láttam nyitott szájakat megfeszülve köpni,
láttam a vörös kezek ökölbeszorulását
és szemekben megszűnni a szeretet pulzusát,
mikor a vér a kitágult pupilla köré tolult,
mikor levegőért kapkodva a beszéd elszorult,
mikor a gyors szívverésben a béke megrepedt,
mert hiú izzás kezdődött a szájpadlás felett.
Mi nem a megcsalástól, a félelemtől félünk,
hogy kimerült szemekben csata után mit érzünk.
Falba tört kezek, arcba tört szavak, de miért?
S ha nem is történt semmi, az egész mit ért?
Megbocsájt a kéz, a szem s a száj egymásnak,
pedig tudod, a vitában együtt mutattak másnak,
s remegsz, mintha félni kéne, nyugtodban mi lesz –
ha magára marad a féltékenység, majd mit érez.
Mert külön életet élnek az indulatok köztünk,
fáradtan megpihennek arcokon, míg veszekszünk,
aztán fémesen nyugodt, dermesztő eszközt hagynak
két egymást boncoló jövőbeli mozdulatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése