Németh Erzsébet: Tél vagyok

Tél vagyok...
lehelek hófehér illatot,
hadd fonja karjába a tájat,
melyet fölsebzett
ősi vágy, szerelem és bánat.
Csillagokat gyújtok,
legyen vakító fény ma itt:
lássuk összeszedni
a szeretet törvénykönyvének
kitépett lapjait!

Nagy István Attila: Magaddal viszed

Felemelem a kezem,
mintha végső búcsút intenék,
mert nem jössz vissza soha már.
Álldogálok az úton,
torkomat sírás szorítja.
Fejedet se fordítod,
csak lépegetsz a horizont felé,
mint aki végre megszabadult.
Pedig nagy terhet cipelsz:
magaddal viszed
a jövőmet. 

Heltai Jenő: Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szived,
Eléd teszik a nagy kérdőivet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni — mert felelni kell! —
Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?

Mai Ige: A nagy Tervező

 „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” (Zsoltárok 19:2) 

Akár távcsövön, akár mikroszkópon át szemléled a világmindenséget, azt fedezheted fel, hogy Isten nagyszerű tervező. Nézzünk meg most három dolgot, amit ő tervezett!

1) Hőmérséklet. A Nap felszínén több mint 5500 °C van, mi pedig körülbelül 150 millió kilométerre vagyunk tőle – pont megfelelő távolságra. Ha a Föld hőmérséklete csupán 10 °C-kal magasabb vagy alacsonyabb lenne, nem lenne élet rajta. Gondolj bele: miért nem került a Föld kétszer akkora vagy éppen feleakkora távolságra?

2) Forgás. Földünk évente 365-ször körbefordul, miközben a nap körül kering. Tegyük fel, hogy csak 36-szor fordulna… Nos, akkor a nappalok és éjszakák tízszer olyan hosszúak lennének. Az egyik oldalon elviselhetetlen forróság lenne, a másikon pedig kibírhatatlan hideg, az általunk ismert élet megszűnne.

3) Levegő. A légkör 21%-a oxigén, pontosan akkora mértékben van jelen, amekkorára a légzésünkhöz szükség van. Miért nem 50%? Mert akkor abban a pillanatban, amikor valaki meggyújtana egy gyufát, mindannyian elégnénk! Kérdezd hát meg magadtól, hogy a 21% a véletlen műve-e vagy a gondos tervezésé?

Márpedig ha van terv, akkor ebből következik, hogy kell lennie tervezőnek is. Van is. Szeretnéd őt megismerni? Van rá lehetőség! A teremtett világban kinyilvánította hatalmas erejét, a kereszten pedig hatalmas szeretetét mutatta meg (ld. János 3:16). Jézus, az ő Fia által személyesen megismerheted a nagy Tervezőt, és megkaphatod az örök élet ajándékát. Ha nem élsz ezzel a lehetőséggel, örökre elveszett leszel. Van rá esély, hogy épp te lennél kivétel ez alól? Nincs. Az emberek nem véletlenül, hanem saját döntésük alapján kerülnek a mennybe.

Komáromi János: Akkor majd...

Amikor majd a fák levelei közül
langy szellő ereszkedik a mezőre
és csintalan mosollyal vesz
virágillatot magához,
hogy méltó ajándékot hintsen
karcsú alakod köré...

Akkor majd a szemedben
emlékek csillannak fel
és látni vélsz majd
egy rég volt kedves arcot,
egy szelíd mosolyt,
két derűs, csillogó szemet...

Akkor majd felderül tekinteted
egy felhőtlen pillanatra
és halvány, diaszerű képek
futnak át előtted
s míg könnyed mozdulattal
hajad igazítod,
hajszálaid között
megcsillan a messziről,
hozzád hódolni érkezett napsugár...

Akkor majd szíved mélyén
megmozdul valami régi szép érzés,
valami meleg, simogató, szelíd szeretet.
Olyan, mint a teremtő erő,
mint a lágyan hullámzó óceán-bölcső,
mint a levegő kék végtelenje,
mint a gondolat áradó mélysége,
mint a szerelem....

Akkor majd én is ott leszek Veled.
Leülök melléd és homlokom
kezed bársonyára hajtom.
Bódító csókok emlékét ébresztem
régi érzésektől égő ajkadon.
Simogatás leszek múltat idéző
már csak néha vágy-piros arcodon.

Akkor majd tested megremeg,
mint amikor finoman érintettem bőröd
és boldog voltam, ahogyan boldog
a forró sivatag homokján haldokló vándor,
amikor hűs víz érinti ajkait.
Mint amikor kívántalak magamba olvasztani,
valami élő elegyet alkotni testeddel
és lelked részévé válva élni tovább, benned...

Akkor majd érzel újra, érzed,
amint testedbe bújva létezem,
és amikor majd csendben leszáll
az árnyakat idéző alkony és elmossa
képzeletben melletted ülő alakom
és felállva lámpát gyújtasz, még lelkedben
utánam nézel és csókot küldesz, ahogy rég...
és csókod akkor is elér hozzám, akkor is
megtalál bár örök lesz már a létből font határ
ami közted és köztem áll...

Simek Valéria: Álmomban jöttél

Csak jöttél a hegyen fölfelé,
egyenes testtartással úgy,
mint régen.
Fejkendőd hátrakötve
a mohaillatú vén fák alatt.
Fölnéztél az égre, mintha
tanakodnál Istennel.
Halkult szádon a szó,
eltévedt szél érkezett.
Mögötted nagyra nőtt évek
megtiporták hátadat,
lehajlították a föld felé,
mint a bolyhosan hulló
fehérség a fákat. 

Somlyó Zoltán: Szerelem

Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?... Honnan?...       
          Én már azt nem tudom. 

Elindultam vele valamerre.
Merre?... Merre?...       
          Előre az uton. 

Elviszem a szívembe valameddig.
Meddig?... Meddig?...       
          Amíg kisüt a hold. 

S az égi fénybe megcsudálom:
Álom!... Álom!...       
          Mint minden, amim volt.

Advent 2019

Advent második vasárnapja.

Szentmihályi Szabó Péter: Mint mikor Isten…

Mint mikor Isten lepöccinti parazsát,
hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen,
bár rendbe jönne életem,
s benne, mint volt, friss a levegő,
lenne, mint volt, kedves is Ő,
lenne, mint volt, szabad a tér,
szívemre sohasem jönne a tél.

Mint mikor Isten lepöccinti parazsát,
hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen,
a régi kastélyban, Szigligeten,
bárha feledném ezt a negyven évet,
bárha lettem volna más, mint ami éget,
bárha tudtam volna, míly közel az Isten,
bárha tudtam volna, más megoldás nincsen.

Trausch Liza: Adventi ajtó

 "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." Jelenések 3,20 

Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az ő áldozata az Emberfiának áldozata. ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.  

    

 Forrás: Trausch Liza Napi áhítat

Szabolcsi Erzsébet: Óvjon árnyad

Zöld lombod takarjon szemérmesen,     

mesélj még mosolyoddal lombkedvesem.     

Versem, dalom, mind tiéd, ha akarod,     

karod helyett öleljen ágotthonod.     

Fészkünk, álmunk óvja nap sugara,     

csillogjon felettünk kék éjszaka.     

Mosson eső, frissítsen harmat hűse,     

vágyódó lelkem szépséged fűtse.     

Egymásba kapaszkodva keljünk útra,     

varázsolj életre újra meg újra.

Rácz Sándor: Ne szólj majd!

Ne szólj majd
Ha el akarsz hagyni
Ne szólj
Csak menj el
És hallgasd
Az eső hogy kopog

Ne szólj majd!
Ha menni akarsz
Hát menj el
Köszönnöd sem kell
Csak hallgasd
Az eső hogy kopog

De kérlek
Reggel menj el
És előtte éjjel
Egy utolsó táncra
Még kérj fel
És én tudni fogom
Hogy holnaptól nem leszel

Áttáncoljuk az éjszakát
Dúdolj majd
Dúdold el
Még egyszer
Azt a kedves dalt
És én megígérem neked

Hogy nem kérdezek semmit
Nem kérdezem meg
Hogy miért hagysz itt
Miért hagysz itt
Egyedül az esőben?

Ne szólj majd
Csak menj el
És hallgasd
Az eső hogy kopog

Leonard Cohen: Here It Is

Here It Is

Rácz Sándor: Az ősz

Mintha késett volna
De nem kért bocsánatot
Homlokát ráncolva jött mogorván
Utazótáskájában ajándékot is hozott
Rengeteg elsőosztályú depressziót

Hiába öltöztek legszebb ruháikba
A fák
A szerelem
A Nyár utcában maradt

Birtalan Ferenc: Hirdetmény!

FIGYELEM! FIGYELEM!
Tekintettel a hóra,
hidegre,
erkélyemen
idényjelleggel, térítésmentesen
működik a
téli madárétterem!

FIGYELEM! FIGYELEM!
Aki olvassa,
aki hallja,
aki jóllakott
és már sokallja,
értesítse a környék szárnyasait,
hogy
bőviben van a mag itt!
Jöhetnek
rigók, verebek, zöldikék, cinkék,
senki se röpül
üres beggyel el innét!
FIGYELEM! FIGYELEM!
Tavaszig nyitva
a madárétterem!
Jöhet,
kinek egy fityingje sincsen!
Ingyenes minden!
Köles, szotyola, burizs!
Egyetek
ebbül izs, abbul izs!
Jut izs,
marad izs!

FIGYELEM! FIGYELEM!
Minden madár itt legyen!