A világon senki és semmi nem a miénk.
2026. augusztus 5., szerda
Fodor-Csipes Anikó: Vedd észre, hogy ott van veled!
„...az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.”
(1Móz 28:16a)
Vannak helyek az életünkben, ahová nem önként megyünk. Kórházi folyosók. Betegágyak. Hosszú, bizonytalan napok és még hosszabb éjszakák. Olyan időszakok, amikor az ember nem tervez, csak túlél. Nem magyaráz, csak remél. És mégis – utólag visszanézve – egyszer csak megszületik bennünk ez a felismerés: „...az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.” Mert ott volt. Nem látványosan. Nem hangosan. Hanem csendesen, szinte észrevétlenül. Ott volt azokban az orvosokban, akik jókor döntöttek jól. Ott volt azokban az ápolókban, akik nemcsak a testet, hanem a lelket is hordozták. Ott volt azokban a mondatokban, amik éppen akkor hangzottak el, amikor szükség volt rájuk. És ott volt azokban az apró fordulatokban, amik egy-egy reménysugarat hoztak a legsötétebb órákban.
Sokszor úgy képzeljük az angyalokat, hogy szárnyuk van. Azután az élet megtanítja, hogy az angyalok gyakran hétköznapi ruhában érkeznek. Egy orvos köpenyében. Egy nővér kedves tekintetében, vagy éppen egy férfi ápoló határozottságában. Egy jelenlétben. És mi csak utólag értjük meg: Isten már akkor dolgozott az ügyünkön, amikor mi még csak féltünk. Isten már akkor jelen volt, amikor mi még csak próbáltunk fűszálakba kapaszkodni. Ez a felismerés nem törli ki a rossz emléket, de átformálja. Mert a „miért történt ez?” kérdés mellé odaáll egy másik: „Hol volt benne Isten?” És egyszer csak meglátjuk: végig ott volt. Ez ad erőt a következő lépéshez. Ez tanít meg bízni akkor is, amikor nem látunk előre. És ez segít kimondani minden nap – már nem félelemből, hanem hittel: Az Úr ezen a helyen van. Akkor is, ha még nem látom.
Forrás: Napi Ige és gondolat.
Fecske Csaba: Pál levele egy farizeushoz
őbenne s általa és napja kél
mindig áldott legyen az ő neve
hatalma tovább ér mint ember él
jobb adni mint kapni ez tőle van
egész élete önfeláldozás
aki nem tudja őt boldogtalan
úgy hajladozik mint a parti sás
ő Jézus a szeretet temploma
otthon van benne a Mindenható
hozzá menj ha már végképp nincs hova
szelídsége betakar mint a hó
tudom mellette lesz az én helyem
a földi lét nyűgét ha levetem
2026. augusztus 3., hétfő
Demény Péter: Szék
hiába állok fel rá, nem érem
el, amit el szeretnék,
esetleg akkora vagyok, mint anya,
de nem akkora, mint apa,
agy elérem a könyvespolc alsó polcát,
de a felsőt nem,
vagy elérem az ablakpárkányt,
de nem tudok kihajolni,
igaz, azt nem is szabad, mert akkor
kiesek, apa mondta, ez biztos valami
büntetés.
De a lényeg az, hogy a szék
az nem segít, pedig eleinte
azt hittem, de már tudom,
hogy keservesen tévedtem.
Prókai Árpád: Útközben
És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz? Mikor pedig a te ellenségeddel a fejedelem elé mégy, igyekezzél az úton megmenekedni tőle, hogy téged ne vonjon a bíró elé, és a bíró át ne adjon téged a poroszlónak és a poroszló a tömlöczbe ne vessen téged. Mondom néked, hogy nem jősz ki onnét, mígnem megfizetsz mind az utolsó fillérig.
(Lk 12,57-59)
Jézus az életet egy úton való járáshoz hasonlítja. Mi magunk is sokszor idézgetjük, hogy jövevények és vándorok vagyunk ezen a földön, énekeljük is: "utas vagyok e világon". Utunk pedig e földön a halál felé vezet. Megállíthatatlanul úton vagyunk sírunk felé. Egyikünk előtt talán még hosszú az út, másikunk koporsója talán már holnap bekanyarodik a temető kapuján. Ez az, amit soha senki sem tud kiszámítani, de amire újra meg újra figyelmeztet Isten. Minden betegség, amely lever a lábunkról, minden gyászjelentés, amelyet kezünkbe veszünk, minden temetési menet, amely szembe jön velünk, minden megásott sír, amely mellett elhalad az utunk, mind azt mondja: készülj a halálra, mert úton vagy feléje!
Az út végén pedig igénk szerint bíró vár reánk, aki éppúgy kikerülhetetlen, mint maga a halál. Ez a bíró pedig mindentudó. Úgy olvas az életünkben, mint valami nyitott könyvben: mindent tud rólunk az első gyermekcsínytől kezdve a legutolsó gonosz gondolatig. Ez a bíró irgalmatlanul igazságos. A bűnös előtte nem védekezhet, kíméletre és szánalomra nem számíthat. Amíg eléje nem kerülünk, elintézhetjük a dolgot kegyelmi alapon, amikor azonban már előtte állunk, nincs többé lehetőség a kegyelemre.
Ezért tehát a mi halál felé tartó utunkon egyetlen feladatunk van: megelőzni az ítéletet a megtéréssel. Rendezni kell a bűneinket útközben: ki kell békülnünk ellenségünkkel, elégtételt kell szolgáltatnunk az ellenünk panaszkodóknak - legelső sorban azonban Isten igéje alapján meg kell ítélnünk önmagunkat.
Mindennek azonban időben kell megtörténnie: rendelt ideje útközben, menet közben van. Összeveszett házastársak, tékozló gyermekek, perlekedő testvérek, gyűlölködő szomszédok: béküljetek ki hamar, szolgáltassatok egymásnak elégtételt, ítéljétek meg önmagatokat, amíg az úton vagytok, mert a kegyelmi idő nem tudni meddig tart.
Vegyük komolyan Isten figyelmeztetését, Aki ezt azért teszi, mert nagyon szeret minket. Isten mentő szeretete van minden figyelmeztetése mögött. Olyan mentő szeretet ez, amely még többre is képes, mint figyelmeztetésre. Ez a szeretet a Golgotára is képes! A Golgotán, az ott felállított kereszten az történt, hogy a bíró kimondta a bűnös ember felett az ítéletet, de a bűnös helyett egyszülött Fián, Jézus Krisztuson hajtotta végre azt: ő maga szállt alá a "kárhozat tömlöcébe" azért, hogy mi érdemtelenül megmeneküljünk.
Földi utunkat sírok között, saját sírunk felé tartva, még most kapaszkodjunk bele Istennek ebbe a mentő szeretetébe. Most még megadatik rá a lehetőség!
Forrás: Napi Ige és gondolat
2026. augusztus 2., vasárnap
Rosita Kalina: Tükör
Azt, ami voltál, ami vagy.
Ami még mindig érvényes
a körülmények dacára.
A te törvényes éned vagyok.
Szeretlek. Kereslek.
Könyörgöm: jöjj vissza,
jöjj vissza - fel
a töviseken,
hogy elérd a rózsákat.
A te éltető lélegzeted vagyok,
mit ki nem olt a vihar.
A létrád vagyok, amin
egyszer megálltál.
Kérlek: gyere
még magasabbra,
hogy elérd a téged kísérő napot.
A torony vagyok, ami után vágyakozol,
a semleges szemlélő, akit szeretsz.
Az vagyok én, aki te voltál,
bár kétségbe vonod a jogom,
hogy eggyé váljam veled.
Benned vagyok, az aki vagyok.
Rejtett álmaid
álmatlan őre.
Te én voltál.
Az őr.
Dabi István fordítása
Bozsidar Bozsilov: Körforgás
Kornéliához
Tavaszok jönnek. És elmúlnak.
Ifjú voltam. Már nem vagyok. Megöregszem.
És meghalok. És nem marad
belőlem s belőled semmi más
csupán a versek, amelyekben
majd tavaszok jönnek és elmúlnak,
ifjú leszek, majd megöregszem
és meghalok, és nem marad
belőlem s belőled semmi, semmi,
csupán a szerelem.
Dabi István fordítása
Demény Péter: Gúny
gúnyolódik, hogy Vilmos udvarol nekem
meg Szili meg Misi meg Szabi meg Sasi,
majd meglátom én, amikor tényleg
hazakísér valamelyik,
mert láttam a tévében, hogy úgy szokás,
és ha nem Szabival jövök, hanem George-dzsal
vagy Bobbal vagy Mike-kal,
és ha nem is velük, hanem
Ibrahimmal vagy Ali babával,
és ha mindegyikkel egyszerre,
akkor mi lesz?!
Akkor lássam, hogy gúnyolódik.
Miklya Anna: A távolodó útvonala
És akkor, szinte észrevétlenül,
elkezdődött az első keserű év.
Sokkal többet néztél tükörbe.
Én meg szerveztem az utat, mint
aki lázasan fontolgatja a menekülés
lehetőségeit, és eszeveszetten tömködi ruhája
alá a tárgyakat, amik elől menekülne.
Ilyen voltál nekem. Még mindig vonzó.
A cipőd, a ruhád, az éles választék
a hajadban. Néha felriadtam éjszaka,
azzal a képtelen vággyal, hogy levetkőztetlek,
összekócollak, vagy csak megütlek.
Végül mindig hagytalak aludni.
A mellkasodon egy metronóm
pontosságával emelkedett,
süllyedt a takaró.
Ahogy közeledett az indulás ideje,
gondoskodnunk kellett mindenről,
a bútorokról, tükrökről, állatokról,
gyerekekről. Felparcelláztuk a házat,
és szétosztottuk az ismerősök között:
a két tulajdonos végrendeletet készít, bár
nevetve igyekszik nem komolyan venni.
Ismét sokat beszélgettünk,
mint amikor kezdődött az egész.
Vacsoránál, kávézás közben.
Néha felhívtál telefonon.
Hallgattam a hangod, ahogy idegesen
hadarsz, és fecsegsz a leanderekről, pálmákról, babérfákról,
miközben isten tudja, milyen sötét, fagyos
vidék ismeretlen fái nyújtózkodnak benned.
2026. július 31., péntek
Szabolcsi Erzsébet: Hazavágyó
Lépteim hegyek
óvták, lombok kísérték.
Ma pusztán megyek.
*
Nézem a mezőt.
Lelki szemeim előtt
hegyek vonulnak.
*
Fenyőillatban
rég elvesztett hegytetők
varázsa dereng.
*
Havas hegyeim!
Mit ér a fehér világ
sötét falak közt?
*
Egy fodros felhő,
haj, éppolyan, mint régi
otthonom hegye!
*
Ugyanaz a hold
ragyog itt is. Miért szebb
az otthoni éj?
*
Messze kerültem.
Régi csúcsok titkait
őrzik álmaim.
Szabolcsi Erzsébet: Nyári képek
Ablakom alatt
tücsökdal zeng. Ragyog a
holdfényszerenád.
*
Vércsepp a földön...
sebzett muskátlim hullat
fájó szirmokat.
*
Feltámadt a szél.
Pipacsmező sirdogál:
sziromzápor hull.
*
Bóbita röppent
kezemre, csókot lehelt
rá, s ellebegett.
*
Lestem a bimbót,
vártam, hogy nyíljon. S éjjel
el is virágzott.
*
Derűs kis este.
Fecskék fricskáznak mosolyt
alkonyatomra.
Bródy János: Ne várd a májust
*
Készülj a hosszú télre, kedvesem Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
A szíved melegét tedd el nekem
Én majd a szemed fényét őrizem
Szedd össze mindazt, ami megmarad
Csak lassan égesd el a vágyakat
Csavard a lángot lejjebb, kedvesem
A tűzre szükség lesz még, úgy hiszem
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Szelíd legyél, derűs és hallgatag
És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak
Legyél folyó, s ha támad majd a tél
Páncélod lesz kemény és hófehér
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Ijesztő szelek fújnak, kedvesem
Nem hoznak több tavaszt el fényesen
Fejünkre hullanak a csillagok
Rémülten ébrednek az álmodók
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Készülj a hosszú télre, kedvesem
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)