Egyedül vagyok...
lelkembe zárt hiányod
társaságában...
2026. július 31., péntek
Szabolcsi Erzsébet: Hazavágyó
Lépteim hegyek
óvták, lombok kísérték.
Ma pusztán megyek.
*
Nézem a mezőt.
Lelki szemeim előtt
hegyek vonulnak.
*
Fenyőillatban
rég elvesztett hegytetők
varázsa dereng.
*
Havas hegyeim!
Mit ér a fehér világ
sötét falak közt?
*
Egy fodros felhő,
haj, éppolyan, mint régi
otthonom hegye!
*
Ugyanaz a hold
ragyog itt is. Miért szebb
az otthoni éj?
*
Messze kerültem.
Régi csúcsok titkait
őrzik álmaim.
Szabolcsi Erzsébet: Nyári képek
Ablakom alatt
tücsökdal zeng. Ragyog a
holdfényszerenád.
*
Vércsepp a földön...
sebzett muskátlim hullat
fájó szirmokat.
*
Feltámadt a szél.
Pipacsmező sirdogál:
sziromzápor hull.
*
Bóbita röppent
kezemre, csókot lehelt
rá, s ellebegett.
*
Lestem a bimbót,
vártam, hogy nyíljon. S éjjel
el is virágzott.
*
Derűs kis este.
Fecskék fricskáznak mosolyt
alkonyatomra.
Bródy János: Ne várd a májust
*
Készülj a hosszú télre, kedvesem Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
A szíved melegét tedd el nekem
Én majd a szemed fényét őrizem
Szedd össze mindazt, ami megmarad
Csak lassan égesd el a vágyakat
Csavard a lángot lejjebb, kedvesem
A tűzre szükség lesz még, úgy hiszem
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Szelíd legyél, derűs és hallgatag
És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak
Legyél folyó, s ha támad majd a tél
Páncélod lesz kemény és hófehér
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Ijesztő szelek fújnak, kedvesem
Nem hoznak több tavaszt el fényesen
Fejünkre hullanak a csillagok
Rémülten ébrednek az álmodók
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Készülj a hosszú télre, kedvesem
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
2026. július 30., csütörtök
Charles Simic: A félelem
Átadjuk,
önkéntelenül,
ahogy egy levél
megrezzenti a másikat.
Egyszer csak reszket az egész fa.
És sehol egy fuvalom.
Szilágyi Mihály fordítása
Sztrilich Ágnes: gyógyulás
kitárul karom
és szívem
látóvá fénylik
sötétségem
a várva várt
ölelésben –
Sztrilich Ágnes: Getszemáni
tapadós az éj
megfojt a sötét
barátaim elhagytak
Atyám,
dicsőítsd meg
Fiadat!
Sztrilich Ágnes: Virágasárnap
kivirágoztak
barkáim
csönd terült körém –
hulló könnyem
szivárványán át
láttam
érkezel –
szívemet terítettem
Eléd –
Kaiser László: Ima
Úgy fut ki belőled a tévedés,
ahogy gyűlik a testben a szenvedés,
s ahogy gyűlik a léleknek kínja,
úgy lesz remény, hogy majdan jóváírja
mindazt, amit tettél vagy mulasztottál:
ő, akit talán vadul megátkoztál,
ő, aki neked így is megbocsát,
ha tisztuló szívben hozzá szól imád!
Lángok tüzek között
Lángomat ne bántsad,
kormozhat az így is,
tüzemet ne lohaszd,
elhalhat az így is.
Szívemre balzsamot
nem kérek, de adjál!
Lángok, tüzek között
nekem megmaradjál!
Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk?
– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz, ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
– Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.
Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretjük egymást.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
– Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg az egymáshoz visszavezető utat.
Tóth Kornélia fordítása
Trausch Liza: Felemelt kígyó
" És monda az Úr Mózesnek:
Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára."
4Móz 21,8a
A nép eljutott oda, hogy valamit csinálni kell. Nem idegorvoshoz kell menni és nyugtatót szedni. Ezeknek az embereknek a kérésük az volt Mózeshez, hogy "Imádkozzál az Úrhoz, hogy vegye el rólunk a kígyókat." A mi kérésünk is ez volna, hogy a körülményeinket változtasd meg, Urunk! Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha ez a szomszéd nem lenne. Isten nem a kígyókat veszi el. Azok maradnak! Mózesnek mondja: "Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára." Ugyanezt mondja Noénak: "Csinálj magadnak bárkát góferfából" (1Móz 6,14). Ez volt a megmenekülés eszköze akkor is, most is. Az embernek azt kell tennie, amit Isten mond. Isten nem azt mondta, hogy csinálok neked. A bűnnek gyökere az engedetlenség. A gyógyulás az engedelmesség. Minden ember hitre jutásában van egy engedelmességi lépés, amit meg kell tennie. Nem úgy van, hogy egy helyben ülök és imádkozom - Uram, tedd meg! Isten szerint az a részem, hogy tegyem meg. Mózes engedelmes szolga. "Csinált azért Mózes..." Azt tette, amit Isten mondott. "Csinálj magadnak!" Jézus megteszi. A legmélyebb irtózattal, de megteszi. Isten azt mondta Mózesnek: "És tűzd fel azt póznára." Látod-e már, Jézus hogy adja magát önként a keresztre, a póznára? Isten engedelmes szolgája véghezvitte a szabadulás egyetlen útját. A kereszt több mint kétezer éve áll. Bűneink büntetése Jézuson van. És te mégis vergődsz a kígyók miatt? Isten nem hagyott ki a gyógyulás lehetőségéből sem téged, sem engem.
Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.
2026. július 28., kedd
Sztrilich Ágnes: védtelenség
pont most
hullott ki
számból
a szó
lett néma
szívem
erőtlenné
karom
csuklott a
porba
hitem –
Fazekas Lajos: Megérintettél...
mint fény a földet.
S mint fénytől a fák,
Életre keltem Tőled.
Termővé tettél, Uram,
mint fény a fákat,
Zúgnak a telt fák
S én – hálából – imádlak.
S mint fákat a szél,
Ha megérint a halál,
– csak testem remeg,
mely mindig magában áll, –
csonttá dermeszthet
a Vég, egyenlő-tevőn –
Lelkem átveszed
a nap- s éj-faló időn.
Villányi László: Gyanútlan
Amikor a dús fáról szedtem a sárgabarackot,
nem sejtettem, egy éve sincs a kiszáradásig;
amikor udvarunkra gondoltam a tavacskát,
nem képzeltem a békák érkezését,
hogy éjszaka álmomig ér hívogatásuk,
és a megmaradásért küzdenek az ebihalak;
amikor néhány hónaposan ölembe ugrott cicánk,
nem láttam a vadászata nyomán
szállingózó tollakat, a rozsdafarkú maradékát;
amikor kiválasztottam a rózsaszín dáliát,
nem a megrágott levelek, a ravaszul sörbe csalt
meztelencsigák teteme járt eszemben;
amikor megvettem a tarkalevelű illatvirágot,
nem rémlett, tavaszra elveszti nedveit, gyökerén
hangyatojásokat találok, s hiába ültetem át.
Így jár, aki gyanútlan, tervezni csak életet akar.
Billy Collins: Fák alatt sétálva
árnyékból árnyékba
lépdelek alattuk
levelek súrolják
fedetlen fejemet
alsó ágaik oly közel
nyúlnak hozzám
hogy lépteimet óvva
átkarolhatnák vállamat.
Sétálok a fák alatt
leszakítok egy levelet
és zsebre teszem
hogy ne felejtsek el
egyedül a fákra
és sétámra gondolva
egész délelőtt
faágak és -levelek
palástjában sétálni.
Szilágyi Mihály fordítása
Csoóri Sándor: A gyerekkor állomásai
Nem, nem, én semmit nem akartam,
csak azt, hogy a forgószél közepében
én ülhessek
s magasabban járhassak, mint a templomtorony.
A barna lovakat is elcseréltem volna
ilyen szélért,
mert a madarak útjáról
én láthattam volna minden napraforgót:
azt a rengeteg sárga parazsat, amely csak
egy mozgó tűzhányó öléből folyhatott ide.
Az aljban kút csillogott és folyó
s fönt, a felhőkben, nagy sasok laktak -
én csak az akartam: ha félek is tőlük,
föltartott kezem körül ők keringjenek,
amikor megy le a Nap.
Juan Arias: Az én Istenem törékeny
érzéketlen, sztoikus, szenvtelen isten.
Az én Istenem törékeny.
Az én fajomból való,
én pedig az övéből.
Ő ember, én pedig szinte Isten.
Hogy megízlelhessem az istenséget
ő megszerette az én porlétemet.
Az én Istenemet a szeretet tette törékennyé.
Az én Istenem ismerte az emberi örömet,
a barátságot, a föld és a földi dolgok örömét.
Az én Istenem éhezett, álmodott és elfáradt.
Az én Istenem érzékeny volt.
Az én Istenem feldühödött, szenvedélyes volt.
És szelíd, mint egy kisgyerek.
Az én Istenem rettegett a haláltól.
Az én Istenem anyai mellből táplálkozott,
érezte és magába szívta a női gyengédséget.
Sosem szerette a fájdalmat, sosem állt a betegség pártján.
Ezért gyógyította a betegeket.
Az én Istenem szenvedett a hontalanságtól.
Üldözték és éljenezték.
Minden emberit szeretett az én Istenem:
a tárgyakat és az embereket;
a kenyeret és az asszonyokat;
a jókat és a bűnösöket.
Az én Istenem korának gyermeke volt.
Úgy öltözött, mint mások,
földijei nyelvjárásában beszélt,
kétkezi munkából élt,
prófétákhoz hasonlóan kiáltott.
Az én Istenem gyengéd volt a gyengékkel és szigorú az önteltekkel.
Fiatalon halt meg – őszintesége miatt.
Megölték, mert szemükbe mondta az igazságot.
Az én Istenem viszont gyűlölet nélkül halt meg.
Mentegetve halt meg, és nemcsak megbocsátva.
Az én Istenem törékeny.
Az én Istenem szakított a „fogat fogért” ősi elvével,
a kicsinyes bosszú törvényével,
hogy bevezesse egy teljesen új szeretet
és hallatlan erő korszakát.
Az én Istenem leköpve, földbe döngölve,
elárulva és magára hagyva, meg nem értve
sem szűnt meg szeretni.
Ezért az én Istenem győzelmet aratott a halálon.
S mint egy friss gyümölcs jelent meg kezében: a feltámadás.
Ezért támadtunk fel mindnyájan: emberek és a dolgok.
Sokaknak nehéz az én törékeny Istenem,
az én Istenem, aki sír, az én Istenem, aki nem védekezik.
Nehéz az én Istenem, aki megéli az Istentől való elhagyatottságot.
Az én Istenem, akinek meg kell halnia, hogy győzhessen.
Az én Istenem, aki egy rablót és gonosztevőt tesz
egyháza első kanonizált szentjévé.
Az én fiatal Istenem, aki azért hal meg, mert politikai felforgatónak tartják
Az én Istenem, pap és próféta,
aki a történelem összes vallásüldözéseinek
első szégyeneként szenvedi el a halált.
Nehéz az én Istenem, törékeny, élet barátja,
Az én Istenem, aki mindenféle kísértés mardosását elszenvedte,
Az én Istenem, aki vért verítékezett Atyja akaratának elfogadásakor.
Nehéz ez az Isten, ez az én törékeny Istenem azoknak,
akik azt hiszik, csak úgy győzhetnek, ha legyőznek másokat,
akik azt hiszik, csak úgy védhetik meg magukat, ha megölnek másokat,
akik azt hiszik, az üdvösség erőfeszítés függvénye és nem ajándék,
akiknek az, ami emberi, bűnös,
akik azt hiszik, hogy a szent sztoikust jelent, Krisztus pedig angyal.
Az én törékeny Istenem nehéz azoknak,
akik továbbra is egy olyan istenről álmodoznak,
aki nem hasonlít az emberekhez.
Tőzsér Endre fordítása
2026. július 27., hétfő
Molnár Virág: 70x7=???
„ Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer,
hanem még hetvenszer hétszer is.”
(Máté 18,21-22)
Nagyjából nyolc éve vásároltunk a férjemmel egy kis házat nyugdíjas éveinkre, ami felújításra szorul. Idő közben kiderült, hogy a vártnál több a felújítani való, de úgy gondoltuk, messze vannak még a nyugdíjas évek, ráérünk apránként elvégezni a szükséges munkákat. Miután magát az ingatlant is hitelből vettük és tudtuk, a felújítás is abból lesz, spóroltunk és kerestük az újabb, kedvező hitel lehetőséget. Évek múltán megadta az Úr, hogy eljöjjön annak az ideje, hogy nekikezdhettünk a felújításnak.
A két kezemen lévő tíz új nem elég arra, hogy összeszámoljam, hogy mióta folynak a munkák, hányszor csaptak be minket. A legutolsó ilyen alkalommal a fiammal kiszámoltuk, hogy mennyi ideig kell szolgálnom, hány havi lelkészi javadalom az, amivel a nekünk okozott kár megtérül és tudjuk folytatni a munkát. Nagyon sok. Kár volt kiszámolni. Egy perc alatt úgy megkeményedett a szívem, olyan keserűvé váltam, mint még soha. Az egész világra haragudtam, majd feltettem magamban Péter kérdését, amit egykor Jézustól kérdezett: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?”
Istennek legyen hála, hogy a válasz egyértelmű volt: ne az engem ért kár forintbeli értékét számoljam, hanem azt, mennyiszer bocsátott meg nekem az Atya Isten. Ez az, ami felbecsülhetetlen értékű. A szükséges anyagiak majd meglesznek, amikor az Úr kirendeli. Azt nem kell számolnom. Amivel nekem van dolgom, az az Úr felém való szeretetéért való hála.
Becsaptak? Rosszat hazudtak rólad? Elvették, ami neked járt volna? Ne ezt számold Testvérem! Számolj az Úrral, az Ő feléd valló szeretetével. Számold az áldásaidat, a megbocsátott vétkeidet, hogy megnyugvása lehessen lelkednek!
Forrás: Napi Ige és gondolat
2026. július 25., szombat
Sztrilich Ágnes: Előled – Hozzád!
homályos
szívvel
árválkodtam
otthonomban
szótlan szemem
némaságba burkolt
Előled –
ölelj meg!
Juhász Gyula: Betlehemes ének
*
Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Ki Betlehemben született ez este
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, kedves bambinó.
Ó, emberek, gondoljatok ma rá:
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya,
És apja ács volt, dolgozó szegény,
S az istállóban várt födél reájuk.
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden várak s kastélyok fölött.
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó, emberek, gondoljatok ma rá!
Heltai Jenő: Ars poetica
Költő, ne légy szemérmes!
Az első sorba állj!
Ne várj, míg valaki kérdez,
Ordítsd ki, hogy mi fáj.
A szíved tedd tenyeredre
S akárhogy bánt a fagy,
Pőrére meztelenedj le,
Mutasd meg, hogy ki vagy.
Ne várj, míg valaki kérdez,
S torkodba fojtja a szót,
Azért se fogd be a szádat,
Üvöltsd, mint tíz Behemót.
Ne törődj a ronda tömeggel,
Ha mérge szívenharap,
Éjből fakad a reggel,
Homályból kel föl a nap.
Kemény állj, sose dőlj meg
S bármily keserű a kehely,
Fenékig ürítsd ki, dögölj meg,
De holtig énekelj!
Tóth Árpád: Hajnali szerenád
De túl, az enyhe, tiszta messzeségben
Új rajzlapját kifeszíti az égen
A hajnal, a nagy impresszionista.
Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol,
És álmodozva pingál enyhekéket,
S ragyogva tűzi az isteni képet
Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.
A sötétség, az éji, rút csuha,
Lebomlik a fák törzsén nesztelen,
S borzong a jó hűvösben meztelen
Az erdő, az örök, buja csuda:
Most, mielőtt pompás testét kitárja
Mindenkinek, nyújtózik hallgatag,
S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap
Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.
De itt, a szűk utcák közé bezárva
A szürke hajnal szennyes és sivár,
Nagy, sárga szirmát elhullatta már
A lenge gázláng, az éj bús virága.
Itt-ott mered csak s furcsán, betegen
Lobog a kétes és nehéz homályba
Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya,
Mely vakon leng a siket tereken.
Annuska, alszol? bús utcák során
A bús hajnalban járok egyedűl,
S hogy vigasztaljon, halkan hegedűl
Fantáziám, a magános cigány:
Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával
Hangfogózza dalát, míg ballagok,
Jó volna most megállni ablakod
Alatt egy édes, fájó szerenáddal.
A szívem adnám oda hegedűnek,
A szívem, melyből bú és vágy zokog,
Lopjon szivedbe enyhe bánatot
És kósza vágyat, mely árván röpűlget,
Hogy szűz álmodban, halkan, édesen,
Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz,
Álmodban, mit reggelre elfelejtesz,
Sirasd el az én züllött életem.
2026. július 22., szerda
Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus és hat ima
PSALMUS HUMANUS
Uram, ki vagy Te?
Szigorú apám?
Vagy szerető anyám vagy?
Aki a Mindenséget szülte meg?
Maga a Mindenség?
Törvénye, mely irányít?
Életet teremtettél, hogy visszavedd?
Teremtőm-e, vagy én alkottalak
Megosztani magányom és felelősségemet?
Isten! Nem tudom, hogy ki vagy,
De Tehozzád kiáltok gondjaimban,
Félek magamtól, embertársaimtól!
Lehet, hogy nem érted szavaimat,
De hangjaim szótalan is elérnek.
ELSŐ IMA: ISTEN
Uram!
Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,
És a Mindenség a Te lakhelyed.
Saját képemre formáltalak Téged,
Így lettél gonosz, irigy és hiú,
Dicséretre és áldozatra vágyó,
Ki megbosszulja kis vétkeimet,
Azt kívánod, Neked építsem házadat,
Míg embertársaimnak se étke, se lakása.
Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés
Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom
Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.
MÁSODIK IMA: A VEZETŐK
Uram!
Vezetőket választunk, hogy vezessenek minket,
S Neked szolgákat adunk, Téged szolgáljanak.
De a vezetők nem Hozzád vezetnek,
Békét óhajtó, néma hangunkra nem figyelnek,
Hatalomtól megszálltan űznek emberre embert,
S a Neked adott szolgák már nem Téged szolgálnak,
A hatalmat szolgálják, és megáldják a fegyvert,
Amellyel kínoznak, ölnek a Te nevedben.
Isten! Oly vezetőket adj, akik a Te szolgáid,
Akik Hozzád vezetik, békében vezetik
Az emberhez az embert.
HARMADIK IMA: A SZÍV ÉS AZ ELME
Uram!
Adtál szívet szeretni, szomjazni szeretetre.
Elmét, hogy gondolkodjunk és alkossunk vele.
S én betöltöttem szívem félelmes gyűlölettel,
És a szív az értelmet, hogy megépítsen szörnyű,
Gyilkos szerszámokat.
Széttörni a világot, magam, s társaimat,
Megrontani az élet megszentelt anyagát.
Isten! Tisztítsd meg szívemet, értelmemet emeld fel,
Testvéreimnek testvére legyek.
NEGYEDIK IMA: ENERGIA ÉS SEBESSÉG
Uram!
Az anyag titkos erőit feltártad előttünk,
Hogy nehéz munkánk könnyítsd s felemeld életünk,
Hangunknál sebesebben tanítottál utazni,
Hogy embertől embert ne válasszon el a távol.
Mi kínálódva bombákba préseltük az erőt,
Hogy a föld messzi sarkaiba repüljön,
Nyomort és pusztulást hozzunk az emberekre,
Felperzseljük a földet, hogy üresség legyen.
Isten! Ne engedd, hogy ledöntsem az élet templomát,
Hadd, hogy tudomásommal magasztaljam a létet,
Legyen rövid életem méltósággal teli.
ÖTÖDIK IMA: A FÖLD
Uram!
Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk,
Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe,
Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod,
Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.
Mi meg azért ássuk ki a kincseket, hogy
Elherdáljuk félelmes, pusztító eszközökre,
Leromboljuk velük, mit mások építettek,
És végül ellenünk forduljanak.
Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk,
Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid,
Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen
A jólét, boldogság és a harmónia.
HATODIK IMA: A GYERMEKEK
Uram! Elválasztottad a férfit s a nőt, hogy kölcsönös keresésben
A lélek legmélyebb húrjain a legmagasabb harmónia szóljon.
E keresésből jönnek gyermekeink, a kedves gyermekek,
Hozzánk fordulnak tisztán, tapasztalatlan.
S én gyűlölettel, félelemmel, előítélettel töltöm elméjüket,
Bunkeremben az élet sötétjét, hiábavaló törekvést tanulnak,
S ha felnőnek, nemes tettekre készen
Módszeres gyilkosságra késztetem őket,
Erkölcs nélkül leélni legszebb éveiket.
Isten! Mentsd meg a gyermekeimet,
Mentsd meg értelmüket,
Hogy romlásom ne ronthassa meg őket,
Mentsd meg életüket,
Hogy a másra fogott fegyver ne őket érje,
Szüleiknél jobbak lehessenek,
Hogy majd felépíthessék saját világuk,
Szép, tiszta, méltányos, jót akaró világot,
Hol béke és szeretet uralkodik Örökké.
Beney Zsuzsa fordítása
2026. július 21., kedd
Sztrilich Ágnes: bocsáss meg
miért nem
hívtál jobban –
miért engedted
oly szabadon
gyatra akaratom –
látod
nem siettem
érkezésed elé
kifolyt kezemből
élet és idő –
Katona Béla: Soha nem vagy egyedül
„ Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
(Máté 28,20)
„ Úgysem vár otthon senki!” – vágta a fejéhez kolléganője a műszak végén, és a mondat úgy ütött, mint egy gyomros. Vannak szavak, amik akkor is fájnak, ha van bennük igazság, és akkor is, ha csak a gonoszság szülte őket. A magány nem csak akkor létezik, ha üres a lakás; ott lehet a tömegben, a zajos irodában vagy egy kihűlt kapcsolatban is. De van egy ígéret, ami minden emberi bántásnál erősebb.
Sokan azt hiszik, Isten olyan, mint egy távoli rokon: csak ünnepekkor látogat meg, vagy ha külön meghívót küldünk neki. De az Ige nem ezt mondja. Jézus jelenléte nem eseményhez kötött, hanem állapot.
Gondolj a modern okostelefonok háttérfolyamataira. Miközben te görgeted a közösségi médiát vagy e-mailt írsz, a háttérben fut egy operációs rendszer. Nem látod az algoritmusokat, nem hallod a processzor zümmögését, mégis az tartja életben a kijelzőt, az kezeli a kapcsolatokat, és az vigyáz az adatokra. Ha leállna, a telefon csak egy élettelen fémdarab lenne. Isten jelenléte pontosan ilyen: nem kell látványosnak lennie ahhoz, hogy valóságos legyen. Ő a „háttérben” is ott van, akkor is, amikor te épp csak a magányodra vagy a feladataidra koncentrálsz.
Lehet, hogy ma egy üres lakásba mész haza, vagy egy olyan helyzetbe, ahol senki nem ért meg. De tudd: soha nem vagy egyedül a szó abszolút értelmében. Amikor bezárod magad mögött az ajtót, vagy amikor senki nem veszi fel a telefont, Ő ott ül melletted a kanapén. Ne próbálj meg egyedül erős lenni; inkább tudatosítsd magadban, hogy van egy láthatatlan Társad, akihez bármikor szólhatsz.
Forrás: Mai Ige és gondolat
2026. július 20., hétfő
A nap gondolata
„ Minél mélyebbre hatolunk a természet titkaiba,
annál nagyobb lesz bennünk az Isten iránti tisztelet.”
Albert Einstein
2026. július 19., vasárnap
Wass Albert: Őszi vágy
.jpg)
Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne…
Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon…
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.
Jatzkó Béla: Szenvedés
Szenvedtél-e már gyötrelmes-keményen,
úgy, hogy legjobban álmaidtól féltél,
étel- s italként sebeiden éltél,
mint gályarabok vizen és kenyéren,
és minden új nap még mélyebbre rántott,
magányos maró savába merültél,
a barátaidtól is menekültél,
mint a csordától beteg elefántok;
mert nem segített sem jó szó, sem orvos,
sem kábítók, sem idegcsillapítók,
nem volt menekvés se nőhöz, se borhoz,
az együttérzés mágnese – taszított;
már csak a kínt, mely úrrá lett feletted,
már csak saját szenvedésed szeretted.
Jatzkó Béla: Ahogy
nyelved hegyén a méz, a csorgatott,
s nem ágyékodnál a lágy hajlatok,
s nem a szíved felgyorsuló verése,
nem combjaid árnyékos kikötője,
nem csípőd, melled, vállad vagy szemed!
Mind véletlen, nincs benne érdemed,
te sem vagy más, mint gének eredője.
Ahogy adod: a hozzámsimulásod,
lendületeid, habozásaid,
ahogy magad a bőröm alá ásod,
ahogy a karod húz és eltaszít,
ahogy olvadsz és oldasz az öledben:
ez már te vagy. És csak te. Csak mi ketten.
Jatzkó Béla: Egység
szóltam magamhoz és te válaszoltál,
a borotva megvágta arcomat
s a kibuggyanó vérem is te voltál.
Beléd néztem és láttam magamat,
hozzád indultam és magamhoz értem,
lebarnultál, míg rám sütött a nap,
megbotlottál s nekem tört föl a térdem.
Már nem tudom, hogy hol végződöm én
és hol kezdődsz te. Tápláló, egyetlen
zsinór vagy komor létem köldökén:
tőled másodszor is születni jó;
a végső búcsúra készülve lettem
benned-belőled élő embrió.
Somlyó György: Csak út
végül mindenki önmagát találja
fél az úttól és mégis útra kél
vagy nem kél útra mert utazni fél
mindegy akárhogy nincs más semmi hátra
csak ez az előre az út csodája
s rémületre ez a két-egy “nem ér
a nevem én nem ezt és nem ezért
akartam itt játszani” mondaná – ha
nem érezné hogy elfogyott a szó
a tükörben mit rávillant Szimorg
látja az út vége is maga volt
a fény árnyat az árny fényt vet az útra
többé nincs úticél se utazó
csak út meg út csak út utaknak útja
2026. július 17., péntek
Sztrilich Ágnes: velem vagy
miközben
hallgattam
akit
küldtél
jelenvalóvá
lettél
többé
tőlem
soha
el sem
mentél
Sztrilich Ágnes: Credo
Hiszem
Te Vagy
Aki Van
hiszek
Benned
hiszem a
Szavad
Hiszem
Te Vagy
Aki Érkezel
hiszek
Neked
egyetlen
Értelem
Hiszem
Te Vagy
a Vigasz
hiszem
vigasz vagyok
Neked
Veled
én is
úgy legyen –
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)