Cseri Kálmán: Pünkösdi változás

" Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettek.” Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak” Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” 

(ApCsel 2,36-38)  

Mi történt tulajdonképpen pünkösdkor? Hogyan történt? És történik-e ehhez hasonló ma is? Erre a három kérdésre keressünk választ a felolvasott igéből.  

1. Mi történt pünkösdkor? 

Az, hogy Jézus Krisztus tanítványai valami miatt megváltoztak. Olyan mélyreható változást éltek át, amilyenre életünk során néhány alkalommal a legtöbben vágyakozunk. Amikor az ember szeretne szabadulni a maga rossz természetétől, amikor szeretne megszabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől, vagy valamilyen szenvedélynek a rabságából, amikor szeretne alapvetően változtatni a gondolkozásán, a jellemén, a szokásain, vagy amikor szeretnénk megváltoztatni a gyermekeinket, a gondolkozásukat, a jellemüket, a szokásaikat.  

Sokféle módon próbálkozunk ezzel, igen csekély eredménnyel. Ez a változás az, amit nem lehet elérni sem neveléssel, sem önfegyelemmel, sem ígéretekkel, sem fenyítéssel. Mert Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, tanácstalansággal, bizonytalansággal. Összebújtak, bezárkóztak, és mondjuk ki: senkinek sem volt haszna abból, hogy vannak.  

Pünkösd után ezek az emberek bátran a nyilvánosság elé léptek. Felelősséget éreztek másokért, valami különös szeretet ébredt a szívükben mindenki iránt, és olyan mondanivalóval léptek színre, amit rajtuk kívül senki más nem tudott elmondani, de amire mindenkinek szüksége volt, és ami mindenkin segített.  

Mi történt közben?  

Tudjuk az evangéliumokból, hogy feltámadása után negyven napig Jézus még együtt volt tanítványaival, és felkészítette őket a reájuk váró szolgálatra. A negyvenedik napon, miközben beszélt hozzájuk, szemük láttára felemelkedett és egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől, egy felhő eltakarta Őt. Ők pedig ottmaradtak megrémülve, vezető és védelmező nélkül.  

Mit kell most tenniük?  

Mindenesetre összejöttek, imádkoztak, és nagyon féltek, mert Jézus ellenségei nekik is ellenségeik maradtak, és könnyen Jézus sorsára juthattak, bármelyik pillanatban. Összebújtak hát és vártak. Várták, hogy az az ígéret, amit nem egészen értettek, amit Jézus mondott nekik, hogyan és mikor teljesedik be. A tizedik napon, pünkösd napján, ezek az emberek egyszer csak kinyitották az ajtót, kimentek az utcára, ahol akkor rengeteg ember volt, mert Jeruzsálemben nagy vallási ünnep készülődött. Péter nagy bátran és nyíltan beszélni kezdett a sokaságnak a megfeszített és feltámadott Jézusról.  

Maguk is csodálkozhattak: honnan vették ehhez a bátorságot? Miért éppen akkor tűnt el belőlük minden félelem? Hogy tudott egy írástudatlan halász olyan összeszedett beszédet mondani? Hogyan tudott olyan erővel prédikálni, hogy a hallgatók jó része, mintegy háromezer ember, komolyan vette, amit hallott? Ennek jeleként megkeresztelkedtek, hittek Jézusban. S amikor az ünnep után hazautaztak, ők is továbbmondták másoknak azt a jó hírt, amit Jézusról hallottak. Az ő beszédükre is sokan hittek, és néhány évtized alatt a Földközi tenger medencéje tele lett kicsi keresztyén közösségekkel.  

Akik hittek az elhangzott jó hírnek, azok mind ugyanazon a változáson mentek át. Erkölcsileg jellemezte őket, hogy példás házas- és családi életet éltek. Becsületesen dolgoztak. Szerették egymást és az ellenségeiket is. A szegény sorsúak is elégedettek és hálásak voltak. A jómódúak szétosztották vagyonukat azoknak, akik rászorultak, és a keresztyén gyülekezetekben nem volt nélkülöző.  

Mindezt mindenféle szervezés és biztatás nélkül, valami különös csendes belső indításra.  

Mi okozta ezt a változást?  

A Biblia azt mondja: nem mi, hanem ki. Ők maguk is utólag ismerték fel, hogy ez a Szentlélek munkája volt. Pontosan beteljesedett, amit Jézus előre ígért nekik. Amikor például azt mondta: „Erőt vesztek majd, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek az egész földön.” Vagy amikor azt ígérte tanítványainak tőlük búcsúzva: „Nem hagylak titeket árván, eljövök tihozzátok.” Hogyan, miképpen, mikor? Elküldöm a másik pártfogót, a vigasztaló Szentlelket. És az mikor lesz, hogyan vesszük észre?  

Nem tudták a tanítványok, de megjegyezték az ígéreteket, hogy a Szentlélek majd megtanít titeket minden szükségesre. Elvezet a teljes igazságra. Szót ad a szátokba, amikor prédikálhattok. Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól általatok. Erő lesz a szavatokban, belülről fog megváltoztatni és vezetni benneteket.  

Jézus lakozna bennük? Akármilyen furcsán hangzik is materialista gondolkozásunknak, így van. Ez történt.  

Egyébként maga Jézus is ezt ígérte: „Amikor eljön a Szentlélek, bennetek lakik, nálatok marad, és eszetekbe juttat bizonyos dolgokat, amiket én mondtam.” Belülről formálja át és kezdi irányítani azokat, akik kapták ezt az ajándékot.  

Újjáteremti azokat, akik kapták ezt az ajándékot, hiszen a Szentlélek ott volt már a világ teremtésekor is. „Isten Lelke lebegett a vizek felett.” Ott van minden ember újjáteremtésénél is. A Szentlélek: Isten – amint éppen munkálkodik, amint éppen teremt.  

Úgy gondolom, hogy a Szentháromság titkát az értelmünkkel soha nem foghatjuk fel. Számomra furcsa lenne, ha megérthetnénk az Isten lényének a titkát. Mert ha Isten lénye beleférne az értelmünkbe, akkor az értelmünk lenne nagyobb, és az Isten kisebb. Csak a kisebb fér bele a nagyobba. Mivel azonban képtelenek vagyunk felfogni – olyan szépen mondja ez a magyar kifejezés: nem érjük fel ésszel – az Isten lényének a titkát, az titok marad előttünk, de a hitünkkel elfogadhatjuk azt, amit Isten önmagáról mondott. És Ő úgy jelentette ki magát, mint Atya, Fiú, Szentlélek – Szentháromság Isten. És úgy mutatkozik be sokszor, mint aki Isten felettünk teremtő, uralkodó, gondviselő Atyánk, de ugyanez az Isten Jézus személyében közelebb jött hozzánk, vállalta velünk a közösséget, a szolidaritást mindenben: Isten velünk (Immánuel). Ugyanez az Isten a Szentlélek alakjában még közelebb jön az emberbe, be egészen a szívünkbe – ezt ennél racionálisabban nem tudjuk kifejezni -, és onnan belülről kezd átalakítani, irányítani bennünket.  

Ez történt pünkösdkor és ez ismétlődött meg olyan sokunk életében azóta is.  

2. És hogyan történt ez? Mi magyarázza azt, hogy nemcsak az apostolok élték át ezt a változást és kapták a Szentlélek erejét, hanem ott mindjárt több ezer ember, azóta meg sok millióan? Mi ennek a magyarázata? Mit tettek ezek az emberek azért, hogy ennek a csodának a részesei lehessenek? 

Hallgatták Péter prédikációját, aki Jézusról beszélt nekik. Ennyit tettek. Hallgattak egy igehirdetést, ami az Úr Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentőségéről szólt, s miközben ezt hallgatták, döbbenten arra a felismerésre jutottak, hogy a bűn nélküli Isten Fiának miattuk kellett meghalnia. Jézus Krisztus a kereszten nem a saját bűnei büntetését szenvedte el, mert neki nem voltak bűnei, hanem az ő bűneik büntetését. Éppen ezért ezt az ítéletet Isten még egyszer rajtuk már nem hajtja végre.  

Mindez tipikusan a Szentlélek munkája. Aki meggyőz minket arról, hogy mimindennel vétkeztünk Isten és egymás ellen. Amikor végre fájni kezd az embernek az, ami bűn.  Addig észre sem vette, esetleg dicsekedett vele, vagy természetesnek tartotta. Egyszerre bűnnek látja a saját bűnét (nem a másokét), és fájni kezd. De felragyog mellette a kegyelem is, hogy Isten ezekre a bűneinkre teljes bocsánatot adott már akkor, amikor Jézus meghalt. És akinek a szívében ez a bűnbánat és a bocsánatba vetett hit, a Jézusba vetett hit ott van, az kinyitotta a szívét Jézus előtt. Annak az életébe belép a feltámadott Krisztus, és aki Jézust kapta, az az Ő Szentlelkét is kapta.  

Így történt az, hogy kapták ott ők, és kaptuk azóta nagyon sokan.  

Mert Jézus előtt az akadály mindig a fel nem ismert, a meg nem bánt bűn.  

De amikor felismeri, megvallja, és komolyan veszi, hogy erre bocsánatot kapott úgy, hogy ő semmit nem tett azért, Jézus tett meg mindent, akkor Jézus belép egy ember életébe, és vele együtt mindig kapjuk az Ő Szentlelkét.  

Így mondja ezt itt Péter a csodálkozó sokaságnak, amikor azt kérdezik: „Mit tegyünk most, atyámfiai, férfiak?” „Térjetek meg (ez a kifejezés azt is jelenti: bánjátok meg bűneiteket), ennek a jeleként keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.”  

Péter ezzel azt mondta, hogy emberek, van szabadulás, mert van Szabadító. Nem hízelgett a hallgatóságnak, mert rájuk mutat: Ezt a Jézust ti feszítettétek keresztre gonosz kezeitekkel. De akármit tettetek, vagy valaki akármennyire elrontotta az életét, lehet újra kezdeni, sőt lehet újat kezdeni a feltámadott Krisztussal. Ezért lett Ő emberré, ezért halt meg, ezért támadott fel, és ezért árasztotta most ki az Ő Szentlelkét. Mindenki megnyithatja a szívét előtte, Ő ott rendet teremt, békességet ajándékoz. Bizonyossá tesz, hogy bocsánatot kaptunk. Visszavezet Istenhez, akit otthagytunk, és végre visszazökken a kizökkent életünk a helyére. A helyén lesz az ember. Tud helyesen gondolkozni, helyesen beszélni, és azzal fogja eltölteni ezt a rövid földi életet, amire Isten azt neki adta. Mindez a Szentlélek munkája.  

Ez azonban azzal kezdődik: hallgatták az igét, megbánták a bűneiket, bizonyosak lettek a bocsánatról és kapták a Szentlélek ajándékát. A befogadott ige által végezte el mindezt az életükben Isten. A Biblia tanítása szerint ez a sorrend megfordíthatatlan.  

3. Történik-e ilyen ma is? 

Hogyne történne! Hiszen a feltételek változatlanul adottak. Változatlanul mindnyájan rászorulunk arra, hogy Isten Szentlelke újjáteremtsen, mert a bűn annyira megrontott minket, hogy itt nem javítgatásra van szükség, hanem új teremtésre. És változatlanul hatalmasan munkálkodik a teremtő Szentlélek. Ma is hangzik a Jézus keresztjéről szóló igehirdetés. Ma is lehet az Úr Jézus Krisztusban hinni. Ma is kérdezik sokan: mit cselekedjünk, hogy megváltozzék az életünk? S a Szentlélek ma is hatalmasan újjá tudja formálni az életünket.  

Mondok erre egy régebbi példát és néhányat a napjainkból.  

A régebbi a XIX. századból való. A híres angol igehirdető Spurgeon tizenöt éves volt, amikor egy hóvihar bekergette egy kis templomba. Ott éppen istentisztelet készülődött, csak a vihar miatt nem érkezett meg az igehirdető. Némi várakozás után felkelt valaki a padokból, felolvasott a Bibliából, és egyszerű szavakkal elkezdte azt magyarázni. Feltűnt neki a karzaton egy ismeretlen fiatalember, Spurgeon. Egészen személyesen megszólította őt, és rámutatott: az a fiatalember ott, szomorú arccal ül. Fiatalember, nézzen fel Jézusra! És elmondta még háromszor ezt a felszólítást.  

Spurgeon komolyan vette. Sok mindent tudott már Jézusról, mert hívő szülei voltak, de nem volt személyes kapcsolata Jézussal. Azon az estén nemcsak felnézett, hanem szó szerint azt csinálta, amit itt olvastunk az igében: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Utólag leírta, hogy a szíve mélyéről segítségül hívta azt a Jézust, akiről sok mindent tudott, de akit nem ismert. És a békétlen szívébe békesség költözött, egészen megváltozott az élete – erről az édesanyja beszélt a későbbiekben, hogy mennyire megváltozott. Utána sokakat ő vezetett az Úr Jézushoz.  

Nem kell azonban ennyire visszamennünk, mert Isten kegyelméből itt ülnek közöttünk sokan, akik ha most lenne időnk, alkalmunk, elmondanák, hogyan állította meg őket az élő Jézus Krisztus a nagy rohanásban. Hogyan hullott le a szemükről a hályog. Hogyan vezette el őket igazi önismeretre. Hogyan ragyogott fel előttük Jézus Krisztusnak a kegyelme és változott meg az életük.  

Az egyik szilveszter délután egy fiatalember céltalanul erre kóborolt. Tele volt a szíve keserűséggel, csalódással. Azon gondolkozott, hogy így nem érdemes tovább élni. Aztán feltűnt neki, hogy itt ki van világítva ez az épület, és sokan jönnek ide. Bejött megnézni, mi van itt. Akkor kezdődött az óévi istentiszteletünk. Utólag elmondta, hogy a két oszlop között megállva, úgy érezte: elejétől a végéig ez neki szól. Aztán jött még hallgatni az igét, s egyszer szíven találta őt az ige – ahogy olvastuk a pünkösdi történetben -, kinyitotta a szívét az Úr Jézus előtt, és azóta is az Ő boldog tanítványa. Sok gondja van ma is, de boldog és elégedett ember.  

Valakinek egyszer hirtelen meghalt a férje és évek múlva sem tudta feldolgozni. Tele volt önsajnálattal, keserűséggel, és csak a veszteségét tudta emlegetni. Egy pünkösdi istentiszteleten arról volt szó, hogy a Szentlélek vígasztaló. Az igehirdető kibontotta, hogy ez a szó azt is jelenti: pártfogó, sőt védőügyvéd. Bátorít, bíztat minket, és különösen azokat vigasztalja és bátorítja, akiknek nincs pártfogójuk. Utólag mondta el ez az asszony, hogy miközben hallgatta az igehirdetést, meggyógyult a lelke. S hogy meggyógyult, annak mi vagyunk a tanúi, mert nemcsak az önsajnálattól szabadult meg, hanem felszabadult arra, hogy ő vigasztaljon másokat. És Isten Szentlelke különösen használja őt gyászolók vigasztalására.  

Elmondta egy fiatalember, hogyan került az alkoholnak, később a kábítószernek a rabságába. Sokszor akart szabadulni, soha nem sikerült. Egyszer elhívta egy ismerőse egy református közösségbe, ahol ilyen fiatalokkal foglalkoztak. Az első, ami meglepte, hogy őt ott szeretik és emberszámba veszik. A második, amin elcsodálkozott, miután hallott sok mindent Istenről, hogy Isten őt már jóval előbb szerette és elfogadta. Aztán egyszer ő is segítségül hívta az Úr nevét. És átélte, mit jelent a szabadulás. Azt, hogy nemcsak a rabságból, a kényszerből szabadul meg, hanem még a kívánságtól és a gondolattól is.  

És nemcsak ez az életünk telik el másként, ha Jézus Krisztus Úr lesz valakinek az életében és így a Szentlélek beköltözik a szívébe, hanem egészen másként lépnek ki ebből az életből azok, akik ezzel a hittel és bizonyossággal teszik ezt.  

Egy idős asszony betegágya mellett ültem nemrégen a kórházban, aki elmondta, hogy hirtelen súlyosbodott a betegsége. Emberileg, orvosilag nem sok ideje van hátra. A férje elesett még a háborúban, egyedül nevelt fel négy gyereket. Őt idézem: három pici volt, a negyedik még a hasamban. Nem tudnám megmondani, miből taníttattam ki és házasítottam ki őket. De az én Istenem mindenben gondoskodott rólunk.  

Kedvesen magyarázta nekem: tudja, maga, hogy amit az Úr Jézus a Szentlélekről tanított, az szó szerint igaz? Mert a Szentlélek adott nekem tanácsot mindig, amikor küszködtem a kamasz fiaimmal. A Szentlélek adott bátorságot, amikor védenem kellett a kis családot. A Szentlélek engedte, hogy minden hajnalban, amikor kinyitottam a Bibliát, valamit megérthettem belőle és a végigkísért egész nap. A Szentlélek adott nekem igazi vigasztalást.  

Most pedig – folytatta – boldogan megyek haza az én Megváltómhoz, aki hűséges volt hozzám egész életemben, és helyet készített nekem az atyai házban. De addig is, amíg itt tart, vigasztalom a betegtársakat – és körbe mutatott a kórteremben.  

Amikor néhány nap múlva újra mentem, üres volt az ágya. Az egész kórterem sírt, és sírtak a nővérek. Az egyikük ezt mondta: én nem vagyok hívő, de ez a néni a mennyországból hozott ide valamit közénk.  

Nem is tudta, milyen igazat mondott, hiszen aki az Úr Jézussal összeköti az életét itt a földön, és akinek adja az Ő Szentlelkét, az belépett a mennyországba, annak elkezdődik az örök élet, az üdvösség már itt a földön. S az viszi magával mindenüvé ezt a kis mennyországot. Ezt tapasztalhatták meg ott azok, akik körülötte voltak.  

Ezt a munkát akarja elvégezni bennünk Isten Szentlelke, hogy már itt újra közösségbe kerüljünk Istenünkkel, és elmondhassuk, hogy hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett. Az Atya szeretete ezt lehetővé teszi, Jézus Krisztus kereszthalála ezt hozzáférhetővé tette, és a Szentlélek a mienkké, saját kincsünkké teszi.  

Hadd bátorítsak mindenkit: hívjuk segítségül az Úr nevét. Mert aki segítségül hívja, annak belép az életébe, az másként tölti el ez a néhány évtizedet, és az üdvözül – ahogy a Bibliában olvastuk.  

Hívd segítségül az Úr Jézus nevét még ma! Másként telik el az életed, és másként telik el az örökkévalóság: nem Jézus nélkül, hanem vele együtt tölthetjük azt.