2026. február 13., péntek

Földeáki-Horváth Anna: Elvarázsolt szavaink


    

         Nem értem a szavatokat. Látom, hogy a szátok mozog, de nem hallom mi az, amit nekem mondani akartok és én sem tudom hozzátok eljuttatni, amit közölni szeretnék. Lehet, hogy a halak a maguk tátogásával jobban értik egymást, mint mi emberek itt a földön. Mi látszatra válaszolunk, és azt hisszük, megértettük, amit a másik ember eltátogott, ám ez csupán halak beszéde marad mindaddig, míg meg nem fejtjük, mi van a szavak mögött. Amíg ezt nem oldjuk fel, hiányzik a kulcs az emberi kapcsolatok fejlődéshez. Ha indulataink, érzelmeink általunk sem észrevehetően mindent a mi nyelvünkre fordítanak le, akkor nem a világot és benne a másik embert ismerjük meg, csak annak saját tükrünkben visszaköszönő képét. 

        Az éterben ott kering a kimondott és meg nem hallott szavak, mondatok sokasága, a születésük előtt meghalt gondolatok, önmagukba fúródott, beteljesületlen jelenek, visszafelé kígyózó életek. A boldog, megélt pillanatok, a megértett szavak pedig csak várnak, várnak a káosz erdejében kicsiny, elkerített, tiszta, gyönyörű mező közepén, és remélik, hogy egyszer valaki felkiált, széthasítja a káoszt és rájuk talál, kiszabadítja őket. Ők mindig itt éltek közöttünk, felfelé törnének, de a varázslat szálai lekötik őket. A bűbáj akkor törik meg, ha egy ártatlan gyermek, akit még nem igézett meg a gonosz varázsló és az elvárások, észreveszi és jól érthetően kimondja: „Nincsenek saját hangjaink, ezt a filmet szinkronizálták. Érts meg engem, hozzád szólok!” Tudod, milyen csodák történnének? Sorra felébresztenénk egymást évezredes álmunkból. A Nagy Machinátor mindent megtesz annak érdekében, hogy ne értsük meg a kimondott szót, hisz aki megérti, az már maga is valódi gondolatokat akar továbbadni, s akkor futótűzként terjedne a hír, egyre többen ébrednének rá, hallanák meg: a király meztelen!

Őri István: Hála




Minden, mit tudok, 
nem az én érdemem 
kitártam magam, 
s eljött hozzám Istenem, 
hogy megnyissa szemem a világra,
hogy figyeljek minden kőre, 
figyeljek minden ágra, 
hogy megnyissa szívem 
mindenkit szeretni 
emberek szükségét 
mindig észre venni 
hogy megnyissa lelkem 
a boldog Mennyországra... 
Mindezért, Uram, hála Neked, hála!

Sajgó Szabolcs: újévi fohász












szeresd Uram az új évben azokat,  
akiket nem tudok szeretni…  
hangzik a fohász    

kelleti magát hamisság istenke  
az Örökkévaló színe előtt    

a baj nem azzal van  
aki a szeretet maga  
merő tudatlanság biztatni őt  
a szeretetre  
hanem azzal aki nem tud  
nem akar szeretni  
sebeket osztogat halált  
s hazug címkével ezt  
még titkolja is    

Uram te saját véreddel gyógyítod  
akiket nem szeretve  
én sebzek én ölök  
gyógyíts ki engem a gyilkos ragályból  
hogy ne hullákat szállítsak neked  
és sebesülteket  
hanem megtérve szeressek  
veled benned általad  
feltétel nélkül  
e szép új esztendőben

Hajdú Szabolcs Koppány: „ Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk!”

         
Forrás hirado.hu

2026. február 12., csütörtök

Makay Ida: Más időben












Azóta ott vagy. Más időben, 
ahol más csillagrend szerint 
merülnek el a percek, évek, 
ott, ahol más eget feszít 
föléd az ismeretlen Isten, 
ahol a fiává fogad 
ahová vágyunk mind, az ország, 
S megméretlen tereid fölött 
Atlantisz-éj a boltozat.

Kassák Lajos: Emlékek nélkül












Elfelejtettem az utat amin idáig értem. 
Mint a maszületett lépkedek 
gondtalan és minden teher nélkül. 
Nem is tudom ember vagyok-e vagy 
csak egy falevél 
amit a vihar tépett le anyjáról 
s nem törődöm vele víz-e a vérem 
amibe majdnem belefulladok 
vagy tűz-e a vérem 
ami egy szűzi test közelében 
izzik örökké. 

Sosem volt ilyen hajnalom, 
Felettem kék ég 
tavaszi szél cirógatja arcom. 
A város még alszik 
az utcákon egy lélek árnya se imbolyog. 
Úgy sejtem 
távol kerültem már otthonomtól 
s milyen jó 
senkit nem szolgálni 
senki felett nem uralkodni.

2026. február 11., szerda

Fodor Ákos




Ha síremléknél 
szebbre, tartósabbra vágysz: 
vers légy - ne költő.

Fodor Ákos: MINI-LITÁNIA




Az élő lény mind leendő halott. 
Élni nem teljes lét, csak állapot, 
melynek céljáról tudsz? én nem tudok. 
– Ne irigyelj embert, növényt, se állatot, 
de tiszteld, mert született, mert él, mert halni fog.

Ágai Ágnes: Élősirató




Olyan megőrizhetetlen 
egy mosoly, egy csók, egy simogatás, 
egy virágillat a nyári kertből, 
egy fellobanásnyi mindörökre.

Beney Zsuzsa: Haiku




A ködben eltűnik a kert, az ég. 
Pedig ott vannak. 
Ilyen lesz a másik világ is?

Utassy József: Szavam












Szavam csillagfegyelmű ének,  
engem a szabadság igazgat,  
így vagyok én a legszegényebb,  
gazdagnak is így vagyok gazdag.     

Repűlőre, hajóra szállnék,  
bejárni birtokom, a Földet,  
tudom, hogy zöld a fű, a táj szép,  
de van vidék, ahol a fű zöldebb.     

Engem a szabadság igazgat,  
szavam csillagfegyelmű ének,  
gazdagnak is így vagyok gazdag,  
s így vagyok én a legszegényebb.

Szabó Lőrinc: A légy












Az ablaknál volt Lóci, nézte, 
hogy mászkál egy légy föl s alá; 
szerette volna agyonütni, 
de a lelke nem vitte rá.  

Én olvastam, Lóci feszengett, 
a légy dúdolta énekét. 
– Mondd, apu, – szólt a gyerek végre, – 
nem zavar téged ez a légy?  

– Nem engem, – mondtam. Lóci elment 
s egy ceruzával visszajött 
és sóváran nézett a légyre, 
mely az üvegen zümmögött.  

Sóváran és dühösen nézte, 
mint vesztett zsákmányt a vadász: 
szörnyen bántotta, hogy felébredt 
szívében a sajnálkozás.  

És szólt: – Itt nem lehet olvasni! – 
– Megdögölesszem? – szólt megint. 
– Dögöleszd meg! – mondtam keményen, 
s néztem, a gyerek hogy legyint  

egyet-kettőt a ceruzával – – 
És már nem zümmögött a légy, 
és Lóci élvezte a hőstett 
s a bűntelenség örömét.  

Zágorec-Csuka Judit: Egyedül voltál












            A Kis herceg tiszteletére   

Egyedül voltál a csillagok közt, 
kertész voltál az én kertemben, 
barátot kerestél, s megtaláltál 
engemet.  

Szeretted, hogy a Nap lemegy, 
ahogy lehunyják szemüket a 
csillagok.  

Kertembe rózsát ültettél, 
hiába van most a sok virág, 
ha a Nap lement, s te elmentél
mert vártak rád a Tejút 
csillagai.   

2026. február 9., hétfő

Wass Albert




Minden, ami körülöttünk van, Isten. 
A fák, a virágok, a madarak, az emberek... minden. 
Még a juhok is. A szél, a víz, a tűz... a fák illata éjjel... minden Isten. 
Ha a lelkünkön keresztül nézzük.

Reményik Sándor: Szeretnélek mellenragadni...

Ember, akárki légy - 
Ha államfő, népvezér, sorsot-forgató kormány kormányosa vagy, 
Ha forradalmár, ellenforradalmár, hadiszerkészítő vagy, 
Ha akármilyen hatalom van a kezedben - annyival inkább: 
Szeretnélek mellenragadni! 
Szemedbe nézni igéző, iszonyatos fekete nézéssel 
Sokáig, végtelen sokáig - 
S szeretném megkérdezni azután tőled: 
Tudod-e vajjon, hogy meghalsz? 
Tudod-e vajjon? 
Nem úgy, ahogy tudni szokás, 
Nem azzal az olykori, vagy mindennapi, de mindíg távoli tudással, 
Nem azzal, hogy persze, egyszer mindnyájan meghalunk, 
Én is, hogyne, de talán mégis hamarabb a másik, 
Nem így, ahogy tudni szokás, 
Hanem azzal az egészen személyes, közeli borzadással, 
Teljes bizonyossággal, mely most az én szívemben van: 
ember, meghalunk rákban, vagy tüdősorvadásban, 
Vagy szívbajban, vagy vesebajban, vagy gutaütésben, 
Válogatott fajaiban az újonnan felfedezett betegségeknek, 
Vagy végelgyengülésben az emberi kor legvégső határán, 
Kimondhatatlan szenvedések után - ágyban párnák között is!   

Ember, akárki légy - 
Gondoltál-e valaha már erre, a gondolatnak 
Azzal a teljes tökéletességével, 
Amellyel most én erre gondolok, 
Gondolok iszonyodva, 
Ámde a borzalomnak 
Milliomodrészét sem bírom kifejezni? 
Ágyban, párnák között is így - 
Résztvevő emberek, orvosok, ápolótestvérek között is így - 
Természetes halállal!   

Természetes hát a halál? 
Szükségszerű, de nem természetes. 
Ágyban, párnák közt sem természetes. 
Végelgyengülésben, az emberi kor legvégső határán sem az. 
Nézz magadba ember, akárki légy, 
Az én mostani nézésemmel nézz magadba. 
S tagadd, ha tudod ezt!   

Mióta vagy, mióta embervilág létezik, 
Egyetlenegy ellenséged van csupán ember neked: a halál. 
Egyetlenegy: aki ellen küzdeni, reménytelenül bár: méltó feladat - 
Ha ugyan érték valóban ez az élet 
És isteni ajándék, amint papjaid nem győzik hirdetni eléggé. -   

S te mit cselekszel? 
Mit cselekszel időtlen idők óta? 
Egyetlen ellenséged pártjára álltál, 
A halál szövetségesévé szegődtél önmagad ellen, 
Mióta Kain Ábelt agyonütötte, 
Emberléted embervértől véres hajnala óta. 
Nem elég neked a természetes halál iszonyúsága, 
Nem elég a himlő, kolera, pestis, minden dögvész kaszája. 
Kiegyenesítetted a halál természetes görbe kaszáját, 
Mögéje álltál szuronyerdeiddel, 
Mögéje tankjaiddal, tengeralattjáróiddal, repülőgépeiddel. 
Aratását megezerszerezted. 
Jó munkát és hihetetlenül gyors munkát végeztetsz vele. 
Agyrémeid, melyeket világnézeteknek nevezel, 
Melyektől világod jobbrafordulását várod, 
Melyek tövét vér-óceánokkal áztatod: 
nem érik meg egyetlen ember egyetlen kiontott csepp vérét sem soha!   

Ember, akárki légy - 
Gondoltál-e már igazán arra, hogy közeleg a vég, 
Az enyém, a tiéd, az övé, mindannyiunké? 
Közeledik az embervilág embervértől véres napnyugovása - 
Az utolsó Ábel és az utolsó Kain 
Egyetlenegy utolsó rettentő baltacsapással 
Egymást ütik agyon. 
S a porondon a te őrületed hű szövetségese, 
Öröktől való egyetlen, könyörtelen ellenfeled marad csupán 
Egyedül?!!   

1936