Az a néhány botladozó, ki még itt-maradt.
Örülnek fodros víznek, langyos napnak,
S álldogálnak, mint távolodó ég alatt a hegyek.
Álldogálnak estefelé a kocsma előtt,
Utolsó pohár a kézben, szájuk kicsit remeg.
Hamar átjárja az alkohol gyönge testüket,
Nem jut több húsra, kenyér van s tavalyi befőtt.
Nem jut eszükbe zeneszó, tánc, az a régi szerelem,
Ahogy feküdtek a parton, öleltek falombok alatt.
Nincs meg az íze már annak a letűnt nyárnak,
Elúszott a hosszú vízzel, lehullott lágy levele.
Elúszott az ég is, makacs felhői sötétbe vesznek,
Kihunynak a színek, elmosódnak a vitorlák.
Pár szál cigaretta maradt, könnyű bor s a pohár,
És semmi más, csak szív körüli tompa neszek.
s elcsoszognak. Elhívják az apákat a fák.
Sárba merült testükön átszaladnak a gyökerek.
S mint megunt játékot a sírok közt játszó gyerekek,
Épp úgy ejti ki tenyeréből őket a világ –
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése