az ösztönöm kimondta.
Bújni idegen ég alá,
szárnyakon vagy uszonnyal.
Közém s közéd feszíteni
egy ismeretlen földet;
lihegve, omló inakon csak
elfutni előled.
Vagy földbe bújni le. Talán
nyomot vesztesz mögöttem,
s az összezárult mély előtt
zavartan visszahökkensz,
s míg önmagamnak lúgjaként
feloldom magamat,
tapintod, mint daganatot,
kemény hiányomat.
A felismerés visszaránt,
megfogja a bokámat.
Hová? Mindenütt megtalálsz,
te szétbontod a tájat.
Megkötöttél - Lázárt a gyolcs -,
beléforrtál sebembe.
Tépjelek? Elejtem magam.
Törvény vagy. Teljesedj be!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése