Tomaji Attila: Mielőtt

 

When you are old and grey and full of sleep
 (W. B. Yeats)

Ha majd ősz leszel és öreg, és lehúz a vastag álom
a tél holdfehér tájain rajzó hűvös árnyak közé:
változó arcod lassú bánatát, mely már a tüköré,
szépnek alig, csak ijesztően talányosnak találod.

Ha majd hajók jönnek, vitorlák, kényszerítve, mert röpül
a sárga szél, s a gyors dagály is elindult feléd: szétnézel
utolszor a tenger kimerült tükrén, s szemed megörül,
felismerve a hasonlót, felszínén az izgatott mélynek.

Ha majd megárad benned is a régmúlt, ahogy keserű
fűszállal szádban fekszel a meleg kövek közt, hol boldogan
futottál egykor, mert várt a messzi nyílt víz, az őserő:
hullni kezd a könnyű édes zápor és elmossa nyomodat.

Ha majd a szökött szerelmet, bár keresed, nem találod,
és a kéz, mi nyúl feléd, hideg, mint megvakult tüköré:
hajtsd le ősz öreg fejed a némán széttárt szárnyak közé,
s mondd ki szép neved, mielőtt lehúzna a vastag álom.