Ma nem,
és holnapután sem,
szakadék fölé
ívelő ég-üvegén,
sejtelmesen áttörő,
madárrajok után
felszálló porviharban
épülő életünk
sebhelyein, sem
tájfunok nyomán
támadó hullámok okán ,
sem szaruhártyán megtörő
fényjelek rezonanciáján,
sem szeleken át
verdeső szárnyak
sikolyaiban, sem
orkánba roppanó
romokon
zokogó vándor
kezében lobogó
fáklyafény-lobogó,
sem szív-áldozatért
gyújtott gyertyaláng,
bokrosodó szívünk
barlangos
magányában
őrzött
egyetlen sugár.
II.
Ismerőseid aznap
visszaköszöntek,
és ártatlan arccal
fogott veled kezet
az északi szél.
Minden
a tiéd lett akkor,
mi egykor
idegen volt,
a remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése