Úgy szeretlek, mint az árvák,
kik szülőik megtalálják,
és minden mást elveszítenek.
És csak mennek föl a hegynek,
arccal a hatalmas napnak,
ahol testvéreik laknak,
arccal a tűnt ifjúságnak,
arccal örökös egeknek,
arccal a vad elmúlásnak.
- Így szeretlek, így szeretlek.
Mint ki megölt, úgy szeretlek!
Mint kinek már föl nem támadsz,
égzengő csönd jár utánad,
lánya lettél az anyámnak,
új szentsége rossz apámnak,
mint akit a bűn teremtett,
úgy szeretlek, úgy szeretlek.
Mint az elmúlás, kikezdlek,
félelemnek odavetlek,
jársz köröttem körbe-körbe,
botlasz bennem, mint gödörben,
szemembe látsz, vak kutakba,
sehol sem ismersz magadra,
sehol senkire sem ismersz,
bennük jégverés s szivárvány
táncol márvány-habú láván,
ahol rab mind, ami táncol,
s szabad, mint a lélek láncol,
és halálos minden játék,
de játékos a halál még,
mint ki állandóan indul,
de sehonnét sem érkezett meg,
útja van, nincs állomása,
megvetve jár és megáldva,
de ki magát fölajánlja
szeretetnek, szerelemnek,
úgy szeress te! Így szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése