány nap múlva újra mentem, üres volt az ágya. Az egész kórterem sírt, és sírtak a nővérek. Az egyikük ezt mondta: én nem vagyok hívő, de ez a néni a mennyországból hozott ide valamit közénk.  

Nem is tudta, milyen igazat mondott, hiszen aki az Úr Jézussal összeköti az életét itt a földön, és akinek adja az Ő Szentlelkét, az belépett a mennyországba, annak elkezdődik az örök élet, az üdvösség már itt a földön. S az viszi magával mindenüvé ezt a kis mennyországot. Ezt tapasztalhatták meg ott azok, akik körülötte voltak.  

Ezt a munkát akarja elvégezni bennünk Isten Szentlelke, hogy már itt újra közösségbe kerüljünk Istenünkkel, és elmondhassuk, hogy hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett. Az Atya szeretete ezt lehetővé teszi, Jézus Krisztus kereszthalála ezt hozzáférhetővé tette, és a Szentlélek a mienkké, saját kincsünkké teszi.  

Hadd bátorítsak mindenkit: hívjuk segítségül az Úr nevét. Mert aki segítségül hívja, annak belép az életébe, az másként tölti el ez a néhány évtizedet, és az üdvözül – ahogy a Bibliában olvastuk.  

Hívd segítségül az Úr Jézus nevét még ma! Másként telik el az életed, és másként telik el az örökkévalóság: nem Jézus nélkül, hanem vele együtt tölthetjük azt.

2023. május 27., szombat

Ady Endre




„ Mikor elhagytak, 
Mikor a lelkem roskadozva vittem, 
Csöndesen és váratlanul 
Átölelt az Isten.” 

Szabó Lőrinc: Az ígéret városa

Debrecen izgatott. A nagyanyám 
ott nevelte, szigorú, puritán 
özvegy, a bátyámat. Baráth Teréz, 
így hívták. Nagyon féltem tőle, és 
félelmem átszállt a városra is... 
Százezer ember! Az iskola is 
szigorúbb lesz! Mondták, az ünnepelt 
Kollégium nagy fiakat nevelt, 
és én kicsinek éreztem magam. 
Bújtam volna, de nem tudtam, hogyan. 
S amellett vonzott a városi rang, 
egy-egy szó is, hogy Rákóczi-harang, 
Nagytemplom, Nagyerdő... Hallottam a 
nagy tűzvészről, s hogy Bocskay valaha 
...S Kossuth... valami nagy dolgot csinált: 
de-tro-ni-zál-ta az élő királyt! 
Hű! Ez a város csudákat igért! 
Féltem, és izgultam Debrecenért.

Szabó Lőrinc: A Nagyerdőn

A Nagyerdőn, hol most a klinikák, 
a rejtekeim álltak, dús akác- 
cserjék, irtások utóda: oda 
húzódtam. Rút, kopasz táj volt, csupa 
tönk s tövis, napvert s úttalan; de ha 
átvergődtem vállmagas sűrüjén, 
homoktisztás várt bent, a közepén, 
meg egy belűlről lugassá nyesett, 
terebély bokor: zöld árnyként esett 
át lombján a fény. Ott, félmeztelen, 
sokszor hevertem, könyvön, verseken, 
jövőn tünődve, őserdőn, bolond 
istennőkön, elnézve, hogy bolyong 
lábam ujján a hangya, s hogy lebeg, 
agancsával égnek, a tölgyesebb 
erdőrész felé a szarvasbogár - 
s nem szűntem örvendezni magamon, 
hogy ami tetszik, azzá változom.

Szabó Lőrinc: Apám

Apámtól féltem. (Anyám szeretett.) 
Nehéz erről beszélni, rengeteg 
fájdalom lökné s fogja a szavam. 
Sokat szenvedett ő is biztosan. 
Magányos lélek; öccse, bátyjai 
mind pap, tanító, nyomdász, s nénjei, 
apja, nagyapja... Ő meg kimaradt 
a negyedikből a latin miatt, 
s kovácsnak ment; s malomhoz; azután 
a vasutra fűtőnek. És korán 
megnősült. És nem találta helyét 
a világban... A sok keserüség, 
ami benne volt, megkeseritett 
bennünket is... Több mint négy évtized 
kellett hozzá, hogy végre, szív szerint, 
békét kössünk egymással, ujra, mind. 
Ma már dér lepi mindkettőnk fejét. 
Ez hozott össze, a Rettenetes Év.

2023. május 25., csütörtök

A nap gondolata




Békességem, nyugalmam, csendességem van, mert Krisztusom van.

Jánk Károly: Maradék idő

Ahhoz, hogy átkeljünk együtt 
az üveg nyakán, 
szorosabbra kellene húzni 
derekunkon a bársonyövet, 
a Rómeók korából itt maradt 
láncszemet. 
Innen északra fekvő tartományunk 
csak egy hétvége volt. Arról 
beszéltünk akkor, hogy az ösvény 
milyen szűk, és eltévedni 
káros szenvedélyre vall.                               
Emlékszel? Kölcsönös 
gátszakadás, majd séták 
a kiszáradt patakmederben. 
Ki kiért felelős? Nem tudnám 
megmondani így, ilyen karakán 
módon, pedig a levélváltás 
rovatban is járatos vagyok. 
Tulajdonképpen elutazhatnék 
délre is, ha Quasimodo verssorára 
ébredek, de nem kenyerem már 
a rangos, öbölparti város. 
Bárha feledtetné is 
szomjúságomat a közénk szorult 
maradék időre, nem oltaná 
a szomjam.

Pálfi Zsuzsanna: Kijavított gyászjelentés




„ Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!" 
(Lukács ev. 23:42)     

      Az emberek többségét izgatja, foglalkoztatja, hogy mit gondolnak róluk mások. Mások, akiket vagy ismernek, vagy nem. Mások, akik ismerik őket, vagy nem is igazán.  

      Alfred Nobel svéd kémikus, aki a XIX. században feltalálta a dinamitot, egy napon, mikor szokásához híven fellapozta az újságot, döbbenten olvashatta saját gyászjelentését. A következő állt benne: „ Alfred Nobel, a dinamit feltalálója elhunyt a tegnapi napon. Találmányával hozzájárult ahhoz, hogy a háborúk során minden eddiginél több embert lehessen megölni. Ennek következtében nagyon gazdag emberként távozott az élők sorából.”  

      Érthető, hogy Nobelt sokkolták ezek a sorok. Valójában az történt, hogy nem Alfred, hanem a bátyja halt meg, de az újság szerkesztői felületesek voltak, és összecserélték őket. De nem is annyira magának a gyászjelentésnek a ténye, hanem annak tartalma elementáris erővel hatott a tudósra. Jóllehet az emberi emlékezet behatárolt, ő mégsem akarta, hogy az utókor úgy emlékezzen rá, mint aki robbanóanyag eladásából gazdagodott meg. Megváltoztatta a végrendeletét, és meghagyta, hogy vagyonából minden évben jutalmazzanak meg olyan embereket, akik sokat tettek a béke előmozdításáért és az emberiségért. Ma Nobel nevét hallva, már nem a dinamit, hanem inkább a Nobel-díj jut először az eszünkbe. Később ezt írta: „ Minden embernek esélyt kéne adni, hogy élete közepén elolvashassa saját gyászjelentését, hogy aztán kijavíthassa, újra írhassa azt.”  

      Az Ige szerint a Golgotán valakinek szintén nagyon fontos lesz, hogy ki és hogyan emlékezik meg róla. A Jézussal keresztre feszített gonosztevőknek is van lehetőségük, hogy akár életük utolsó pillanatában, de még korrigálják a „ gyászjelentésüket”. Hogy ne az legyen benne csupán, hogy végrehajtották rajtuk a gaztettükért megérdemelt halálos ítéletet, hanem valahova máshova kerüljön a hangsúly. Egyikük élt is a lehetőséggel. A jobb latornak a Szentírásban ránk maradt „ gyászjelentése” ugyanis megváltozott. Bár továbbra is benne maradt, hogy halálra ítélt bűnöző volt, a hangsúly azonban odakerült, hogy felismerte ki szenved mellette a kereszten, és élete utolsó pillanataiban, a maga korlátozott lehetőségei között ugyan, de kiállt Jézus mellett. Ő azonban ezt a módosítást nem az utókor sokszor változó, gyakran felületes és gyorsan felejtő ítélete miatt tette, hanem azért, hogy maga a Megváltó emlékezzen meg róla, és ezzel a megváltozott hangsúllyal.  

      Vajon, ha ma olvashatnánk saját gyászjelentésünket, mi az, ami felkavarna benne, amin sürgősen változtatnunk kell? Mennyire foglalkoztat bennünket az, hogy Krisztus Urunk megemlékezik-e rólunk, és hogy milyen hangsúlyt lát az életünkben? 

Forrás: Napi Ige és gondolat

2023. május 22., hétfő

Hermann Hesse: Pillangó












Kis pille könnyű szárnyon, 
égszínkék remegés, 
gyöngyház-borzongás-álom, 
csillog, ragyog s enyész.   

Ilyen volt boldogságom: 
rebbenő jelenés, 
szemvillanásnyi álom: 
csillog, ragyog s enyész.   

