az út utolsó részén. A magány
mely mentségek és jóvátehetetlen
bűnök tudata közt ingadozik.
Az az egyedüllét amelyben mintha
körülvennének a nem látható
lengő kísértetetek, pedig már messze innen
határtalan távolban forgolódnak.
Sohsem tanultam meg tőlük szeretni.
Hideg ködével fagy rám a hiány,
hiszen Istennel teli éjszakákon
csak a nyirkos föld mélyeit kutattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése