megérted-é, te koldus korcs világ:
hogy mit kiált a Nap, az Ég, a Föld,
madárdal és a nyiló friss virág?
Az Isten lelke most is itt dalol
a régi ének örök dallamán –
mosolyog a himes párzó bogaron, –
az Élet csordult mámor-poharán.
Szeresd az embert és a kis füszált,
teremtőjét, a felséges Napot,
kinek minden örök sugarán
végtelen teremtés hulláma ragyog.
Szeresd a bátor, szárnyas tiszta szót,
mit Isten lelke: gondolat repit,
szeresd ki formál, alkot és müvel:
az Isten nyugtalan testvéreit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése