borul fölénk. Időnként
látószöget vagy sorsot cserélek
Veled. Húszéves szemeddel
biztosan többet látnék,
valami mást, az előéletemet.
Anyám, emlékeid sehol sem
találom.
Omladozó falak, síró ablaktáblák…
A kertből cselédlány jön elő,
kötényéből almák, körték
gurulnak szerteszét az asztalon…
Összehúzott szemöldököd alól
elkérném egy pillanatra azt a
távcsövet, hogy azt nézzem,
amit Te láthatsz egyedül.
Sorsod felszín alatti áramlásai –
az időnek mélyén –, közös
forrástájakat érintenek.
Hallgatjuk a láthatatlan
bogárvilág egyhangú zümmögését,
majd imádságos arccal ejted
le fejed az Úr előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése