Rosita Kalina: Tükör

A toronyból nézlek. 

Azt, ami voltál, ami vagy. 

Ami még mindig érvényes 

a körülmények dacára.   

A te törvényes éned vagyok. 

Szeretlek. Kereslek. 

Könyörgöm: jöjj vissza,

 jöjj vissza - fel 

a töviseken, 

hogy elérd a rózsákat.   

A te éltető lélegzeted vagyok, 

mit ki nem olt a vihar. 

A létrád vagyok, amin 

egyszer megálltál. 

Kérlek: gyere                                

még magasabbra, 

hogy elérd a téged kísérő napot.   

A torony vagyok, ami után vágyakozol, 

a semleges szemlélő, akit szeretsz. 

Az vagyok én, aki te voltál, 

bár kétségbe vonod a jogom, 

hogy eggyé váljam veled.   

Benned vagyok, az aki vagyok. 

Rejtett álmaid 

álmatlan őre. 

Te én voltál. 

Az őr.   

Dabi István fordítása

Bozsidar Bozsilov: Körforgás

                      

                          Kornéliához 

Tavaszok jönnek. És elmúlnak. 

Ifjú voltam. Már nem vagyok. Megöregszem. 

És meghalok. És nem marad 

belőlem s belőled semmi más 

csupán a versek, amelyekben 

majd tavaszok jönnek és elmúlnak, 

 ifjú leszek, majd megöregszem 

és meghalok, és nem marad 

belőlem s belőled semmi, semmi, 

csupán a szerelem. 

 Dabi István fordítása

Demény Péter: Gúny

Apa mindig csak 

gúnyolódik, hogy Vilmos udvarol nekem 

meg Szili meg Misi meg Szabi meg Sasi, 

majd meglátom én, amikor tényleg 

hazakísér valamelyik, 

mert láttam a tévében, hogy úgy szokás, 

és ha nem Szabival jövök, hanem George-dzsal 

vagy Bobbal vagy Mike-kal, 

és ha nem is velük, hanem 

Ibrahimmal vagy Ali babával, 

és ha mindegyikkel egyszerre, 

akkor mi lesz?! 

Akkor lássam, hogy gúnyolódik.

Miklya Anna: A távolodó útvonala

És akkor, szinte észrevétlenül,  

elkezdődött az első keserű év.  

Sokkal többet néztél tükörbe.  

Én meg szerveztem az utat, mint  

aki lázasan fontolgatja a menekülés  

lehetőségeit, és eszeveszetten tömködi ruhája  

alá a tárgyakat, amik elől menekülne.   

Ilyen voltál nekem. Még mindig vonzó.  

A cipőd, a ruhád, az éles választék  

a hajadban. Néha felriadtam éjszaka,  

azzal a képtelen vággyal, hogy levetkőztetlek,  

összekócollak, vagy csak megütlek.  

Végül mindig hagytalak aludni.  

A mellkasodon egy metronóm  

pontosságával emelkedett,  

süllyedt a takaró.   

Ahogy közeledett az indulás ideje,  

gondoskodnunk kellett mindenről,  

a bútorokról, tükrökről, állatokról,  

gyerekekről. Felparcelláztuk a házat,  

és szétosztottuk az ismerősök között:  

a két tulajdonos végrendeletet készít, bár  

nevetve igyekszik nem komolyan venni.  

Ismét sokat beszélgettünk,  

mint amikor kezdődött az egész.  

Vacsoránál, kávézás közben.  

Néha felhívtál telefonon.  

Hallgattam a hangod, ahogy idegesen  

hadarsz, és fecsegsz a leanderekről, pálmákról, babérfákról,  

miközben isten tudja, milyen sötét, fagyos  

vidék ismeretlen fái nyújtózkodnak benned.