Bella István: Invokáció

Ige, igézlek, adj fegyelmet, 

énekemhez vulkánmély mellet, 

életemhez vulkánmély torkot, 

tüdőt, tüzeset, tűzben forgót! 

Ha ének, tetőtől talpig élet, 

ha élet, szívtől homlokig égjek, 

ne meneküljek, ne henyéljek, 

örökös nagy hűségben éljek. 

Kőből és vasból elevenné 

változzak tőből szerelemmé, 

akkor is, ha véremet venné 

váram: Kőműves Kelemenné. 

Forró szó szárítsa föl utam, 

forró szél utánozza ujjam, 

induljak irdatlan vadonban, 

magamat erdőként kigyújtsam. 

Magamtól ments meg, merjek merni, 

ösztökélj, hinni és szeretni, 

a kemény bölcsőből te vess ki, 

taszíts ki: osztódni, születni! 

S add meg, teremtsd meg ikerarcom, 

a belőlem való tükörasszonyt, 

ki érti s ki bírja a harcom, 

és kész, hogy magába falazzon!  

Áprily Lajos: Örülj, szívem

Most már örülj, szívem. Édes levét 

vágott sebből cseppenti már a nyírfa, 

s a völgy felett, a magas rét egét 

tele zengi pár mámoros pacsirta!

Leleszi Balázs Károly: Koldusszerelem

Miként láthatná tengernek magát egy vízcsepp? 

Holott a tenger mégis létezik.  

S miként figyelhetné meg magát a mag 

csírázás közben? 

Holott a mag mégis szárba szökken, 

és terebélyes fává növekszik.  

És miként tehetné még nyilvánvalóbbá az Isten 

azt a tényt, hogy szereti az embereket, 

holott gazdag lévén szegénnyé lett érettünk, 

és koldusként koldul a szerelmünkért.

Miklya Zsolt: Hírek

Elvennék 

talpam alól a földet, 

fejem felől a levegőeget, 

szívemből a reménységet.  

Hiába. 

A föld, ha nem nekem terem, 

akkor is megágyaz. 

Ellenőrizhetik a légteret, 

a magasságot sosem. 

Reménységem pedig minden reggel

belőled sarjad újra, 

Örökkévaló.

Radnóti Miklós: Kis nyelvtan

Én én vagyok magamnak 

s néked én te vagyok, 

s te én vagy magadnak, 

két külön hatalom. 

S ketten mi vagyunk. 

De csak ha vállalom.

Szilágyi Domokos: Alkony

Röptükben gyújtja föl az alkony 

a madarakat. 

Ellustul a nap lobogása, 

abbamarad. 

Kora tavaszi, bágyadt, párás 

bimbó zenék. Tavasszá ringatók. Mehetnénk, 

ha tetszenék, 

velük, hívnak. 

Ne szólj, ne szólj most, ne szólj, hiszen 

hallak, szívem. Tudod, hogy hallom 

és elhiszem –

Képes Géza: Úttalan utak

A fellegeket 

áthasítja 

két sirály - 

Ó hogy vágyom 

hogy irigylem 

a töretlen út 

örömét!  

Az élőknek 

ezt üzenem 

a fáradtaknak is: 

ez a világ 

az övék.  

A fények 

a hangok 

a tájak 

a sosem látott színű 

árnyak 

az ismeretlen 

ismerősök 

várnak.  

Kettesben 

kószálni 

szép 

mint a felhők 

úttalan útján 

az a két sirály - 

Egyedül nekivágni 

merészebb:  

társtalanul 

társakra 

találni 

még szebb.

Kazimiera Iłłakowiczówna: Rossz taktika

Ha tövisek közé bújsz, 

Hogy elijeszd az ellenséget, 

A tövisek kiszívják mind a véred... 

Az ellenség fütyörészve megy tovább.

Dabi István fordítása

Viorica Salajeanu: Hívom a szelet

Hívom a szelet

 játszani hajammal,

s elképzelem, 

hogy az ujjaid... 

hogy símogatás vagy - 

az igazi!... 

P. Tóth Irén fordítása

Nagy István Attila: Minden leszek

Elfelejtem magam, 

láss olyannak, 

amilyennek szeretnél, 

amilyennek a felfedező izgalom 

sejtjeidbe égeti megtört alakomat. 

Nem leszek más, csak az, 

akinek megláttak szemeid, 

 akinek a várakozás napjaiban 

magadnak szeretnél. 

Minden leszek, ha akarod, 

csak nyugtasd rajtam szemed, 

s érints meg minden pillanatban, 

hogy megéljem a holnapot.

Biblia

„ Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, 

és te dicsőítesz engem.” 

(Zsolt 50,15)

Bodnár Éva: Lelki próba

Arccal 

a föld felé fordulva, 

száraz leveleken 

lépked a lábam. 

Fut a képzeletem, 

szárnyal a vágyam,

túl a csillagokon, 

magasabb szférában. 

Leírhatatlan szépség: 

integető Angyal. 

Felém közeledik,

mosolyog, marasztal. 

Kilépnék önmagamból – 

látni, hol hibáztam. 

Mikor vitt rossz irányba 

tétova lábam? 

Eltűnnék, s nézném 

aranypiros arccal, 

– idelent bűnös (!), 

odafent angyal (?) – 

hogy miért születtem, 

mit kell jobbá tennem? 

Tanultam-e, vagy 

mindent elfeledtem...?

Arccal a föld felé – 

lélekben az égig... 

Az angyal hűs keze 

simogat, megérint. 

Nem szól, de a szeme 

kérdezi suttogva: 

Meddig rakod még

a keresztet magadra?!

Ha tovább cipeled... 

– nem váltod meg magad – 

...összetörsz alatta!   

Leleszi Balázs Károly: Az imádság

Az imádság nem a sírkamrák 

imbolygó, reményt vesztett tapogatózása: 

hanem egy kisgyermek bizalmas kopogtatása, 

mely a megnyílt fénylő egekben, 

a drágaköves élet-kaput sarkig kitárja.

Dr. Kereskényi Sándor: Mégis: mennyit?

„ Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni.” 

(2Móz 16,18/b)     

Vajon, miért parancsolta az Úr a pusztában vándorló népének, hogy: „ Szedjen belőle mindenki annyit, amennyit meg tud enni”? Mert több volt! Mert sokkal többet adott annál, mint amennyit képesek voltak elfogyasztani. A hatodik napon szedhettek dupla adagot, hiszen a hetedik napon semmiféle munkát nem végezhettek. A többi napon azonban csak annyit gyűjthettek össze, amennyi a jóllakáson túl, a hithez, az Úrba vetett bizalom megtartásához volt elegendő.  

Vegyük csak elő azt a lelki naplónkat, amibe akkor szoktunk belelapozni, amikor Isten Lelke hív minket visszaemlékezésre!  

Találsz olyan napokat, amikor nem elégedtél meg annyival, amennyit neked szánt Isten? Nem volt rá szükséged, de nagyobbat merítettél a munkából. Adott neked valakit az Úr, de több kellett a szerelemből. Eloltottad a szomjadat, de engedtél a kínálásnak. Minden napra, minden alkalomra elegendő ruházattal rendelkeztél, de szégyellted, hogy újra „ abban ” látnak. Évekig járhattál volna még azzal az autóval, de megengedhetted magadnak, hogy megvásárold azt, amivel kevesebb baj van, és tetszetősebb is. Nem voltál már éhes, de megvetted, beleettél, tovább kóstoltad.  

Mi lett a felesleggel a pusztában? Megromlott. Mi lett a mi feleslegeinkkel? Meguntuk. Megcsömörlöttünk tőle. Elzavartuk. Belebetegedtünk. Sajnáltuk, hogy időt pazaroltunk rá. Kiszámítottuk, milyen hasznos célokra fordíthattuk volna az elköltött pénzt. Megbántuk a felesleget. Bocsássa meg Isten.  

Forrás: Napi Ige és gondolat

Székely Zsolt Ferenc: Aggódsz?

„ Semmiért se aggódjatok…” 

(Filippi 4,6)     

        Telefonon mondta nemrég valaki: „ a háborútól való félelemmel fekszem és kelek. Nem tudok szabadulni a félelemtől. A híreket böngészem és nem tudok megnyugodni”, mondta.  

Biztos vagyok abban, hogy te is aggódtál már. Tudod, hogy az aggódás mérgez, mégis aggódsz. Örömtelenné teszi a mindennapjaid. Tudod, nem ér semmit, mégis úrrá lesz rajtad.  

A mai igénk egy nagyon egyszerű kis mondatrész, ami így kezdődik: semmiért. Hallod testvér, mit mond ma az Ige Neked: semmilyen okod nincs az aggodalomra. Álljunk meg itt egy pillanatra. Te el tudsz képzelni egy hetet, egy napot úgy, hogy az aggódás szele ne érjen el? Lehet így élni egyáltalán?  

Önmagam erejéből képtelen vagyok aggódás nélkül élni. A gyógyszerek se segítenek, isteni beavatkozásra van szükségem.  

Ha felnézek a keresztre, látom, hogy Isten Jézusban mennyire szeret, hogy életét adja értem. Ha ez igaz, ha ezt el tudom hinni, megoldódik életem minden problémája. Jézussal minden más. Szavában hatalom van. Szavára eláll a vihar. Elillan a félelem. Már tudom, hogy életem és halálom az Ő kezében van a legjobb helyen, teljesen rá bízom magam, rá bízok mindent. Már semmi okom az aggodalomra.  

Forrás: Napi Ige és gondolat