Legszebb volt az éjszaka,
a szótalan, a csóktalan,
melyben két ember elfeküdt
egyetlen ágyon boldogan,
hallgatva nem is túl közel,
elég volt egymás hű kezét
érezni néha simulón,
s hallgatni künn a szél neszét.
Tél volt, a kályha lángjai
alig lobbantak, s - két szobor -
feküdtünk egymás oldalán,
csak néma szánkon a mosoly
lett egyre tisztább, ékesebb,
s meghalt bennünk az árvaság
amire megreggeledett.
Oh, több volt ez mint szerelem,
nem hevítette semmi láz,
de mindennel megbékített
az ajándéktalálkozás,
minthogyha annyi tévedés,
sötét tapogatása után
a fénybe érnék végre ki,
hogy megtaláljam új hazám...
vagy mint tengerbe ért folyó,
kit őseleme vesz körül
s szívében magasság és mély
egyetlen csókban csendesül,
míg minden cseppjében betelt
s megszűnt az út, a szomjúság,
s élete boldog vegyülés,
napfényben édes áramlás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése