A hóember, és
kéményseprősége
sakkozni
lement a térre.
A hóember
sziromfehérben,
a kémenyseprő
koromsötétben.
Hát ahogy a
két majszter
a térre leér,
így szól a hóember:
„Én leszek a fekete,
Maga a fehér!”
„Én, fehér?”
– A kéményseprő
majd belekékül.
„Barátom! Maga megzöldült
kívül s bévül!”
„Zöld lennék?”
– A hóember
mint a főtt rák:
„Barátom! Maga színvak!”
„Sakkszínvak!”
Leng fönn egy zöld ág.
Hogy a zöld ág
elhallgatott,
a két barát
sakkozgatott,
s aki csak
odaballagott,
beállt kibicelni a körbe:
veréb, rigó,
villanykörte,
újságpapír,
iskolatáska,
hétpettyes
katicabogárka,
mind, mind
ámuldozva nézte,
hogy jő
lépés lépésre.
És bár
mindegyik megtanulta,
magában már
kívülről fújta,
fönnhangon el
mégse dúdolta
a dalt, mi fölhangzott:
újra, s újra:
„Lovamat megsarkantyúzom,
a királyt megsakkantyúzom.
Mitemet? Mitomat? Lovimat?
Ím, a matt!”
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése