Ketykó István: Hajnali fohász

Az eső - mely a mondás szerint aranyat ér -

langyosan veri a kertet. Május van - hajnal.

És elképzellek e nagy hülye szobában,

- hol évek óta egyedül alszom -

hogy jössz a gyalogúton - hajad s ruhád párolog

a hajnali fényben s áttöri szép lassan a felhőket mosolyod ...

Imádkozni készülök, mert nem csak este, lefekvés előtt,

hanem reggel, munkába induláskor is

elmormolok egy rövid fohászt,

de most, e hajnali körmenetben - Istenem helyett -

hozzád menekülnek szavaim - - -

Anna - add, hogy legyen erőm elviselni

az ereszcsatorna kopogását,

mit eddig szerettem hallgatni esős időben ...

Most nyugtalanít: lesz-e az el sem követett bűnöknek megbocsátása

és eljön-e a feloldozás örömteli perce...?

Add, hogy felzengjen bennem minden rejtett húr,

mert már évek óta feszített vagyok,

akár egy magányos hárfa, melyen senki sem játszik ...

Add, hogy a galambröptű nappalokon is

merjek neveddel játszani, mert gyermeknek érzem magam,

akinek szüksége van játékra és kedvetlen, sír,

ha elveszik tőle amit megszeretett ...

Add, hogy negyvenhárom évem eddigi hajnalait

feledni tudjam, mert nem akarok emlékezni rájuk,

csak erre a hajnalra, amikor az eső langyosan veri a kertet

és elképzellek e nagy hülye szobában,

- hol évek óta egyedül alszom -

hogy jössz a gyalogúton - hajad s ruhád párolog

a hajnali fényben s áttöri szép lassan a felhőket mosolyod ...

József Attila: A szemed

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

Rónay György: Lábadozás

Elmerevedtek az ízületek.
Berozsdásodtak a forgók.
Elpetyhüdtek az izmok.
Fájnak az inak, sajognak a csontok.

– Mégis,
kelj föl, és próbálj járni.

Mindig egy lépéssel előbbre.

Mindig egy lépéssel közelebb hozzám.

Ha szédülsz is,
ne félj:
én itt vagyok.

Mindig
megkapaszkodhatsz bennem.

Szabó Magda: Valóban

Mi van fejünk felett?

Mi van? Micsoda jel?

A tavasz puha szája

csak sír, és nem felel,

és nem felel a nappal,

és nem felel az éj, –

de hallgat-e valóban,

aki csak nem beszél?

Jerzy Harasymowicz: Nem volt már hó

A városban
már nem volt hó
itt a hegyekben
a hó még mutatja nekem
a te kék nyomaidat
és mint őzt követlek
te rohansz és én nem tudom
ezek gomolyfelhők-e
vagy a hajad


És fennakadva a vágyak
fenyőgallyára
mint szarvas
megállsz

És a két melled
elnehezült a kora tavasztól

De tudod
és én is tudom
hogy csak verssel
tudlak megérinteni

Dabi István ford.

Keresztes Ágnes: Öszinteség

Már voltam botránkoztató
s botránytól rettegő is;
tudom, hogy néha bűn a szó,
a hallgatás megőriz,
de inkább vádoltam magam,
mint hogy megbújva éljek,
míg beragyognak súlyosan
negérdemelt erények.
Válaszoltam mindenkinek:
mikor, miben hibáztam.
De nem sok jóságban hiszek
- s nem minden lázadásban.

Adam Zagajewski: Keresd

Visszatértem a városba,
ahol kisgyermek voltam, majd
nagykamasz, majd harmincéves vénember.
A város közönnyel fogadott,
ám az utcai hangosbeszélők így pusmogtak:
hát nem látod, hogy a tűz mindegyre ég,
hát nem hallod a lángok sercegését?
Utazz tovább.
Keresd valahol másutt.
Keresd.
Keresd a valódi hazád.

Zsille Gábor fordítása

Adamis Anna: Arra születtem

                          hogy kisgyerek legyek,
anyám mellett játszam hosszú éveket,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,

s végül arra jöttem én e világra,
hogy hinni tudjam: nem vagyok hiába.

Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek,
s továbbadjam egyszer az életemet,

s végül arra jöttem én e világra,
hogy belehalnom se kelljen hiába.

Rónay György: Jelenlét

Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt.

Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.

Áss le a föld alá:
csontokból és kövületekből
szándékainak lábnyoma
dereng feléd.

Mindenütt láthatatlan.
Mindenben látható.

Csáky Károly: Ajándék apámnak

Apám, meséid legtisztább képek a múltról.
Bizonyítékuk:
megkeményedett tenyered,
mely tíz félszigetként
nyúl a tengerbe
a legkisebb moszatért.

Talpad,
mely alatt
sokszor elkoptak
a tarlók.

Arcod,
mely hamis képe
negyvenegy évednek.

Mosolyod,
amit a kínok tettek
jóízűvé.

S a benned maradt szavak,
melyek most megszólalnak
bennem.

Fáy Ferenc: Rabság

Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab
a kővé-dermedt álmok ketrecében,
hol üszkös karmod meghasad
s gubancos szőröd lombja leng a szélben.

Fogára tűz az éj és fojt a nap,
s amíg szemedben fészket rak a szégyen
te ott rágódsz a porban, egy falat
– gyerek vetette – emberi beszéden.

Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab
s nem látsz tovább az ember-szabta résen.
Vess bukfencet! hogy minden szenvedésen

s halálon át is ámíthasd magad,
hogy így vagy boldog; s rácsokkal-szabad
csöpp dolgaid közt Isten is megértsen.

Takaró Károly: Hajnali gondolatok

Takaró Károly - Hajnali gondolatok

Emil Biela: Színház egyetlen nézővel

Nézi Isten az

égből földi színházunk -

és nem tapsikol.

Zsille Gábor ford.

Csáky Károly: Ige a 133. napra

Lenn
a csendben,
földi enyészetben,
csak az elmúlás
mélyül.

Fenn
a mennyben,
testté lesz
újra az Ige,
hogy az öröklétben
beteljesülj te
is.

S bár még csak képletesen
foghatjuk egymás kezét,
fájdalmunk oldódik
lassan,
és kapunk még
esélyt,
ha áldását adja
ránk újra
az Isten.

B. Tóth Klára: Célirány

Ne azt tápláld,

akinek kifordul a gyomrából,

mint idegen anyag,

ami nem emészthető,

kiöklendezi, mint a romlott ételt,

mert hiányoznak belőle

a szeretet-enzimek,

ne ott kínálgasd, ahol félrekódolják,

ahol ellenkezőjére fordul,

gyűlöletet generál,

ahol doronggal döngölik a földbe,

oda hintsd,

ahol éhezik és szomjúhozzák,

ahol töltekeznek vele,

ahol túlcsordul és megszaporodik,

jut belőle minden kéregetőnek,

kapualjban didergő csövesnek,

ellenséges szekértábornak,

mert a szeretet hosszútűrő,

mint az Isten, mindent remél,

mindent eltűr, mindent elfedez.