Lator László fordítása

Zelk Zoltán: Nem kérdezem

Harisnyád és a kombinéd 
a fürdőszoba fogasán, 
lehet, hogy már csak ennyi vagy, 
s most lett magány csak a magány?  

Mert milyen örvény ez a csend ! 
ötvennyolc évem elmerül - 
ki azt hittem, eztán veled, 
még soha ilyen egyedül.  

Volt gyászom és volt haragom, 
s hogy érezzek még, volt sebem, 
megkérdezhetném, tudod-e, 
mit is tettél? nem kérdezem.  

Csak várlak. Tudom, hazajössz, 
s a szomszéd szoba ajtaján 
árnyad némán levetkezik 
s mellemre térdel a magány.

Veronica A. Shoffstall

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt 
a kézfogás és az önfeláldozás között... 
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, 
és a társaság a biztonsággal... 
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, 
és a bók nem esküszó... 
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: 
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... 
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, 
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... 
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, 
ha túl sokáig ér... 
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, 
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...

2023. május 21., vasárnap

Sarah F. Adams: Hadd menjek, Istenem...




Hadd menjek, Istenem, 
Mindig feléd, 
Fájdalmak útjain 
Mindig feléd. 
Ó, sok keresztje van, 
De ez az én utam, 
Mert hozzád visz, Uram, 
Mindig feléd. 
 
Ha este száll reám, 
S csöndes helyen 
Álomra hajtanám 
Fáradt fejem: 
Nem lesz hol nyughatom, 
Kő lesz a vánkosom, 
De álomszárnyakon 
Szállok feléd.  

Szívemtől trónodig 
Mily szent csoda! 
Mennyei grádicsok 
Fényes sora. 
A szent angyalsereg 
Mind nékem integet; 
Ó, Uram, hadd megyek 
Én is feléd!  

Álomlátás után 
Hajnal, ha kél, 
Kínos kővánkosom 
Megáldom én. 
Templommá szentelem, 
Hogy fájdalmas szívem 
Uram, hozzád vigyem, 
Mindig feléd!  

Csillagvilágokat 
Elhagyva már, 
Elfáradt lelkem is 
Hazatalál. 
Hozzád, ha eljutok, 
Lábadhoz roskadok: 
Ottan megnyughatok 
Örökre én.     

Áprily Lajos fordítása

Imre Flóra: Hálaadás












mondja magát az én számmal az Úr 
s mond engem is az ő szavai által 
a mellékjelei a csillagok 
és ott rezeg a kétes éjszakában 
ahogy a csönd lomhán feszül-lazul 
és téged is mond aki olvasod  

Boda Madolna: (gyorsfénykép a repülőből)




a föld szaga a folyó színe a levegő íze illata az arcokon sápadt  
mosoly vagy bánat vagy semmi csak üres kép az arc helyén  
amelyet megfesthetsz ez itt már nem a tieid földje és a vonások  
idegenek ott édes itt keserű a szél és forró a nap és hidegebb a  
föld más a világ és a szó se édes hogy kihull a száj melegéből és  
emlékszel hogy a tanfolyamon órákig kínlódtál egy hang helyes  
kiejtésével WITH és WITHOUT megmosolygod egykori  
magadat good afternoon anyway majd megszeretlek érzéseim  
ellenére

2023. május 16., kedd

Kassák Lajos: Veled vagyok



Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.

Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.

Nemes Nagy Ágnes: Dal

Szeretnék már szeretni, 
hogy lényed megtanuljam, 
én lennék a kisujjad,                    
és mondanád: kisujjam.   

Szeretnék nem szeretni, 
mint macska, heverészni, 
magam sétálni menni, 
s hogy merre, meg se nézni.

Nemes Nagy Ágnes: Állatok

Sok éven át sütött a nap: 
Vénebb vagyok, s így boldogabb. 
Megértem. 
A gyermek rezgő, állati 
félelme kezd kiállani 
csontomból. Ép a térdem. 

Kígyóm, kutyám és tigrisem 
nem bírják el tekintetem, 
farolnak. 
S lesúnyt-fejű sok állatom 
szűk pórázon sétáltatom 
a megnyíló fasorban. 

Mult és jövendő éveim 
vattáznak, védnek kétfelől, 
s gyalázat 
csak akkor ér, méltánytalan, 
ha meg kell adnom majd magam 
az állati halálnak.  

2023. május 15., hétfő

Bálint Tamás: Délibáb












A fénynek nem számít, 
hogy hol törik meg: 
a sportautó motorháztetőjén,                   
a vadászfegyver ravaszán, 
a kedvesnek hitt szemében 
vagy annak a pohárnak a száján, 
melyet utoljára a szádhoz emelsz.

Lator László: Jóság

Egyszerűen és átlátszóan  
lebegünk a világ dolgai fölött,  
mint a súlytalan madarak,  
mint a levegő, mint a semmi.     

Nem akarunk semmit, de éjszaka  
vágyaink lila lánggal égnek,  
s reggelre megszületnek bennünk  
a föld, a nap és az állatok.     

Mi vagyunk a föld, a nap és az állatok,  
a lassú folyók és a messze  
hegyek hullámzó éneke,  
határtalan alázat.     

A földért és a fákért és az égért,  
az állatokért és az emberekért vagyunk,  
a kemény falakon áthatolnak  
remegő sugaraink.     

Megértésünkben felolvadnak a kövek,  
az utak összefutnak,  
szemeinkből a földre  
a jóság szüntelen zuhogása árad.     

Érezzük ereink lüktetését,  
időtlenek, határtalanok vagyunk,  
s magunkba oldjuk  
az újuló és porladó világot.

2023. május 14., vasárnap

Wendell Berry: A vadon élő dolgok békéje




Mikor szorongással telnek a nappalok 
és a legkisebb neszre is felriadok éjjel, 
mert aggódom magam s gyermekeim élete felől, 
elindulok és lenyugszom ott, ahol récék 
pihennek a vízen pompázva és fenséges gémek keresnek étket. 
Békével töltenek el a vadon élő dolgok, 
kik nem terhelik meg életüket előrevetített 
gyásszal. Eltelek a csendes víz társaságával. 
Fényórájukat váró, naptól vaksi csillagok 
sejlenek felettem. Egy időre 
megpihenek a világ kegyelmében és szabad vagyok.  

Szil Péter fordítása

2023. május 7., vasárnap

Áprily Lajos: Sebezhetetlenül




Támadhatsz - a tőröd méreggel se hat, 
megöltem a sárkányt: hiúságomat. 
Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett - 
megfürdettem benne kényes lelkemet.

Jean de La Fontaine: A felfuvalkodott béka

     Egy ökröt lát a béka s szép,     
     nagy testét írigyen csodálja. 
És ő, ki csak kicsi, egy tyúktojásnyi ép, 
jól felfuvalkodik, dagad, feszül a hája,     
     hogy oly ökörnyi nagy legyen. «Tudom, –         
          szól, – most se kell sok, nézd hugom, 
elég-e mondd? no még! s most nézd, elég-e kérlek? 
– Még nem. – Hát most talán? – Most sem. – Hát nincs szemed? 
– Meg sem közelited.» S a pöttömtestü féreg         
        addig dagad, míg szétreped. 

Sok ilyen ostoba teremt itt zűrzavart: 
a kispolgár kastélyt építtet, mint a herceg,     
     kis herceg nagykövettel henceg         
         s a márki apródot szalajt. 

Radnóti Miklós fordítása

2023. május 3., szerda

Áprily Lajos: Új cinkeszó












Köd és mínusz tíz. Február. 
De az a „kicsicsűr”-madár 
nagyvígan fittyet hány neki 
s pici gitárját pengeti. 
Nem lát eget, nem lát napot, 
nem érez olvadás-szagot, 
köd gomolyog, köd tornyosul, 
tollára permetegje hull, 
de ő csak szól, csak zöngicsél. 
Ki bátorítja, mire vár? 
Alusznak még a vak csirák. 
Azt várja tán, hogy egy bohó, 
kíváncsi és hamarkodó 
avar-takarta hóvirág 
csukott szemét kinyissa? 
Kicsi madár, 
te drága, drága optimista! 


Tudom, megnő s megárad majd a fény, 
pacsirtát röppent ég felé a rét, 
dalok fakadnak zöld ágak hegyén 
s hallom völgyünk wartburgi versenyét. 
Aranymálinkó, nyaktekercs, rigó, 
kakukk, pintyőke, gerle versenyez: 
a növekedő fényben ragyogó 
új forradalom ujjongása ez. 
Olyankor hallgatsz, éber cinkeszó, 
s ha szólsz, a hang a nagy koncertbe vesz. - 
De te voltál az első hírhozó, 
te zengted itt, 
hogy elmúlnak tirannusok, telek. 
S míg a világköd foszlását lesem, 
kicsi madárkám, így köszöntelek: 
bátorítóm, poétám, váteszem!

Áprily Lajos: Március




A távoli hegyélek havasok, 
de cinke szól már és ez jó időjel. 
Hallod? Pici lakatos-inasok 
reszelnek finom acél-reszelővel.

Áprily Lajos: Május muzsikája


Langyos eső suhog a lombokon. 
A vadgerlék szavaló-kórusa 
átbúg a suhogáson. Figyelem: 
milyen meleg és milyen monoton. 
Öreg vagyok, s csúfolkodnak velem. 
Azt búgják: Tavasz, tavasz, szerelem. 


Ragyog a reggel. Délre már borul. 
Szél bókoltatja nyírfáim sorát. 
Estére rojtos felhő komorul 
s dörögve ontja sűrű záporát. 
Villám villantja túl a hegytarajt 
s lelkembe mámort lobbant, késeit. 
Hallgatom ezt a gyönyörű morajt, 
május felséges mennydörgéseit.

Bogáti Attila: Bűnbocsánat és gyógyulás




Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. Mivel a sokaság miatt nem fértek a közelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt, és nyílást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt 
Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid.” Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: „ Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Jézus lelkében azonnal átlátta, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: "Miért tanakodtok így szívetekben? Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! - vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!? Azért pedig, hogy megtudjátok: az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön - így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: 
„ Ilyet még sohasem láttunk!”  Márk 2, 1-12.

      Ethelbert Stauffer egykori német teológus, aki az újszövetségi teológia kiváló tudósa volt azt mondta, hogy Jézus a legemberibb mivoltában volt a legistenibb és a legistenibb mivoltában volt a legemberibb. Már ez az egy igevers is, amit mond Jézus ennek a beteg embernek, tökéletesen leképezi ezt. Azt is, hogy mennyire emberi, azt is, hogy mennyire isteni, és azt is, hogy ez a kettő egyben is igaz.  

      Különös találkozás történik itt: valakit odavisznek Jézushoz. Egy beteget, egy megkeseredett, megnyomorodott életet. Itt fekszik most teljesen tehetetlenül Jézus lábai előtt. Egy ismeretlen ember, a nevét sem tudjuk. Semmit sem tudunk róla, de talán nem is fontos. Egy eset a sokféle emberi szenvedés, fájdalom, nyomorúság közül. Ő maga sem szól egy szót sem. Nem panaszkodik, nem kiált segítségért, hogy Jézus, könyörülj rajtam, segíts, gyógyíts meg! Nem. Csak fekszik a földön mozdulatlanul. Nem is kell, hogy bárki szóljon, maga a helyzet beszél. Maga a nyomorúság kiált segítségért. Az egész szituáció egy nagy kiáltás az ég felé! Ahogy ott tehetetlenül fekszik, az szavak nélkül is a leghangosabb segélykérés!  

      Nagyon jól bemutat bennünket a négy baráton kívül az ott levő tömeg, hogy mi mit csinálunk egymás közt nemcsak az ilyen helyzetekben, máshol is. Bámészkodunk, amikor valaki bajban van, vagy okoskodunk, hogy másoknak mit kellene csinálni, vagy figyeljük, hogy mások mit fognak tenni a bajbajutottal és összesúgunk a háta mögött, hogy nem jól csinálta, nem így kellett volna. Valaki feljelentette az életet mentő szakápolót, mert nem tetszett neki valami, amit az életmentő mondott a mentés közben. Bujkálunk a boltban, az ismerősök, a barátnak tituláltak elől, de sokszor a rokonok és családtagok elől is. Jaj, csak ne kelljen vele találkozni, ilyen, meg olyan ember! Nem tudok, de igazából nem is akarok neki mit mondani. Teljesen elhidegültünk egymástól. Aztán csodálkozunk, hogy micsoda világban élünk?  

      Abban a faluban, ahol felnőttem egyszer egy fiatalember, ma már középkorú, agyvérzést kapott. Bevitték a közeli kórházba. Ott feküdt a hordágyon ugyanilyen magatehetetlenül, mint ez az ember, de ugyanúgy mindennek a tudatában volt, mindet értett, ami elhangzott felette. A párbeszéd a két nővér között a következő volt:  

- Valaki hívja már az orvost!  

- Minek ennek orvos, úgyis mindjárt meghal! 

      Testvérek! Ide jutottunk. Csöndben maradunk, a bajba jutott felett. Elkerüljük az ismerőst, a barátot, a családtagot, a testvért. Mert Jézus nélkül ide lehet jutni. Számok, tárgyak, bankszámlák, munkaerők, létszámfelettiek vagyunk a gépezetben, és sokszor ott fekszünk magatehetetlenül, és alig van valaki, aki ránk nyitja az ajtót, és megkérdezné, hogy vagy, mi van veled? De lehet, hogy mi sem kérdezünk, csak sodródunk az élet nagy hullámtengerén, majd lesz, ami lesz alapon. Így mennek tönkre életek, családok, barátságok. Így csúsznak le, vesznek el emberek örökre.  

      Mennyivel másabb ebben a tömegben, az elhidegült, bámészkodó világban Jézus, és azok, akik megértették, hogy Ő miért jött erre a világra. Pedig Jézus egy nagyon egyszerű megszólítással kezd: azt mondja ennek a beteg embernek: Fiam. Ez mennyire szép, mennyire emberi, mennyire közeli, mennyire szeretetteljes megszólítás. Fiam! Mert Jézusnál senki nincs a létszámfelettiek, a feleslegesek, a menthetetlenek, a leírtak, a kirekesztettek kategóriájában. Már csak ez, az egy szó is abszolút jól érzékelteti ezt: Fiam. Jézus már ezzel a szelíd szóval beleöleli ezt a beteg embert abba az életbe, amiért Ő az összes vérét, az egész életét odaadta a kereszten.  

      És ezt mindazok is megértik és megérzik, akik ebből az áldozatból élnek. És másként éreznek, szólnak és cselekszenek, mint akik a Jézus által visszahozott életen kívül vannak. Lásd az a négy, aki fog valamit, tudja hova kell vinni azt az ötödiket.  

      Amikor Kisvárdán szolgáltam egy olyan jelenet vésődött a szívembe, amit, míg élek nem felejtek el. Egy daganatos beteg presbiter bácsit mentünk meglátogatni, aki már szintén olyan magatehetetlenül feküdt az ágyában, az utolsó földi napjai voltak azok, és egy akkori szolgatársammal elmentünk őt meglátogatni. És nem az történt, ami sokszor ilyenkor történni szokott, hogy a látogató is együtt szörnyülködik a családdal, és mond valótlan, vagy semmitmondó frázisokat és vigasztalásokat, hanem ez a szolgatársam nagyon határozottan belépett a kórterembe leült a presbiter bácsinak az ágya szélére és először nagyon szelíden megsimogatta az arcát. Aki ott volt velem együtt annak a könny kicsordult a szeméből. Aztán nagy szeretettel, de határozottan annak a magatehetetlen embernek elkezdett beszélni arról, hogy minden elrontott dolgunkra, bűnünkre, tisztátalan, hazug, szennyes cselekedetünkre van bocsánat Jézusban. És a presbiter bácsi felnézett, és csak annyit mondott:  

      Tudom tiszteletes úr – és a következő mondatot már könnyek között mondta –, de olyan jó, hogy újra el tetszett mondani. 

      Fiam. Mennyire emberi, emberközeli Jézus. És testvérek mi sokszor úgy élünk, úgy szólunk, cselekszünk, gondolunk, érzünk, mintha azt mondanánk, nekünk Ő az emberközeli, emberi, a magát feláldozó, a nekünk életet hozó Jézus nem kell. Mit kezdjek vele? Ettől az infláció nem oldódik meg, a hitelem nem lesz kevesebb, a benzinár nem fog csökkenni. Ebből a számlákat nem tudom kifizetni, a gyermekemet nem tudom taníttatni. A halálos betegségem, vagy a szerettem halálos betegsége, vagy az életre szóló betegsége nem fog meggyógyulni.  

      Tudjátok Jézus nem a problémáinkra hozott megoldást, hanem az életünkre. Mint ahogyan Ravasz László egykori püspök az egyik prédikációs kötetének az eléjére azt írta oda: nem problémákat akarok megoldani, hanem bilincseket. Nem véletlenül folytatja úgy a megszólítás után: megbocsáttattak a te bűneid. Egyszer, legalább egyszer az életben eljön az a pillanat, amikor az ember megérzi azt, hogy nincs ennél fontosabb dolog, mint az, hogy megbocsáttattak a te bűneid. Csak lehet, hogy ez éppen úgy hangzik majd, hogy mi a megoldás a törékeny, múlandó életemre?  

      Látod testvérem mennyire emberi Jézus. Megvetett, megkötözött, megvert, megsebzett, megalázott emberré lett érted és értem, hogy ezt a megoldást elhozza neked és nekem. Mert nincs más megoldás. Hiába is keresnéd az életvezetési couchingban, az agykontrollban, a keleti meditációban, a fitneszben, meg a wellnesben. Nincs, csak az emberré lett Istenben, Jézusban.  

      És, hogy mennyire isteni Jézus. Ha minél többen őt fogadnák el, életük megváltójának én hiszem, hogy gyógyulnának a fizikai betegségek is, meg rendbe jönne a gazdaság is, meg nem lenne annyi megkötözött, bármilyen és bármiben függő sem. Hiszen nézd csak testvér, ez az ember, amikor elfogadja a megkeseredett, nyomorult lelkére az egyetlen megoldást, Jézus bűnbocsánatát, a két lábán megy haza, pedig magától nem tudott odamenni.  

      Hogy van a Királyok első könyvében, amikor Illés kérésére a sareptai asszony mindenét rábízza az Úrra, mindenét oaadja neki? Ez úgy ábrázolódik ki, hogy az utolsó tartalék alapanyagaiból megvendégeli a prófétát. Azt olvassuk az igében:  

„ Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az Úr esőt nem bocsát a földre.” (1 Királyok 17,14) És nem fogy ki.  

      Ismerek egy nagyon fiatal srácot. A szülei által nagyon megnyomorított élet. Látszott rajta. Magában beszélt közösségben is. És amikor bekapcsolódott egy gyülekezetbe, ahol befogadást nyert mindenkitől, és ahol az evangélium hirdettetik, ahol Jézus a központ, akkor az egyik alkalmon mindenki arra figyelt fel, hogy már nem beszél magában. Jézus nem bohóckodik testvérek!!! Igazat mond, és gyógyít. Emberré lett, hogy te is közel érezd magadhoz. Mire vársz még, legyen az Övé az életed!  

      Pattanásig feszül mindenkiben a várakozás, hogy mit tesz Jézus, mit fog mondani, hogyan segít a nyomorulton. S egyszerre valóban megszólal, hatalmasan, fenségesen, királyian, isteni módon, mert ő emberkét is a legistenibb volt itt a földön: “Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.”  

      Mondjuk meg őszintén, azok az emberek ott nem ezt várták. Senki sem ezt várta. Talán nem mondták ki, de csalódást éreztek a szívükben: Hiszen ők azért cipelték ide ezt a beteget, mert azt remélték, hogy Jézus segít rajta. Meggyógyítja, megszabadítja ebből a lehetetlen helyzetből. Úgy jöttek Jézushoz, mint amikor valaki az utolsó lehetőséget ragadja meg. Ha ez sem sikerül, akkor nincs több remény! Ezért kellett mindenáron idejutni a beteggel! Muszáj volt! Itt már csak Jézus segíthet! És most Jézus azt mondja, hogy megbocsáttattak néked a te bűneid. A bűnökről szó sem volt! Ki kérte Őt erre? Nem ez volt a nagy igyekezettel a céljuk! Jó, jó, megbocsáttattak ennek a betegnek a bűnei, de mi haszna belőle? Továbbra is ott fekszik tehetetlenül! Vehetjük újra a vállunkra, vihetjük haza, mint egy örökre reménytelen esetet. - Jézus nem beszél a probléma mellé, amikor a bűneit bocsátja meg egy testi nyomorúságban szenvedő embernek? Nincs itt valami félreértés?  

      Pontosan így van ma is! Mi-mindent várunk mi, templomos keresztyének Jézustól ezerszer inkább, mint a bűneink bocsánatát? A legkevesebb igényünk Isten felé, amit adni akarna, amivel meg akarna segíteni, hogy bocsássa meg a bűneinket! Amikor vasárnaponként itt ülünk elrontott, félbemaradt, megfáradt életünkkel, nem azt várjuk, - legyünk őszinték - hogy egy felszabadító szót mondjon a bűneinkre. Ó, a kisebb-nagyobb bűneink már nem is fájnak, nem is kellemetlenek, nem is tartjuk olyan veszedelmes dolognak, hozzászoktunk, összenőttünk velük. Természetünkké váltak, megbékültünk velük, napirendre tértünk fölöttük: én ilyen vagyok, azután majd elintézzük ezt a kis bűnt a “Jóistennel”. Nem a bűn kérdésében kérjük mi Jézus segítségét. Azt várjuk, hogy biztasson bennünket ebben a félelmekkel teli világban. Vigasztaljon meg, segítsen meg a napi gondjaimban, bajaimban, húzzon ki a kátyúból. És akkor Ő ilyet mond: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.  

      Tudod azért, mert mindnyájan betegek vagyunk. Egyiknek a családi élete beteg, a másiknak a szíve, vagy a lelke beteg, van, akinek az embertársaihoz való viszonya beteg. Mindenkinek fáj valami. Én valamelyest ismerlek benneteket vagy közületek valakiket, de még igazán nem tudom, hogy mennyi nyomorúság, törés, megoldatlanság van kinek-kinek az életében. Milyen bánatban vagy hazugságban, milyen testi és lelki mélységben él egyikőtök vagy másikótok, aki most itt ül szépen, mintha semmi baja sem volna. Hogy mennyi hitványság, csalás, titkos bűn hálóz be valakit, akiről senki sem gondolná. Hát még te mit tudhatsz magadról! Hát még Jézus hogyan lát téged! Meg engem! Nem hiszem, hogy az Ő szeme látna valami különbséget közted, és a beteg ember között. Ő csak az emberi élet rokkantságának, tehetetlenségének a típusa.  

      Hallod-e, érzed-e, hogy Jézus most ezt neked mondja? Lehet, hogy nem ezért jöttél, lehet, hogy nem ezt akartad hallani. De hadd mondjam ma neked: Ahol Jézus azt mondja: ”megbocsáttattak a te bűneid”, ott azt is mondja: “kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza. Ahol bűnbocsánat van, ott felenged a bénulás, ott csoda történik, ott öröm és békesség van, ott újra kezdődik az élet! Ott az történik, amit itt is olvasunk: “Mindenki elcsodálkozott, és dicsőítették az Istent, ezt mondván: Sohasem láttunk ilyet.” Csodálkozva néznek utána, akik addig ismerték, és azt mondják: Nahát, mi történt ezzel az emberrel? Képzeljétek el, milyen öröm lehetett otthon, amikor hazament ez a korábban beteg ember! Mi történt? Az, hogy találkozott Jézussal, és elfogadta, hogy megbocsáttattak a bűnei! Mert ez a bűnbocsánat úgy lett az övé, hogy neki is el kellett fogadnia! Mindenkinek hangzik a bűnbocsánat, de a tied csak akkor lesz, ha te elfogadod! Ha kinyújtod a hited kezét, átveszed, és megköszönöd Jézusnak. Bár ez egy láthatatlan lelki mozdulat, de az elfogadott bűnbocsánat nem marad láthatatlan az életedben. Nem lehet eltitkolni, hogy részesültél benne. Mert ahol bűnbocsánat van, ott megújuló élet is van. Ó, bár igazán ez történne veled is most! 
Ámen.

Forrás: Debrecen-Homokkerti Református Gyülekezet

2023. május 1., hétfő

Nagy László: Ó, csodálatos jégvirág












Ó, csodálatos jégvirág, 
táncolva megdermedt leány, 
fátyolos, csipke-kombinés, 
napvilágomnak ablakán. 

Csillag-kripta a két szeme, 
kialudtak a csillagok, 
lángudvarukba éjjelre 
meghíva nem ballaghatok. 

Ó, csodálatos jégvirág, 
mi lesz így velem s teveled? 
Ha rád lehelek: tovatűnsz, 
ha megbűvölsz: megdermedek.
  

Petri György: Februári hajnal




A fagyott hó helyén most 
vizes a párkány, 
vizesen ragyog! 
Csöpögnek a méteres 
jégcsapok. 
Ó, lassú, szép, könyörtelen 
fogyatkozás. 
Aláfolyik az ablaküvegen 
az eleven 
víz.  

Babits Mihály: Miatyánk

Miatyánk ki vagy a mennyekben, 
harcokban, bünökben, 
szennyekben, 
rád tekint árva világod: 
a te neved megszenteltessék, 
a te legszebb neved: Békesség! 
Jöjjön el a te országod. 
Véres a földünk, háboru van, 
kezed sujtását sejtjük, uram, 
s mondjuk, de nyögve, szomoruan, 
– add hogy mondhassuk 
könnyebben -: 
Legyen meg a te akaratod! 
– mint angyalok mondják 
mennyekben. 
Előtted uram, a hon java, 
s hulljon a lomb, csak éljen a fa: 
de vajon a legkisebb lombot 
nem őrzi-e atyai gondod? 
nem leng-e az utolsó fürtön is, 
áldva miképen mennyekben, 
azonképen itt a földön is? 
Megráztál, nem lehet szörnyebben, 
már most ami fánkon megmaradt 
őrizd meg őszig a bús galyat: 
mindennapi kenyerünket add 
meg nekünk ma, és gyermekeinket 
növeld békére, ha bün hogy lábunk 
ma vérbe csuszik meg: értük az! 
Bocsásd meg a mi büneinket, 
miképen mi is megbocsátunk 
ellenünk vétetteknek, a gaz 
tied, büntetni, mienk csak az 
hogy védelmezzük a mieinket! 
És ne vigy a kisértetbe minket, 
hogy ártatlanságunk tudatát, 
mint drága páncélos inget 
őrizzük meg bár véresen 
hogy át ne hasadjon sohasem. 
Jaj, aki ellenünk mozdul: 
megvívunk, készen, bármi csatát, 
de szabadíts meg a gonosztul, 
mert tied az ország, 
kezedbe tette le sorsát, 
s te vagy a legnagyobb erősség, 
ki neveden buzdul, 
bármennyit küzd és vérez, 
előbb vagy utóbb övé lesz 
a hatalom és a dicsőség! 

(1914)