Köd és mínusz tíz. Február.
De az a „kicsicsűr”-madár
nagyvígan fittyet hány neki
s pici gitárját pengeti.
Nem lát eget, nem lát napot,
nem érez olvadás-szagot,
köd gomolyog, köd tornyosul,
tollára permetegje hull,
de ő csak szól, csak zöngicsél.
Ki bátorítja, mire vár?
Alusznak még a vak csirák.
Azt várja tán, hogy egy bohó,
kíváncsi és hamarkodó
avar-takarta hóvirág
csukott szemét kinyissa?
Kicsi madár,
te drága, drága optimista!
2
Tudom, megnő s megárad majd a fény,
pacsirtát röppent ég felé a rét,
dalok fakadnak zöld ágak hegyén
s hallom völgyünk wartburgi versenyét.
Aranymálinkó, nyaktekercs, rigó,
kakukk, pintyőke, gerle versenyez:
a növekedő fényben ragyogó
új forradalom ujjongása ez.
Olyankor hallgatsz, éber cinkeszó,
s ha szólsz, a hang a nagy koncertbe vesz. -
De te voltál az első hírhozó,
te zengted itt,
hogy elmúlnak tirannusok, telek.
S míg a világköd foszlását lesem,
kicsi madárkám, így köszöntelek:
bátorítóm, poétám, váteszem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése