2021. december 28., kedd

Lucian Blaga: Cseppkő




A lelkem hallgatás –
és ahogy békésen állok, meredten
mint kőaszkéta,
úgy tűnik,
hogy cseppkő vagyok egy óriásbarlangban,
melynek az ég a boltozata.
Lágy,
lágy,
                           lágyan hullnak a fény                           
és nyugalom cseppjei – szakadatlan
az égből
és megkövesednek – bennem.

Balázs F. Attila fordítása

Szabó Lőrinc: Ujjaink

Úgy bújtak össze ujjaink, 
csókolva egymást kétszer öt 
combjukkal, mint szeretkező, 
fantasztikus kis állatok;  

úgy fuldokoltak ujjaink 
egymásban tehetetlenül, 
mint elítélt, vak rabok a 
halál ketrec-vasai közt;  

irigyeinktől ujjaink 
mégis oly percet loptak el, 
hogy hosszú, boldog éjszakát 
álmodtunk végig azalatt;  

aztán a két kéz úgy pihent 
egymásban mozdulatlanúl, 
mint két öngyilkos szerető, 
akit már együtt fed a föld.

Leonard Cohen : A Thousand Kisses Deep





Baranyi Ferenc: Valami mindig közbejön

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak 
Sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad, 
Futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön, 
Futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön.  

Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre 
S nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve, 
A csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn 
Mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön.  

Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom 
S nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon, 
Álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn, 
Álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön.  

Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad, 
De mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak, 
Hisz a gyermeknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn, 
Lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön.  

Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek 
Miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet, 
Pedig adódna még idő kifogni az adott időn, 
Igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.

2021. december 27., hétfő

Petőcz András: Tűzpiros ruhában




Szép ez a hallgatás, szép a hallgatásod. 
Moccanatlan, lélegzetvisszafojtva figyeled 
meglassult mozdulataimat. Meglassult 
mozdulataimat: moccanatlan és lélegzetvisszafojtva.  

Tűzpiros ruhában, várakozik. Fekete 
hajában pirosló rózsaszirom. Tűzpiros ruhában
áll, és csöndesen mosolyog. Fejét felemelve, 
tűzpiros ruhában, csöndesen mosolyog.  

A hallgatásod szép. Szép és komoly a hallgatásod. 
Megsűrült hóesésben sétálunk, körülöttünk 
moccanatlan, elhalkult figyelés.  

Elhalkult, mozdulatlan figyelés, körülöttünk. 
Tűzpiros ruhában, pirosló rózsaszirom. Fejét 
felemelve, csöndesen mosolyog. Várakozik.

Fésüs Éva: A lényeg




A szépben az a legszebb, 
ami leírhatatlan, 
a vallomásban az, 
ami kimondhatatlan, 
csókban a búcsúzás 
vagy nyíló szerelem, 
egyetlen csillagban a végtelen. 
Levélhullásban erdők bánata, 
bújócskás völgy ölében a haza, 
vetésben remény, moccanás a magban, 
kottasorokban rabul ejtett dallam, 
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia, 
részekben álma az egésznek, 
és mindenben a lényeg, 
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban 
tündöklőn ott sugárzik.

Petőcz András: A kínai nő

Biciklivel jár a kínai nő, 
nem száll metróra, 
busszal sem közlekedik.  

Jól beszél kínaiul a kínai nő, 
és megtanult angolul is, 
meg számos idegen nyelven.  

Sanghajban született a kínai nő, 
egy toronyház 32. emeletén 
élte le túlzsúfolt gyerekkorát.  

Most egy vidéki ország 
üres utcáin bolyong a kínai nő, 
ijedten nézi a kihalt sikátorokat.  

Vidéki ország, suttogja bele 
az éjszakába az elárvult kínai nő, 
és kicsinke kínai szívébe  

ismeretlen rémület költözik.

2021. december 25., szombat

Karácsony 2021




Áldott, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

A nap gondolata




          Jézus Krisztus Isten karácsonyi ajándéka számodra. Néhányunk karácsonyról karácsonyra él úgy, hogy sosem bontotta ki a világ legjobb ajándékát: Isten ajándéka a megváltás. Egyáltalán miért ünnepled a karácsonyt, ha ki se akarod nyitni a legnagyobb ajándékot? Nincs értelme becsomagolva hagyni azt az ajándékot, mely magában hordozza a múltad bocsánatát, az életed célját és a mennybéli otthonod. 
              

Bob Gass: A karácsony Krisztusról szól!




„ Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Máté 2:11) 

        A legszerényebb körülmények között született, az ég mégis tele volt angyalok énekével. Egy istállóban jött a világra, egy csillag mégis odavezette több ezer kilométerről a gazdagokat és nemeseket, hogy imádják őt. Születése ellentmondott az élet törvényeinek, halála pedig ellentmondott a halál törvényeinek; nincs nagyobb csoda, mint az ő születése, élete, halála, feltámadása és tanításai.  

       Nem volt gabonaföldje és halastava, mégis megvendégelt ötezer embert, és még maradt is a kenyérből és a halból. Soha nem ment végig vörös szőnyegen, de járt a vízen, és az megtartotta. Kereszthalála a legnagyobb igazságtalanság volt, de Isten szemszögéből nézve kisebb ár nem lett volna elég megváltásunkra. Amikor meghalt, kevesen gyászolták, Isten azonban fekete lepellel takarta el a Napot. Akik megfeszítették, nem remegtek attól, amit tettek, a föld viszont megremegett alattuk.  

       A bűn meg sem érintette. A romlás nem kerítette hatalmába testét. A talaj, melyet vére festett vörösre, nem követelhette porát. Három évig hirdette az evangéliumot. Nem írt könyvet, nem volt főhadiszállása, és nem alapított semmilyen szervezetet.  

       Kétezer évvel később mégis ő az emberiség történelmének központi alakja, minden igehirdetés örök témája, a korok fordulópontja és az emberiség egyetlen megváltója.  

       Az ünnep és ajándékozás napjaiban csatlakozzunk a bölcsekhez, akik „leborulva imádták őt”! Ne feledjük: a karácsony Krisztusról szól!

Forrás: Mai Ige

Katona Béla: Azt jelenti ez az ünnep, amit jelentenie kell?




" Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt 1:23)              

         Karácsony van. Mit jelent ez számunkra? Azt jelenti-e, amit jelentenie kell? Balga kérdésnek tűnik ez utóbbi, pedig egyáltalán nem az. Ha megkérdeznénk sok embert, hogy mit jelent neki a karácsony, jellemzően ilyen válaszokat kapnánk: a szeretet ünnepe, együtt a család, jókat eszünk (és iszunk), ajándékozás… Persze lennének más válaszok is. Ilyenek például: nem szeretem ezt az ünnepet. Magányos vagyok. Nincs senkim. Az év legnehezebb napjai ezek számomra. Nem sorolom tovább, pedig lehetne. Inkább térjünk vissza a kiindulópontra: azt jelenti-e ez az ünnep, amit jelentenie kell?  

         Mit kell jelentsen ez az ünnep? Azt, hogy velünk az Isten. Azt, hogy egyszülött fiában, az Úr Jézus Krisztusban velünk az Isten. Közénk jött, emberi testet öltött, megszületett az Isten. Hatalmas üzenet ez: veled vagyok. Ezt mondja az Úr neked. Lehetsz egyedül, lehetsz a családoddal együtt, lehetsz szomorú, vagy nagyon vidám, ehetsz keveset, vagy többet, mint máskor szoktál, kaphatsz és adhatsz ajándékot, akkor is erre gondolj: veled van az Isten. A legnagyobb ajándék már a tied: Jézus Krisztus. Illetve az a helyzet, hogy megajándékozott vagy, ám kell valamit kezdeni az ajándékkal: át kell venni. Hogyan lehet ezt Jézussal megtenni? Hit által. Csak hit által.           

          Ha elhiszed, hogy Jézust hozzád, neked, érted küldte a hatalmas Isten, és ennek a hitnek az áldásaiban részesülsz, akkor áldott karácsonyod lesz akár egyedül, akár a szeretteiddel, vagy azok egy részével töltöd. Karácsonykor Jézussal ünnepelj és Jézust ünnepeld! Legyen Ő az ünneped középpontja. Igen, belefér az ünnepbe még sok más személy és dolog is, de nem Jézus helyett, hanem csak Jézus után. 

Forrás: Napi Ige és gondolatok

2021. december 24., péntek

Ady Endre: Karácsony (Harang csendül)

 




 I.  

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.


  II.      

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza. 
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.


III. 

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...


Orbán László: Nyugdíjasok karácsonya

Íme, újra itt van december hónapja,
És mi ünnepelni jöttünk karácsonyra.
Tavaly is együtt voltunk e napot várva.
Sok víz folyt azóta az öreg Dunába.

Közben már többször is nehéz hírek jöttek;
Néhányan közülünk „örökre elmentek”.
Múló napjainkban csak ez változatlan:
Gyermek jött el a betlehemi jászolba.

Jóllehet, Ő értünk szegényen született,
Megízlelte velünk a földi életet.
Legyen hát ma nekünk legnagyobb kérdésünk:
Tudjuk-e, értjük-e, Ki született nékünk?
Isten volt elrejtve a kicsi Gyermekben.

Szentlélektől fogant meg egy tiszta Szűzben.
Ővele a földre égi béke jött el,
Megnyeri a békét, aki Reá figyel.

Ez nehéz időkben bátorítja szívünk,
És napjainkban is biztos menedékünk.
Megőriz, hogy képmutatók sose legyünk,
Mert ez aláásná krisztusi hitelünk!

Idős éveinkben sem hiába élünk,
Nyugdíjas korunkban van kötelességünk.
Az unokáink is jogosan várják,
Hogy legyünk számukra világító fáklyák.

*
„Az Ige testté lett, s lakozott közöttünk”,
S így szeretetének hordozói lettünk.
Dicsérjük karácsony örök üzenetét,
„Hirdetve az Úrnak kedves esztendejét”.

Bódás János: Én elhiszem

Megszületett Isten Fia, 
világra hozta Mária, 
kire leszállt a Magasságos,
Aludt a város.  

Szűz szült, csillag kelt, ég kinyílt, 
Angyalok hoztak égi hírt : 
legyen Istennek dicsősége, 
s a Földön Béke!…  

Míly titok ez! Mint szép mese! 
Meg se értheti senki se, 
akinek alszik még a lelke, 
legyint nevetve.  

De én szívemre hallgatok, 
nekem boldogság e titok, 
s halálig vallja szám, szívem: 
- én elhiszem!  

Hiszem, mert ez üdvöm ügye. 
Ha az Ég és a Föld frigye 
szűzben gyümölcsöt nem terem, 
- mi lesz velem?  

Hiszem, hogy Ő az, Ki értem élt, 
értem áldozta életét, 
s ha ellep is a bűnök mocska, 
vére lemossa.  

Hiszem, mert nincs más élet, út: 
mennybe csak Ő nyithat kaput, 
s mit itt nem, - ott mindent 
megértek, ha majd belépek.  

Hát lehet-e, hogy ne örvendjek, 
hogy megszületett az a Gyermek? 
Isten szerelme Földre szállott, 
legyen érte örökre Áldott!

2021. december 22., szerda

Túrmezei Erzsébet: Ádventi követség

Vasárnap. Ádventi, utolsó.
Rá gondolok, Aki testté lett.
Ura volt térnek, időnek,
s foglya lett az időnek, térnek.

Rá gondolok, Aki gyalog járt.
Útszéli virágra mosolygott.
Bezárva a térbe, időbe,
viselte az emberi sorsot.

Foglya lett a térnek, időnek,
hogy én fogoly, szabad lehessek.
Hogy egyszer a téren, időn túl
szabad szívvel hazamehessek.

Megérkezünk. Az útnak vége.
Ádventi harangok zenélnek
Róla, aki ma is bezörget,
az Igéről, aki testté lett.

Gyalog, hajón, autón, vonaton,
mindegy, csak ott menjen mindig a lábam,
míg hazaér téren, időn át,
mindenütt a lába nyomában.

2021. december 20., hétfő

Cseri Kálmán: Kisdedként is Isten




Valaki azt írja, hogy a keresztyéneknek is van egy aranyborjújuk. Egy bálvány, akit az élő Isten helyett imádnak. Ez pedig a betlehemi kisded, a Jézuska – így becézve – vagy Kisjézus. Őt belefektetik a bölcsőbe, szépen feldíszítik, és örök gyermekségre ítélik. Így tudniillik sokkal kényelmesebb nekik. Mert így olyan kis aranyos marad. Olyan picike, aki beszélni sem tud, ezért nem szól bele az életünkbe. Olyan kis tehetetlen, tedd ide-tedd oda, akivel azt csinálnak, amit akarnak, és nem Ő rendelkezik velük. Ki van szolgáltatva tisztelőinek, akik maguk szabják meg a tisztelet határát. Évente egyszer összejönnek a bölcsője körül, egy kicsit elérzékenyednek, egy nagyot esznek, gyönyörködnek göndör fürtjeiben, aztán mennek vissza a dolgukra. Maradnak pontosan olyanok, mint amilyenek voltak: hajszolják magukat és ölik egymást. Egy év múlva, a kisded születésnapján, kis csomagokkal a kezükben megint körülállják a bölcsőjét, eléneklik minden évben ugyanazt a dalt, aztán megint magára hagyják egy évre a Jézuskát is, meg egymást is. Vajon nincs közel a valósághoz ez a kissé ironikus leírás? Nincs benne sok olyan részlet, ami sajnos jellemző a mi karácsonyi ünneplésünkre? Van egy ének, amelyet karácsonykor a rádióban is lehet hallani. Az előadó átéléssel énekli: Szent Fiú, aludjál – meg is ismétli a dal: Szent Fiú, aludjál. Az jutott eszembe: nem ez a mi szívünk vágya? Úgy elaltatni a kisdedet, hogy jövő karácsonyig lehetőleg fel se ébredjen, és ne zavarja az életünket. Hiszen már az első karácsonykor sem volt számára hely, csak egy büdös birkaistálló. Ott kellett világra hoznia Máriának első gyermekét. És ma is ki lehet akasztani a táblát mindannyiónk életére: telt ház, nincs hely! Nem fér bele Jézus. Ezért csinálunk magunknak Jézuskát. 

Márpedig a Szentírás egészen másként mutatja be nekünk a mi dicsőséges Urunkat, aki az első karácsonykor úgy jelent meg ezen a földön, hogy örök isteni lénye mellé magára vette emberi természetünket is, hogy segíthessen rajtunk. Mert Ő annyira mindenható, hogy egyszerre tud lenni örökkévaló, és az időben is létező. És úgy jelent meg mint kisgyermek is a földön, mint aki mennynek és földnek ura és hatalmas királya. És azok a karácsonyi énekek, amik valóban evangéliumi ihletésűek, mind így beszélnek róla: Ez az Úr Jézus, igaz Messiásunk. Általa vagyon bűnünkből váltságunk – mondja az egyik jól ismert énekünk. És még ha kisdedként emlegetik is Őt, akkor is így: nagy hatalmas lőn e kisded gyermek, megtöretének sok ellenségek. És folytatódik az ebből következő biztatással: új esztendőben mi vigadjunk, született Jézust mi imádjuk. Nem tedd ide-tedd oda kisbaba, nem elaltatni akarjuk, hanem az ő páratlan győzelméért dicsőítjük, és mint Isten előtt borulunk le, és úgy magasztaljuk Őt. 

Jó lenne, ha úgy figyelnénk az igére, hogy észrevennénk: a karácsonyi kisded közben megnőtt, felnövekedett. És mint kisded is, ennek a világnak a királya volt, aki öröktől fogva mindörökké Isten, és ezt tudták róla már akkor is az angyalok, a démonok, a természet erői, és itt-ott némely hívő is, csak az emberek többsége nem tudta ezt, és nem akarja tudomásul venni ma sem. Ezért vagyunk ilyen nagy lelki sötétségben és ilyen erkölcsi tehetetlenségben. 

Gondolkozzunk el azon, hogy Jézus Úr-voltának milyen szembetűnő bizonyságait említi a Szentírás, amiknek jó része éppen karácsonykor lett nyilvánvalóvá. Mindenekelőtt így hangzott róla testté létele előtt már 700 évvel a prófécia. Ott is egy gyermekről van szó. „Egy gyermek születik nékünk, akit így fognak nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség fejedelme!” Hány gyermeket neveztek így a világtörténelem során, s hányat lehet méltóképpen, a valóságnak megfelelően így nevezni? Csak ezt az egyet, aki nem kis csecsemő, akinek az agyagfiguráját ki lehet tenni ma is templomok bejáratához, és megcirógatni, hanem akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és tőle függ mindannyiunk élete vagy halála, és örök élete is. 

Aztán az angyalok úgy jelentették be Őt földre érkezésének éjszakáján, hogy „született néktek az Üdvözítő, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ennek a tudatában borultak le előtte a Babilonból Betlehembe érkezett tudós államférfiak és imádták Őt Istenként – ez a kifejezés van Máté evangéliumában, amint azt olvashatjuk. Ezért volt kénytelen engedni Jézusnak minden: – később, amikor a munkáját megkezdte – a természet hatalmas erői, a démonok, a halál ereje. Egyetlen szavára visszakozott minden, és az történt, amit Ő akart, amit Ő kimondott egyetlen csöndes szóval, mert Ő isteni teljhatalommal végezte itt a munkáját, és így akar uralkodni az életünkben is.

Jézus Krisztus nem azt várja, hogy mint örök kisdednek tegyünk szívességet azzal, hogy évente megünnepeljük a születésnapját, hanem azt, hogy mint mindenható Istennek tegyünk tisztességet úgy, mint a bölcsek azzal, hogy szívből imádjuk Őt, hogy őszintén megalázzuk magunkat előtte, és világosan lássuk, hogy ki előtt kell megalázkodnunk, és azzal, hogy naponta, egész életünkön át folyamatosan, konkrét módon engedelmeskedünk neki. Karácsonyt az ünnepli méltóképpen, aki tudja, hogy kit ünnepel. És aki tudja, hogy kit ünnepel, az így tiszteli Őt az esztendő minden napján. És ez a tisztelet nem üres szólam, hanem gondolkozásmód, életstílus, ami áthatja és meghatározza az ember egész életét. Aki tudja, hogy kit ünnepel karácsonykor, az a hétköznapjainak legnagyobb sötétjében is tud örülni neki. Annak a legfeszültebb helyzetben is megmarad a szívében az Ő békessége. Az veszélyek között is elrejtve érzi magát ennek a hatalmas Úrnak a szeretetében, mert az nem marad olyan, amilyen volt. Aki tudja, hogy kivel találkozhat karácsonykor, annak az élete megváltozik Jézus közelében. Az másként megy el tőle, mint ahogy megérkezett. Az a világ világosságával találkozott, és ő maga is világítani kezd, és áldássá lesz mások számára. Ezt csinálták a pásztorok, ez történt a bölcsekkel, és ez történik ma is mindazokkal, akik a hitetlenség sötétjéből megérkeznek Jézushoz, tőle új életet kapnak, és más emberekként mennek tovább. 

Karácsonynak az volt a célja, hogy mi mindnyájan ilyenekké váljunk. Nem az, hogy egy kisdedre emlékezzünk, erre nincs szüksége. Nekünk van szükségünk arra, hogy Ő mint Úr belépjen az életünkbe és megkezdje uralmát. Akkor lép be tudniillik egy ember az Isten országába, amikor Jézusnak elkezd engedelmeskedni.

Az ézsaiási prófécia a Szentlélektől ihletetten kristálytisztán elénk adja, hogy ki az a gyermek, aki az idők teljességében az első karácsonykor emberi testben megjelent ezen a földön. Milyen páratlanul nagy az Ő dicsősége, milyen hasonlíthatatlanul nagy az Ő ereje, mennyire egyedülálló az Ő egész isteni lénye! Benne valóban a mindenható Isten hajolt le hozzánk az Ő végtelen nagy szeretetéből, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. És benne, Jézusban kínálja nekünk mindazt, amit mikor Isten ellen fellázadtunk, elveszítettünk, és aminek hiánya miatt nyomorog, szűkölködik, kínlódik az életünk. Ezt ígéri Isten a Szentírásban: „aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk.” Ezt hozta Ő el karácsonykor. 

Nézzük meg, hogyan próbálja Ézsaiás próféta kifejezni a kifejezhetetlent, és próbálja ennek a gyermeknek az isteni nagyságát felragyogtatni. Négy megjelölést használ a próféta arra, hogyan nevezik ezt a gyermeket, aki majd születik nékünk. Már maga a négyes szám a teljességre, a tökéletességre utal. (A négy égtáj, a négy évszak említése mindig a teljességet jelöli a Szentírásban.) 

1. A születendő szabadító első neve: Csodálatos Tanácsos. Ennek a szónak egyrészt politikai jelentése volt. Azt jelenti, hogy a világ nagyságai felett áll. Ő egészen egyedülálló tanácsos, aki kezében tartja a világ összes kis- és nagy királyát, akik tőle kapnak egy időre valamicske kis hatalmat. Aztán, ha nem arra használják, amire kapták, visszaveszi tőlük és szégyenletes végük lesz. De Ő a királyok Királya és az uraknak Ura. Másrészt utal ez arra is, hogy egyedül Ő ismeri teljesen Isten nagy terveit, és ő hajtja végre tökéletesen azokat. S miközben a nagy, örök, isteni terv egyetlen tudója és tökéletes megvalósítója, aközben kész nekünk, kicsi embereknek tanácsot adni. Csodálatos Tanácsos. 

2. A másik megjelölése: Erős Isten. Ez Jézus örökkévaló istenségére utal. Arra, amit így olvasunk a Szentírásban más helyeken: Ő egyenlő Istennel. Benne lakozott az istenség teljessége testileg. A Jézus nevére minden térd meghajol: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. Ő Erős Isten mint kisded is.  

3. A harmadik jelölése: Örökkévaló Atya. Ez Jézus Krisztus gondoskodó, gondviselő szeretetére és az Ő oltalmazó, védő gyöngédségére utal. Olyan Atya Ő, aki jól tudja, mire van szükségünk, és azt meg is adja nekünk. 

4. A negyedik megjelölés így hangzott: Békesség Fejedelme. A Bibliában a békesség sokkal többet jelent, mint a háborúság hiányát vagy szünetelését. A békesség jelenti a teljes harmóniát, a bőséget, a biztonságot, sőt jelenti az üdvösséget is. Békessége annak van, aki zavartalan közösségre jutott Istennel, aki szeretetteljes közösségben él másokkal, és akinek önmagán belül is teljes harmóniája van.

 Békességem akkor van, ha a helyemen vagyok, a dolgomat teszem, az Istent dicsőíti az életem, másoknak szolgálok szeretettel. Tudom, hogy mi végett vagyok a világon, és bizonyos vagyok abban, hogy Jézusért örök életem is van. Mindezt együtt jelenti a békesség a Biblia nyelvén. Ez a Gyermek ezt a békességet kínálja mindazoknak, akik Őbenne hisznek. S akik Őt befogadják, azok megtapasztalják, hogy Ő valóban Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya és Békesség Fejedelme. 

Ezért hirdették az angyalok az első karácsony éjszakáján a pásztoroknak: született nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus a Dávid városában, és folytatták: Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. A gyermek a jászolban csak jel, aki túlmutat önmagán arra a nagyságra, akit jelez. A gyermek a jászolban annak a jele, annak a bizonyítéka, hogy ennyire szeret Isten bennünket, hogy ilyen mélyre hajolt le utánunk, mert ilyen mélyre zuhantunk, amikor Őt elhagytuk. Hogy ennyire erőtlenné lett érettünk, mert mi ilyen tehetetlenekké váltunk, mint egy ma született csecsemő. A gyermek a jászolban annak a jele, hogy Isten mindenre kész azért, hogy megmentsen minket, hogy a tőle távol élő ember újra közösségbe kerülhessen vele.

Ennek tudatában borultak le előtte a bölcsek. Olyan sokatmondó kifejezés ez a bibliai részben: „Leborulva imádták Őt.” A gyermeket. A személyes névmásnak nem a nőnemű alakja van itt, hanem a hím, illetve semleges nemű alakja, ami ugyanaz a Biblia eredeti szövegében. Nem Máriát imádták – a Kisded előtt borultak le, és adtak neki csak az Istennek kijáró tiszteletet, mert felismerték, hogy benne maga Isten jött el közénk. Így tiszteljük-e mi Jézust? Komolyan vesszük-e azt, hogy Ő ma is az, aki Csodálatos Tanácsos? Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme? Igazán tudjuk-e, hogy kinek a születésnapját ünnepeljük karácsonykor, és azt ünnepeljük-e, akinek a születésnapja van, vagy magunkat? Nagy szükségünk van arra, hogy komolyan vegyük az ének bátorítását: „nyílj meg szívem, lásd meg jobban, ki fekszik itt e jászolban. Ez a gyermek bizonyára az Úr Jézus, Isten Fia.” 

Maga Isten hajolt le hozzánk Őbenne. Ha ezt igazán látnánk, akkor világos lenne számunkra, hogy miben kell változnunk ahhoz, hogy valóban keresztyének, Krisztushoz hasonlóak legyünk. Ahhoz, hogy ne tehetetlenül vergődjünk, hanem győzelmes keresztyén életet éljünk. Ahhoz, hogy ne egy tehetetlen kisdedet álljunk körül karácsonykor, hanem a világ urának a szolgáiként éljünk minden napon, és így tudjon Ő minket használni dicsőségére és mások javára.

Most ebből a szempontból vegyük végig még egyszer ezt a négy megjelölést, amit Ézsaiás próféciájában olvashatunk: Ha igazán hinnénk vagy hisszük, hogy Ő Csodálatos Tanácsos, akkor mi következik ebből? A gyermek is érti: az, hogy tőle kérünk tanácsot. Az az alázat, hogy rászorulok arra, hogy valaki tanácsot adjon. Nem vagyok mindent tudó. Ezt bizonyítja az életem, ha visszanézek és egy picit becsületes vagyok, látnom kell, milyen sokszor voltam tanácstalan, és minél büszkébben döntöttem, annál rosszabb döntéseket hoztam, s máig szenvedek a következményeik miatt. Rászorulunk a tanácsra. Van-e annyi alázat bennünk, hogy jövünk Jézushoz tanácsot kérni? Van-e annyi bizalom bennünk, hogy úgy kérünk tőle tanácsot, mint akiről tudjuk, fog tudni adni tanácsot. És van-e annyi engedelmesség bennünk, hogy ha adott tanácsot, akkor azt csináljuk. Nem állítjuk a Csodálatos Tanácsos bölcs tanácsát értelmünk ítélőszéke elé, hogy majd mérlegeljük, vajon Ő eltalálta-e a helyeset, vagy nem. Mert a helyes utat mi tévesztjük el újra és újra. Ő pedig maga az út. Az egyetlen helyes út, aki az életre vezet. 

Ha valaki komolyan veszi, hogy Jézus Krisztus Csodálatos Tanácsos, akkor minden reggel a Bibliájához nyúl először: Uram, kérem a tanácsodat. Nem tudom, mi vár rám ma, nem akarom szaporítani a hibáimat, mulasztásaimat, nem akarok ma este is önváddal, lelkiismeret-furdalással lefeküdni, készíts fel engem. Tanácsolj nekem! 

Bibliaolvasó emberek ó de sokszor tapasztalják, hogy Isten előre felkészít bennünket egy-egy nehéz helyzetre, egy-egy kritikus pillanatra, és csak ott a pillanat kellős közepén eszmél a hívő ember, vagy sokszor csak utána, milyen kegyelmes volt, előre a számba adta a helyes mondanivalót. Előre adott tartást, bátorítást, vigasztalást, és amikor arra szükség volt, csak odanyúltam, mert Ő Csodálatos Tanácsos. Mert Ő ismeri a jövendőt is, mert Ő készíti a jövendőnket. És Ő készít fel minket arra, hogy megálljunk a jövendőnkben. 

Egyedül csetlik-botlik az ember, s ha működik még a lelkiismerete, megbánja; ha már azt is sikerült elaltatni a kisded Jézussal együtt, akkor meg észre sem veszi, hogy mit rontott el és kinek milyen kárt okozott. De ha valaki a Csodálatos Tanácsos tanácsát kéri újra és újra, azt Ő csodálatosan átsegíti a nehézségeken, és ad neki olyan felülről való bölcsességet, ami csak tőle származhat. 

Kell-e nekünk ez a Jézus, aki Csodálatos Tanácsos? Vagy jobb a kisded, aki nem szól bele a dolgainkba? Akkor viszont ne nevezzük magunkat keresztyéneknek, mert akkor nem hasonlít az életünk hozzá. 

Hisszük-e azt, hogy Ő Erős Isten? Nagyon sokan vannak, akik nem hiszik, hogy Jézus Krisztus öröktől fogva mindörökké Isten. Azt gondolják, hogy ez egy embernek az istenítése, hogy ez valami szörnyű bálványimádás. Tessék a Bibliát elővenni, és utána nézni, mit mondott Isten az Ő Egyszülöttjéről, kinek jelentette ki magát Jézus, és amit Ő tett, az hogyan bizonyítja, hogy ezt csak isteni teljhatalommal végezhette. És íme ez a prófécia is ezt mondja: az a gyermek, aki majd születik nekünk, Erős Isten lesz. Ha pedig az, akkor legyen számunkra az Ő szava parancs, az Ő neve szent, és tartsuk nagy-nagy kiváltságnak, hogy Ő nem szégyell minket testvéreinek nevezni, ha már valaki befogadta Őt. 

És ha hisszük azt, hogy Ő Örökkévaló Atya, akkor ez minden félelmet kivesz a szívünkből. Akkor az ember nem szorong, hogy most ebben a nehéz helyzetben vajon lesz-e, aki megvéd engem, hiszen neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Akkor nem aggodalmaskodnánk, hogy mit hoz a jövő, még akkor sem, ha ennyire sok sötét felhő árnyékozza be a jövendőnket, mint most. Ha valaki komolyan veszi, hogy Ő Örökkévaló Atya, akkor komolyan kell vennie azt is, hogy Ő jól tudja, mire van szükségünk. S eddig is többet adott nekünk, mint amire feltétlenül szükségünk volt, és ezután sem fog elfeledkezni rólunk, mert Ő hűséges Isten.  

Vajon hisszük-e igazán, hogy Ő Békesség Fejedelme? Ez nem azt jelenti, hogy két napig nem veszekszünk otthon, mert karácsony van. Vagy halkabban veszekszünk, mert otthon vannak a szomszédok is, hanem ez azt jelenti: igazán békességünk lesz Istennel. Vagyis komolyan, hittel elfogadtuk az Ő bűnbocsátó kegyelmét. Továbbadtuk ezt másoknak, és szívből megbocsátottunk mindazoknak, akik megbántottak. Akkor ez azt jelenti, bizonyosak vagyunk abban, hogy Jézusért örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van, és akié a Fiú, azé az élet. És komolyan vesszük azt is, hogy akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ha hisszük, hogy Ő a Békesség Fejedelme, akkor tőle fogadunk el mindent: a veszteséget, a próbákat, a megaláztatásokat, és hisszük azt rendületlenül, hogy azoknak, akik Őt szeretik, minden a javukat munkálja – még akkor is, ha valami nagyon nehéz most. Ő a Békesség Fejedelme, és Ő azt akarja, hogy igazán békességünk legyen Istennel, egymással és önmagunkkal. És amit már itt megérthetünk, azt meg fogja nekünk magyarázni, és amit majd csak odaát értünk meg, azt is elkészíti a benne hívőknek. 

Kimeríthetetlen gazdagság van ebben, hogy Ő Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Vajon nem fenyeget-e minket is az a veszély, hogy mindezt tudjuk, talán rá is bólintunk, akár még fel is tudjuk mondani, ha kell, csak éppen adott esetben nem jelent tartást, erőt, reménységet. Mert Békesség Fejedelmének mondjuk Őt, és mégsem élünk úgy, mint akik hozzá tartozunk. 

Lübeckben van egy híressé vált Krisztus-szobor, amelyiknek van egy felirata. Az a címe: Jézus panasza. Így hangzik ez a felirat:  

„ Ti Mesternek hívtok, és nem kérdeztek engem. 
Útnak neveztek, és nem jártok rajtam. 
Világosságnak hívtok, de nem néztek rám. 
Életnek neveztek, és nem kerestek engem. 
Bölcsnek hívtok, és nem követtek engem. 
Irgalmasnak neveztek, és nem kértek tőlem. 
Igazságosnak hívtok, és nem bíztok bennem. 
Hatalmasnak neveztek, és nem féltek tőlem. 
Ha egyszer örökre elvesztek, ne okoljatok engem.” 

Lehet, hogy tudjuk: Ő Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya és Békesség Fejedelme, de vajon ennek megfelelően élünk-e? Isten segítsen minket, hogy bekövetkezzék mindnyájunk életében az a változás, ami az élő és uralkodó Krisztussal, a mi Megváltónkkal való találkozással mindenkinek az életében bekövetkezik: hogy nemcsak mondjuk, hanem ennek az örömében és a bizonyosságában élünk is.  

 
Forrás: cserikalman.hu

Vészi Endre: A hallgatás

Elpendülsz majd mint egy túlhangolt gitár 
még rezonál dallamod fémtárgyak 
fölcsiszolt felületén 
s a kifeszült húrokon 
fénymázként ragyog a csend 
az is majd te leszel 
a hallgatás időtlen időkön át

Vészi Endre: Ha tudnád

Ha tudnád, hogy te vagy a folyó, ki szelíd         
       kerek tagokkal 
villantja egykori kedvesem melleit,         
       s te vagy az asztal, 
melyen a papirom, ebédem, vacsorám;         
       s te vagy az ágyam, 
rendező értelem, formátlan köd után         
       a tetszhalálban ; 
kávém vagy, terraszom, sarkalló ösztönzőm,         
       kínzó cselédem, 
rabtartó zsarnokom, záruló kis köröm,         
       végtelenségem, 
sajduló talp alatt keltető lágy homok,         
       éle sziklának, 
szárny, ami fölrepít, háló mely megfogott,         
       nevetés, bánat. 
Ó, világegyetem ! Ki tudja, mit veszít         
       bennünk az ember! 
Nem tudod magad se ; fölöttem így kering         
       éjembe reggel. 
Ha tudnád, ki vagyok, nem lennék semmise,         
       - magamhoz húzlak, 
egymáson így dobog két madár egy-szive         
       ormán a Dúcnak.  

1961

Vészi Endre: Lehunyt szemmel












Lehunyt szememmel 
védem magamban azt aki voltunk 
lehunyt szememmel 
az optikát 
szélfujta utcák tavaszi fák 
ezüsten metszett jéglemezek 
hunyt szemem mögött sértetlen a kép 
az idő már soha nem bonthatja meg 
arcodnak gyönyörű szerkezetét   

2021. december 19., vasárnap

Advent 2021

 


Advent negyedik vasárnapja.


2021. december 18., szombat

Vészi Endre: Egész és meg nem bontható




Ez is vagyok, az is vagyok, 
bánat, derű meg nevetés, 
felhő, de közben napsütés, 
beszélek is, meg hallgatok.  

Mint szervezetem, komplikált, 
ellentétekből épített, 
része a múló réginek, 
s az is, ki véle harcba szállt.  

Ez is vagyok, az is vagyok, 
saját képletű ötvözet, 
amelyben megolvadt hegyek 
érce-salakja bugyborog.  

Ne követelje senki hát, 
hogy kék legyek csak, mint az ég, 
mint sós a só, - egyféleség, 
egyhangú rossz egyformaság.  

Bennem is tél, nyár változik, 
lelkesség, fáradt fájdalom, 
s akarom bár, nem akarom, 
nevet a szív, kiáltozik.  

S együtt e sok: élő, ható, 
együtt e sok: a szenvedély, 
a szirti csúcs, a bányamély: 
egész és meg nem bontható.

Vörös István: Rituális fürdés az aranytemplomnál

Az Isten jelenléte 
itt érzékelhető. 
Édenkerttel felérne, 

ha nem magad kímélve 
futnál a feladat elől. 
Az Isten jelenléte 

ha egyszer utolérne, 
mondjuk lelken belül. 
Édenkerttel felérne, 

pokoljárás se kéne, 
itt minden teljesül. 
Az Isten jelenléte, 

a hangszórók zenéje, 
fürdők a víz felől. 
Édenkerttel felérne, 

a medencébe lépve 
nem tudni semmiről. 
Az Isten jelenléte 
édenkerttel felérne. 

Szabó Magda: Január

A tó beállt, a tó türelmes, 
bólint, ha a tél szól neki, 
ám a patak nem engedelmes, 
az fut, ha a fagy kergeti, 
s mikor fehér inát harapják 
a jég fogai, felkiált; 
visszarengik ringó haragját 
az aranyszemű vadlibák.   

A hegy alját levágta a 
köd fodros szélű kése: csak 
a csúcs beszédes vonala, 
a vár falai látszanak,  

a pára tartja tenyerén, 
a semmin űl a csúcs, a rom, 
egy felleg kusza szövetén, 
laza pára-boltozaton.   

Minden fehér, csakhogy törékeny, 
kemény fehér ez, nem puha. 
Karját lóbálja a fenyéren 
egy állig üveg körtefa. 
A fia is, egy csepp bokor, 
színjátszó, szűk üvegzekében, 
ott cseng, nevetgél, ott guggol, 
és térdét öleli a szélben.

2021. december 17., péntek

A nap képe - Egyedül a pokol tornácán

 



Fotó: Pálfi Richárd

Képes Géza: Szerep

Eljön a nap, amikor tisztán 
látod: életedben tied a főszerep 
s a többiek, azok is, kiket szeretsz, 
néma figurák csak, statiszták: 
ez a nap nehéz próba napja lesz.   

Képtelenségeket követsz el, ha gyenge vagy - talán 
öngyilkos leszel, vagy embergyűlölő - bajnak elég 
ennyi is, de még 
rádtörhet gonoszabb betegség is: a magány.   

Ha van benned bátorság, hogy tovább lépj: 
élni fogsz, dolgozol, nevetsz, szánója önmagadnak 
s másoknak, kik veled párhuzamos úton haladnak. 
Saját léted terhét már nem igyekszel 
mások vállára tenni, 
hiszen tudod: saját terhüket is 
alig bírják cipelni.   

Meglehet, jönnek órák, mikor rádzuhan a gyengeség 
és összezúz. 
Arra vigyázz, hogy ilyenkor ne lássanak. 
Egyedül maradsz - az edzi a bátrakat, 
nem szívderítő ez, de - szép! 
Játszol: a darabban nincsenek felvonásközök, 
kivéve a magános letöréseket 
s akkor van vége, amikor neked.

2021. december 16., csütörtök

A nap képe: Hóvirág

 


Fotó: Fischer Bernadett


Nagy Dániel: Aki szerelmes

Aki szerelmes, szerelmes regényeket vesz. 
Aki nem szerelmes, az is vesz egy-két 
szerelmes regényt. Aki nem szerelmes, 
de szerelmes akar lenni valamikor, 
azért még ő is beszerez néhányat a biztonság kedvéért. 

Én viszont még nem szereztem be egyet sem. 
Azért nem, mert én most nem szeretnék szerelmes lenni. 
Pedig tudom, milyen a szerelem. Puhítja a bőrt 
és méregteleníti a szervezetet. Na, akkor miért nem 
akarsz szerelmes lenni? Azért, mert sok a dolgom. 
Sok kis apró jelentéktelen dolog, de azok egyszerre, 
egy időben. Például ezért nem. Ráadásul itt az ősz. 
Mázsányi lombhulladék, bokrok apró termesei a kertbe. 
Ezekkel mi lesz szerinted, ha szerelmes leszek? 

Szóval most nem leszek szerelmes. 
Ha majd eltakarítom a szemetet 
az udvarról, és elintézem a dolgaim, 
akkor utána lehet róla szó. A szerelemről. 
Utána lehet, hogy én leszek a legszerelmesebb, 
a szerelem zászlóvivője, egy reklámguru, 
aki a szerelmet promótálja, de addig nem. 
Majd ha szerelmes leszek, szólok. Ti viszont 
nyugodtan legyetek szerelmesek. Én nem bánom. 
Éljen a szerelem, de tényleg! 

Nagy Dániel: Boldog

1. 
Nagyon boldog voltam, 
mert ma féláron moshattuk le a kocsit, 
és közben el tudtam magyarázni Lucának, 
mi is az az oktánszám.  

2. 
Nagyon boldog voltam, 
mert mikor nagyi megkért, 
hozzak be egy fél dinnyét 
a garázsból, tudtam, 
hogy ma biztos elegendő 
folyadékot visz a szervezetébe. 

3. 
Nagyon boldog voltam, 
mert azt álmodtam, 
hogy Albániában elfogadják 
az Erzsébet-utalványt, 
és vissza is adnak belőle. 

4. 
Nagyon boldog vagyok, 
mert még mindig emlékszem 
a napköziben lassan 
összehúzódó sebek illatára, 
és a stadion-magányban 
szerzett góljaimra. 

5. 
Nagyon boldog vagyok, 
mert tegnap először 
láttam a pékségben, 
ahogy a hideg lekvár 
összebújik a tészta melegével. 

6.
Nagyon boldog voltam, 
mert Kristóf makacs bokasérülése után 
Peti bácsi jelezte, hogy ne aggódjunk, 
Kristóf a jövő héten már újra pályára léphet. 

7. 
Nagyon boldog voltam, 
mert apa végre kiváltotta a horgászengedélyt, 
így most már végre nem szegjük meg a törvényeket.

2021. december 15., szerda

A nap képe - Színes tintákkal álmodó

 


Fotó: Bartha Irén


Gyurkovics Tibor: Hír

Erős leszek, akár a portya
s a házba sarkalló titok,
hogy szájam mindig csak azt mondja,
mit egész pontosan tudok,

nagy útakról összeszedett hírt
és szűkszavú, nagy híreket,
az igazságot, mivel nem bírt
se gyűlölet, se szeretet.

2021. december 13., hétfő

Milan Rúfus: Téli fa












Meztelen és sértődött, 
mintha a vesztőhelyre menne. 
Már minden rajta kívül van. 
Szél és eső. 
Mint víz a libatollról, 
peregnek róla a napok. 
Hallgatag száműzött 
zárt ajtók mögött.  

Csak bent, a redőnyökön túl, 
a háncs gyertyavilágánál 
éli életét, telnek napjai. 
S árnyak, a függöny rezdülése sem 
árulja el, hogy bent valaki 
ül és hallgat.

Tőzsér Árpád fordítása

Milan Rúfus: Ráncok

A mosoly is sebet váj 
a száj köré. Az álom gyöngéd ujjai, 
amikor este lezárják szemhéjunkat, 
a szem sarkába árkokat szántnak. 
A hegedű vékony húrokat feszít az arcra, 
mit várhatunk hát a doboktól? 
A vágtázó hadaktól, a felhőszakadástól?  

S ki irányítja mindezt? Régi lemezként 
ki forgatja az arcot? 
Ki helyezi a fáradt 
tűt szeretetteljesen 
a lemez barázdáiba, 
ki hallgatja így hangját urának…?

Tözsér Árpád fordítása

2021. december 12., vasárnap

Advent 2021

 



Advent harmadik vasárnapja.

Molnár Virág: Sebeink által gyógyultan




„ A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” 
(Ézsaiás 9,1)     

         Adventi időszakra készülődve az egyik áruházban vásároltam négy darab adventi gyertyát. Lényegében egy gyertyakészleten belül volt a négy gyertya. Igyekeztem nagyon szép gyertyákat választani, mert nálunk, a gyülekezetekben már évek óta nincs adventi koszorú, hanem egy üveglapon állnak a gyertyák, amiket sorban meggyújtunk. Ahogy az egyik Hivatalban kibontottam a gyertya készletet, és ahogy beléptem velük a Gyülekezeti Terembe, elejtettem egy gyertyát. Láttam, hogy lett rajta egy kis sérülés, így úgy helyeztem el az üveglapra, hogy a gyülekezet ne a sérült oldalát lássa, hanem azt, amelyik hibátlan. Ha most a gyülekezet felől nézem a gyertyákat, látok négy darab nagyon szép, arany csillagokkal díszített gyertyát. Amikor azonban az úrasztala mögött állok, a sérülést látom.  

         Hálás vagyok az ügyetlenségemért, amiért elejtettem az egyik gyertyát. Akárhányszor ránézek a sérülésre, eszembe juttatja, hogy a mi életünk is ilyen, mint ez az elejtetett gyertya. Hiszen van egy része az életünknek, amit a körülöttünk lévők felé mutatunk, ami hibátlan, és szépen ragyog, mint a csillagos gyertyám ép oldala. És van az életünknek az a része, amit nem látnak mások, ami sérülésekkel van tele. Tele van kisebb-nagyobb karcolásokkal, sebekkel, zúzódásokkal, olyan dolgokkal, melyek nyomot hagytak bennünk. Együtt élünk velük, hordozzuk őket, és a következményeiket.  

         Advent idején, ahogyan a régi öregek nevezték, téli böjti időszakban, Ézsaiás próféciáján keresztül ragyog fel előttünk az Isten üzenete, és bátorít, bíztat bennünket arra, hogy Jézus Krisztusban világosság ragyog az életünkre! Hiszen Jézust azért küldte el az Isten emberi világunkba, hogy mi egészen bizonyosak legyünk arról, hogy az Úr olyan Istenünk, Aki tudja, és látja, hogy hol, miben sérültünk. Mi az, amit nehezen hordunk, ami miatt úgy élik sokan az életüket, mintha közben a halál árnyékának földjén járnának. Ami nem a szépen csillogó oldala a mindennapjainknak, hanem az, amit csak mi, és az Isten lát.  

         Ezért az Advent üzenete ma sem más, mint évezredekkel ezelőtt: Az Úr az Ő Egyszülött Fia világosságával kész beragyogni életünknek azt az oldalát, ahol a sebeinket, sérüléseinket hordozzuk, hogy szeretete, Lelke, és Igéje által meggyógyíthassa azokat.  

        Ne szégyelljük a sebeinket Istennek megmutatni, hogy szeretete által lelki világosságot, bűnbocsánatot, örök életet lássunk úgy, hogy mire eljön az Ünnep, nem a sebeinket, a sérüléseinket, hanem az áldásainkat számoljuk. 

Forrás: Napi Ige és gondolatok

Trausch Liza: Adventi ajtó




" Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." 
Jelenések 3,20 

              Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen ő kérdezett: " Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az ő áldozata az Emberfiának áldozata. Ő mondja ki a döntő szót: " Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

2021. december 11., szombat

Pilinszky János: A madár és a lány

 







Jártatok már a világ partján? 
Miként a tengernek van partja, 
úgy van a világnak határa: 
tenger égbolt zúdul a partra. 
Innét indulnak a szelek, 
innét a kelő reggelek, 
és ide tér meg éjszakára 
a fűzfa árnya, nyírfa árnya.  

Olyan az ég itt, mint a tenger. 
Hol tiszta kék és mozdulatlan, 
mint óriás kerek tükörben 
fénylik benne a kora hajnal; 
hol meg szelektől viharos, 
villámló felhőkkel habos 
haragja a földekre árad, 
porba döntve a földi tájat.  

Élt itt valaha egy leány, 
elhagyatva a világ partján; 
akár a kelő nap, oly árva, 
akár a hunyó nap, oly halvány. 
Világ határán egymaga 
élt itt egy leány valaha, 
szomorú, szép és halavány 
magányos csillag, egy leány.  

Maga volt, hogy a nap felfénylett, 
és éjszaka, hogy szállt a hold, 
szobácskájában egyedül, 
álmában is csak maga volt. 
Hideg esőben át a réten 
árván futott, árván a szélben, 
s mert nem volt senki élő társa, 
örökös csönd volt házatája.  

Asztalkáján a gyertyaláng, 
az ablakán az éj maga, 
vele búsult a tányérkája, 
kése, kanala, pohara; 
s hogy vele együtt árva volt 
a kenyér, mibe harapott: 
mintha csak könnyeket törölne, 
mikor a morzsákat törölte...

Járt erre aztán egy madár, 
idejött a világ partjára, 
és megpillantotta a lányt, 
meglátta és szépnek találta. 
Háza előtt, az alkonyatban, 
kint ült a leány mozdulatlan, 
szótlan a világ peremén, 
magányos háza küszöbén.  

Levél se rezdült, ág se rebbent, 
a tükörsíma alkonyat, 
mint elhagyatott aranytócsa 
terűlt a síma ég alatt; 
minden kis porszem és füszál, 
darabka rög, parány bogár, 
az egész világ hallgatott. 
Nézte a lemenő napot.  

" Zöld levelekből, lágy mohából, 
puha füvekből fészket raktam, 
kibéleltem könnyű szelekkel, 
körülvettem kéklő magassal! 
Gyönyörű árvám, föl a magasba!" 
- hívta a lánykát, hogy vele lakna, 
hívta az árvát a madár. 
Szép volt, nagyon szép a leány.  

Szép volt a lány és szomorú, 
s a nyári égbolt, ha lehet, 
a levelek az ágakon, 
rög és bogár még csöndesebb, 
még csendesebb, hogy válaszolt, 
válasza olyan árva volt, 
oly árva volt szava a lánynak: 
" Nem mehetek, kicsi a házad! 
Nem mehetek, kicsi a házad!"  

S azontúl minden alkonyattal 
megjött és hívta a madár: 
" Gyere velem, föl a magasba, 
siess, siess, telik a nyár! 
Elmúlnak napok és egek, 
megjönnek a vizes szelek; 
elfogy aranya a világnak!"  

" Nem mehetek, kicsi a házad! 
Nem mehetek, kicsi a házad!"

" Siess, siess, közeledik már 
eső és szél, fagy és hideg, 
magad leszel, ha itt a tél, 
s ha szólanál is, nincs kinek! 
Akkorra én már messze szállok, 
fehér hó lepi a világot, 
befagynak mind a tengerek, 
világ végén a reggelek.  

Akkorra én már messze járok, 
sötét szobád bezárhatod. 
Meggyújtod majd kicsinyke lámpád, 
meggyújtod, aztán elfujod. 
Téli széllel, havas setéttel 
üzennél már, küldenél értem. 
Elsápaszt majd, tudom, a bánat."  

" Nem mehetek, kicsi a házad! 
Nem mehetek, kicsi a házad!"  

" Ma messze jártam, messze szálltam, 
porfelhőben sor szekeret, 
láttam vidám falusi népet 
ünnepi vásárra menet; 
tükrös huszárt, festett pojácát, 
ezerszínű szalagból sárkányt, 
bőgő dudát, hatalmas táncot, 
akácfa lombjaiból sátort;  

ha elmondhatnám, se hihetnéd, 
sikongató lányokat párban, 
tenger zsivajban lacikonyhát - 
el se hinnéd, mi mindent láttam! 
Mi mindent láttam! Közeledben 
sorra mégis mindet felejtem, 
mind a zajos, zöldlombos sátrat."  

" Nem mehetek, kicsi a házad! 
Nem mehetek, kicsi a házad!"  

" Fényes, magas toronyra leltem, 
egekig emelt a torony! 
Tengernyi földeket beláttam, 
túlláttam a világokon; 
csúcsáról el se képzeled, 
erdőket láttam, réteket. 
Hihettél volna óriásnak!..."  

" Nem mehetek, kicsi a házad! 
Nem mehetek, kicsi a házad!"

" Ma láttam árnyékom a porban,
maroknyi volt és reszketett,
csak annyi volt a hideg porban,
csak annyi, szinte elveszett!
Csak annyi volt, kicsiny faág,
ha karcolja az út porát:
Csak annyi volt félénk nyomom.
Nem mozdult léptemre a por.

Csak a szívem vert hevesen,
csak a szívem szomoruan,
az vert csupán, az lüktetett,
csak a szívem vert súlyosan.
Tengernyi porban vézna folt,
árnyékom olyan néma volt -
oly árva, mint a kis füszálnak..."

"...Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

" Csupasz a föld, hideg az égbolt, 
a föld halott, az ég halott. 
Nagy csendesség szállt a világra, 
hosszú éjek és rövid nappalok 
Fáradtak a falevelek, 
hullanak a falevelek, 
sötéten vándorol a szél, 
közel van, itt van már a tél!  

A madarak is messze szálltak, 
üres az erdő, fekete, 
zörög az erdő, el kell mennem, 
elmegyek én is messzire! 
Didergő szélvészek, fagyok 
elűznek engem is örökre, 
elűznek tőled mindörökre: 
mennem kell, nem maradhatok! 
Mennem kell, nem maradhatok!"  

Betette háza ajtaját, 
maga maradt a lány a házban, 
maga maradt, s hogy elaludt, 
árván aludt az éjszakában. 
Hallott távoli hangokat 
álmában, akkor felriadt, 
felébredt és ajtót nyitott. 
Künn hó és csönd és csillagok.

" Puha füvekből fészket raktam, 
lebontottam puha kis fészkem, 
lerontottam puha kis házam, 
puha házamat elcseréltem! 
Immáron minden csillagával 
egész égbolt én fészkem, házam!" 
- szólott szava az ég alól. 
De a madár nem volt sehol.  

Hangját szép nyári alkonyatban 
halljuk mi is a kert alatt; 
hívja a lányt, hívja az árvát, 
hívja a csöpp madárkahang. 
És hallja fű, hallgatja fa, 
s mintha gyönyörűt hallana: 
hogy "élt egyszer egy szép leány, 
világ végén egy árva lány".

2021. december 6., hétfő

Ágai Ágnes: Eszköztelen

Látod, csak szavakkal 
Handabandázom érted, 
Nincsen már fegyverem. 
Kelj fel és járj! Kiáltanám, 
De ezt már mondta valaki, 
Ha jól emlékezem.   

Horváth Imre: Ars poetica

I

A világot - mely tágasabb, mint hittem - 
hogy lehetne négy sorba tömörítnem? 
Mielőtt a munkába belevesznék, 
felmutatok tisztán egy porszemecskét.   

II   

Nem számít, hány X van már a nevem mellett! 
Higgyétek el, hogy nem számít az évszám! 
Csak az fontos, hogy feljebb avagy lejjebb 
léptem-e ama láthatatlan létrán.

2021. december 5., vasárnap

Advent 2021

 



Advent második vasárnapja.

2021. december 4., szombat

Szabó Lőrinc: Föld, erdő, isten - részlet -












XVI. 

Pilláim alatt összetört az álom 
s – szeretlek? nem szeretlek? – nem tudom már. 
Túlontúl bennem élsz, eleven álom, 
s szerelmedet elbírni nem tudom már. 

Gyűlölködve kiáltom: Idegen kéz, 
eressz! ne vezesd útam! megtagadlak! 
– Mégis, te formálsz ujjá, idegen kéz, 
s mindig erősebb vagy, ha megtagadlak. 

Nem tudom, mi történt… Talán az isten 
játszik velem s te vagy a fény szemében. 
Ha eldoblak: megjelenik az isten 
s nehéz harag hömpölyög nap-szemében.

Szabó Lőrinc: A törvénytelen szép

Ahogy repül az élet, évre év, 
egyre kevésbé tudom, mi a szép, 
egyre kevésbé értem magamat, 
hogy régen csak bizonyos arcokat 
hittem annak, csak ilyen vagy olyan 
szemet, szájat; mintha nem is magam 
ítéltem volna, hanem más, aki 
értelmetlenül válogatta ki 
a vonzót s rútat, s megszegényitett. 
Aztán elhagytam a törvényeket 
s most türelmesebb, gazdagabb vagyok: 
előre látom a pillanatot, 
mely olt vagy gyújt, s a lelket, jellemet, 
a belső formát. Milliméterek 
összhangja szabta, ki tessék, ki nem? 
Ma sok egyéb is; és a szerelem,
ahogy tanít idő s tapasztalat, 
egyre szebb lesz és titokzatosabb.   

Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves…

Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel, 
egyszer fölébredsz és aztán sokáig 
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat 
ott a sötétben. Lassan eltünődöl 
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel, 
mint majd a sírban. Ez a forduló az, 
mikor az életed új útra tér. 
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt 
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is. 
Babrálsz vele. Megúnod és elejted. 
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán. 
Minden zajról tudod, hogy mit jelent. 
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes. 
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz. 
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.

2021. december 3., péntek

A nap gondolata




Isten országa nem álom, hanem valóság.

Vörös István: XX. zsoltár Áldáskívánások

1 Hallgasson meg téged a kőszikla, 
és nyíljon meg gondolataid előtt, 
szűrjék át a kavicsok, 
butaságod váljon humusszá, 
sötétséged fekete földdé, 
és hajtsanak belőle növények, 
de nemcsak ördögbogáncs, 
hanem árvalányhaj is. 
2 Küldjön néked segítséged 
az oszthatatlan, legyen egy része 
a tiéd, és a többi se legyen másé, 
úgy hogy elzárhassa előled. 
Persze te se rejtsd el azt a kis 
darabot, amit belőle kaptál. 
3 Emlékezzen meg rólad 
az örökkévaló akkor is, 
ha nem áldozol neki ételt, 
de még időt és gondolatot se sokat. 
Ne vegye közönyöd tagadásnak,
tagadásod ellenségességnek, 
félelmeid hitnek, hited hazugságnak. 
4 Csak azt ne várd, hogy minden 
kérésed teljesítse, 
de azt se, hogy látványosan elutasítsa 
valamelyiket, és hinni végre 
a dac hozzásegítsen. 
5 Ezek autókban bíznak, amazok 
számítógépekben, vagy csak 
egyszerűen egy játékállatban, 
mi elveszítjük bennük a bizalmunkat, 
csak magunk maradunk magunknak, 
és az már ő, az egy, a fél, a százezred, 
az oszthatatlan.

Weöres Sándor: A másik élet

Ez a másik, ez a világosabb 
suhanás nem adatik 
a nádszál-rengetegben 
s az ingatag  erdőn, 
amikor az ember már madár

és lemondott a külön pohárról 
túl az eszmélkedésen, 
a levegő tudása nélkül 
űrbemeriti szárnyait.

Weöres Sándor: Agónia

Ha meghalok, ki hal meg 
velem, helyettem? 
Azt, akiért aggódtam 
(nem tudom, én-e, más-e) 
valahol elvesztettem. 

Olyan sílányra sorvadt, 
olyan párába olvadt, 
se valaki, se senki,   
hogy akár él, akár hal, 
nem lehet észrevenni. 

De énné kényszerit majd 
a haldoklás állkapcsa, 
hogy magam holtát haljam, 
mert akiért aggódtam, 
már rég nincs jelen ottan.

2021. november 30., kedd

Bella István: Esti ima

Ha nem alszol velem,
meghalok, úgy hiszem,
le se húnyom szemem,
elfog a félelem,
oly csönd, oly jégverem-
-nagy csönd lesz hirtelen,
hogy azt is hihetem,              
megállott a szívem,
s valaki végtelen
szem néz rám hidegen
és rezzenéstelen,
és csak a Nem, a Nem,
folyik át hűvösen,
hidegen eremen,
a semmit nézdelem,
nézem a semmiben,
ahogy valamisen
néz a valamiben
valami semmisem,
hát ne hagyj énvelem,
aludj mindig velem,
életem életű
életem élete,
Egyetlen Kérelem,
ébredj mindig velem!

Bella István: Szegfű utca 23.

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Hogy illatozott esténként az olajfa, 
kérge alatt bábjait babusgatta a hangya, 
a falban tücsök rítt, fekete tititás! 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Hogy sütött este a kő, mikor a gangra 
kiültünk szellőzködni, s a hold az ágakba akadva 
megpengette a fákat, zengtek a kert-citerák! 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Lehettem volna virágaid vitéze, Kardvirág-hadnagy, 
vagy a tulipánok között hajlongó szél-karnagy, 
ahogy a gyökereknek s a zengő rügyeknek dirigál. 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Beszélhettem volna a Kézzel, kinek nyelvén balta, 
gyalu, véső is értett, s az oázó vas, ha ő akarta, 
elszelídült, s az elalvó tűzzel elcsicsikált. 

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház! 
– Volt ott egy kút, világ-kávájára hajolva 
a messzi tengerek testvére lehettem volna, 
hétmérföld-időt lépő kútcsizmás óriás. 

– De hajnalra mindig elfordult a föld, 
s a virágok tüzes torka berekedt. 
A kútban láncok csörögtek, s csupa elölt
álmot húztak föl nyikorogva a napvödrű reggelek. 

Hallgatod-e még, mondd, s nélkülem mit csinálsz?!        

2021. november 28., vasárnap

Advent 2021




Advent első vasárnapja.

Cseri Kálmán: Adventi gondolatok a szeretetről




Az advent szó a latin adventus rövidülése. Azt jelenti: aki eljön. Arra a Jézus Krisztusra vonatkozik, aki eljött egyszer karácsonykor, és megígérte, hogy még egyszer megjelenik majd nagy dicsőségben. Mindenki meglátja, véget vet minden nyomorúságnak és gonoszságnak, és magához veszi a benne hívőket. Mi Őt várjuk hívő reménységgel és ez a karácsony előtti négy hét mindig különösen is emlékeztet minket erre az elkövetkező jeles eseményre.  
Ennek az előadásnak a témája: A tökéletes szeretet. Ez a mondat több kérdést vet fel. Mit értünk szereteten? Mitől lesz tökéletes a szeretet? És ki képes arra?  

Ha becsületesek vagyunk és ismerjük önmagunkat, be kell vallanunk, hogy elsősorban várjuk másoktól a szeretetet. És ha valaki késznek mutatkozik is arra, hogy megpróbáljon szeretni másokat, válogat. Könnyű szeretnünk a nekünk rokonszenves embereket. Könnyű szeretnünk a rokonszenves tulajdonságokat másokban. Sőt több hamis azonosításnak is áldozatai leszünk. Sokszor mondják nagymamák: imádom a kis unokámat. Imádni könnyebb, mint szeretni, az sokkal fárasztóbb lenne, holott ahhoz bölcsesség is kellene.  

Valaki leplezetlenül mondta a múltkor: szeretem azt, akit megér szeretni. Megpróbálja a szeretetet az üzlettel azonosítani, holott a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.  

Az bizonyos, hogy mindnyájunkban van egy jó adag szeretetéhség. Van, aki ezt bevallja, van, aki nem. Ady Endre becsületes volt, ő kertelés nélkül leírta: Szeretném, hogy ha szeretnének, mert olyan jó szeretettnek lenni. És valóban jó, ebben nyilván mindannyian egyetértünk. De vajon ez-e a tökéletes szeretet?  

Egy tudománytörténész azt állítja, hogy a XX. században lesántult az emberiség. A tudományos lába egyre hosszabbra nő, az erkölcsi lába pedig zsugorodik, egyre rövidebb lesz, ezért biceg, kiegyensúlyozatlan. És valóban: egyre több ismeret birtokában úgy tűnik egyre szívtelenebb, lelketlenebb lesz a közélet. Fáj-e ez nekünk? Akarunk-e ezen változtatni? És ha igen, hol keressük a megoldást?  

Hadd említsem ismét Ady Endre nevét. Az egyik költeményében elgondolkoztató őszinteséggel ír erről, és a végén megmutatja a forrást is, ahonnan a gyógyulást várja ebből a betegségéből.  

Hiszek hitetlenül Istenben,  
Mert hinni akarok,  
Mert sose volt úgy rászorulva  
Sem élő, sem halott.  

Szinte ömölnek tört szívemből  
A keserű igék,  
Melyek tavaly még holtak voltak,  
Cifrázott semmiség.  

Most minden-minden imává vált.  
Most minden egy husáng,  
Mely veri szívem, testem, lelkem  
S mely kegyes szomjúság,  

Szépség, tisztaság és igazság,  
Lekacagott szavak,  
Óh, bár haltam volna meg akkor,  
Ha lekacagtalak.  

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,  
Óh, jaj, be kelletek.  
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok.  
Beteg vagyok, beteg.  

(Ady Endre)  

Van-e tökéletes szeretet? Amikor az Újszövetség írói jellemezni akarták Isten szeretetét, nem találtak rá megfelelő görög szót. Az egyik általában az emberi szeretetre vonatkozott, a másik használatos kifejezés a nemek egymás iránti vonzódását, a szerelmet jellemezte, de nem volt megfelelő szó az Isten szeretetének a leírására.  

Mi jellemzi Isten szeretetét?  

Az, hogy feltétel nélkül szeret. Nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem: szeretlek így, ahogy vagy, aztán majd úgyis megváltozol ennek a szeretetnek a melegében. Személyválogatás nélkül mindenkit szeret. Ha van különbség aközt, hogy az egyiket jobban, a másikat kevésbé, az attól függ, hogy az egyiknek még jobban szüksége van rá, a másiknak most talán kevésbé. Érdek nélkül szeret. Sőt kész áldozatot hozni azért, akit szeret.  

Isten szeretetét jellemzi az, hogy egyoldalúan is kész szeretni, viszonzás nélkül. És ez a szeretet nem köti magához a másikat, hanem meghagyja őt szabadságában.  

Kellett találni egy új szót, ami ezt legalább hozzávetőlegesen kifejezi, és ez lett az agapé görög szó. Az agapé a tökéletes szeretet, az isteni szeretet. Mit jelent ez? Érzelmet is jelent, de alapvetően azt, hogy aki így szereti a másikat, az mindig kész megadni neki azt, amire szüksége van. Az igazi szeretet arra törekszik, hogy megadja a másiknak, amire szüksége van. Nem várja a szeretetet, mint ami ránk általában jellemző. És telik neki. Bármennyit tud adni az igazi agapé.  

Ehhez jó szem kell. Észrevenni, hogy mire van szüksége a másiknak. Ehhez érző szív kell, hogy az nem hagy engem hidegen, nem maradok közönyös, nem mondom, hogy nekem is van épp elég bajom, és nem azt emlegetem, hogy rajtam sem segítettek, amikor bajban voltam. Nemcsak a jó szem, érző szív, hanem a cselekvő kéz is beletartozik az agapéba.  

A gyerekeinket nem akkor szeretjük igazán, ha elkészítjük helyettük a házi feladatot, hanem ha rávezetjük őket arra, hogyan tudják ők megoldani. Ez sokkal időigényesebb vállalkozás. Fárasztóbb és több türelem kell hozzá, de aki igazán szereti a gyerekét, az így segít neki. Innen érthető az is, hogy ez az igazi szeretet olykor fenyít is, ha arra van szüksége a másiknak. Nem azért fenyít, mert dühös esetleg valaki másra, hanem mert szereti azt, akinek most fenyítésre van szüksége. Az Isten dorgálása és szeretete közti összefüggést éppen ebből lehet megérteni.  

Nos erről a tökéletes szeretetről szólt Jézus, amikor a Biblia talán legismertebb mondatát így fogalmazta meg: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)  

Ebben a mondatban az a meglepő, hogy Isten ezt a világot szerette és szereti. Ezt az ellene fellázadt világot. Azt a világot, amelyiknek egy része gőgösen tagadja Őt, más része udvariasan negligálja, semmibe veszi, kihagyja az életéből, és nem ettől függ, hogy Isten szereti-e. Isten szeretetének a feltétele önmagában van. A tökéletes szeretetet ez is jellemzi.  

És úgy szerette, hogy ad. Mégpedig nagy áldozatot hozott ezért a világért, amelyik nem érdemli meg, de rászorul erre a szeretetre. Az Ő egyszülött Fiát adta. Azt akarja adni, amire szükségünk van: az elveszített életet, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez jellemzi a tökéletes szeretetet. E nélkül a szeretet nélkül elviselhetetlen lenne az emberi élet.  

„ Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeret pedig nincs bennem: semmi vagyok.  

És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.  

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.  

Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.  

A szeretet soha el nem múlik.”  

(1Kor 13,1-8)  

Karácsony a tökéletes szeretetnek az ünnepe. Tudniillik Isten szeretete egy személyben öltött testet. Neve van. Úgy hívják: Jézus. Az idős János apostol így írja ezt: „Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten irántunk való szeretete, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa.” Ennek az ünnepe karácsony. Ez történt karácsonykor, Jézus emberré lételekor.  

És ez az ünnep torzult el. Karácsony nem úgy általában a szeretet ünnepe. 

Karácsony egész konkrétan az Isten szeretetének az ünnepe. Ha bővítjük a mondatot: az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Ha még tovább bővítjük: az Isten irántunk való meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe.  

És mi lett ebből? Magunkat ünnepeljük karácsonykor. A napokban megkérdeztem valakit: mi kell ahhoz, hogy boldog karácsonyuk legyen? Azonnal sorolta: szép fenyőfa, sok ajándék, töltött káposzta, beigli, és egy kis borocska. Ha lesz egy kis hó, attól még szebb lesz az ünnep. Ide zsugorodtak az igényeink? Magunkat ünnepeljük.  

Az ünnepelt az az Isten, aki úgy szerette ezt a világot, amely nem érdemelte meg a szeretetét, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.  

Mivel Isten szeretete Jézus személyében öltött testet, ezért, aki Jézust befogadja az életébe, ebből az isteni szeretetből kap valamit. Hogyan lehet Őt befogadni? Nagyon egyszerű, de sokat mondó képpel így mondta el a mi Megváltónk: „Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem.” (Jel 3,20).  

Az ókori keleten az együtt étkezés a legteljesebb közösség kifejezése volt. Vagyis Jézus ezzel a mondattal arra figyelmeztet minket, hogy a mi elég zárt, és szűkős materiális világunkon kívül még van valami. Sőt van ott valaki, akinek személy szerint velünk van terve. Az ajtónk előtt zörget. Aki kinyitja az ajtót, ahhoz bejön és mindenét megosztja vele.  

Mik ezek a jeladások, amikkel Jézus zörget? Olyan sokféleképpen lehet ezt tapasztalni. Valakinek adnak egy Bibliát és elkezdi lapozgatni. Más valakinek beszél egy munkatársa Isten szeretetéről. Egy temetés után elgondolkozik az ember, hogy mi az életünk értelme. Vagy, ha önkritikus, egy alkalommal rájön arra, hogy még azokat sem tudjuk igazán szeretni, akiket pedig igazán akarunk szeretni. Hogy a legtisztább szeretetgesztusba is belekeveredik valami kis önzés, számítás, vagy legalább a szeretet viszonzásának a várása, és ha nem kapjuk, mérgesek vagyunk, keserűek, elégedetlenek. Innen el lehet jut oda, hogy mindegy, hogy ki segít, csak segítsen, gyere Úr Jézus és segíts. Eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól veled szeretnék járni. Eddig azt hittem én vagyok az életem ura, átadom a trónt neked, te uralkodj, és taníts meg engem szeretni. Szeretném az életem hátralevő idejét szeretetben eltölteni.  

Akinek az életébe így belép Jézus, hogy ez valóság, azt onnan fogja megtapasztalni, hogy jelentős változások következnek be. Egyebek között szeretni is tud. Csodálkozhat azon, hogy szereti azokat, akiket eddig nem tudott szívből szeretni. Hogy mindezt örömmel, önként teszi, hogy áldozatot is tud hozni másokért, hogy csakugyan fontosabb lett neki a másik ember, mint maga. És megtapasztalja azt a furcsa törvényszerűséget, hogy ha felveszed a másik terhét, a magadé is könnyebb lesz. Az Isten országa törvényeit kezdi megtanulni. Az Isten tökéletes szeretetéből valami kicsi sajátjává lett.  
„  Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret, az Istentől született és ismeri az Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.  

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.  

Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.  

Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.”  

(1Jn 4,7-12)  

Ez a bibliai szakasz különös módon összeköti karácsonyt nagypéntekkel, Jézus testté lételét Jézus kereszthalálával. Ebben a kettőben egyszerre bizonyul igaznak és jelenik meg az Isten tökéletes szeretete. Hogyan? Ehhez világosan kell látnunk a következőket. A Biblia azt mondja: Isten igazságos. A bűnt gyűlöli, és az ellene való lázadást megbünteti. Ezen kívül vannak a világban ilyen törvényszerűségek, hogy a hazugság, a házasságtörés, a lopás, a csalás, egymás becsapása stb. önmagukban hordozzák az ítéletüket. Ezeket büntetés követi. Ez a büntetés az Isten igazságos ítélete, az, amikor valakinek az életében az Isten nélküli állapot véglegessé válik — ezt nevezi a Biblia halálnak, kárhozatnak.  

Isten viszont nagyon szereti az embert, és éppen a haláltól akarja megmenteni. Nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. Hogyan lehet feloldani az Isten ítélete és az Isten szeretete közti feszültséget? Erről szól a Szentírás. Isten az Ő ítéletét végrehajtja, de nem a bűnösön, hanem valaki máson. Itt lép be a képbe Jézus. Isten végrehajtotta az ellenünk való igazságos ítéletet az Ő bűn nélküli Fián, Jézuson. Így a bűnös ember bocsánatot nyerhet, szabad. Érvényesült az Isten igazsága, és érvényesült az Isten szeretete is, az Ő bűnbocsátó kegyelme, a tökéletes szeretet.  

Amikor Jézus a kereszten azt mondta: elvégeztetett, akkor elvégeztetett a mi igazságos ítéletünk, de elvégeztetett a bűnös felmentése is. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ahhoz Isten Fiának emberré kellett lennie, mert az ember büntetését csak ember szenvedheti el. