A szürkés fekete homokon fekszem
csontjaim a földre nyomnak
a hőségben lebegő gondolatok
viaszként csepegnek
a homlokomra
A lábujjaimat számolom: harminc
Tiszta és derűs vagyok ma
mélyre látok és messzire hallok
kettőbe hajolok:
- kezdet és vég
Petyhüdt már
a beárnyékolt
helyeken a bőr
Megnyalom s gyermekkorom érzem
Hegy-magas gondok cibálnak
gyenge és néma
gyermek vagyok
ma én
A fejemen és a füleimen át
levetem a bőröm
és a langyos vízbe
ugrom
Lesütött szemmel
kutatom át a tájat
port gyűjtök
és vetek
A léttől fáradt
ősz öregasszony
vagyok
Ma semmi sem érdekel
- mindent láttam
Beleunva félbehagyom
a játékot
Napról
napra
a sötétet figyelve
szálakat húzok
összekötöm a lábujjaimat
- legyeket kapdosok
a csillagok túl messze vannak
Dabi István ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése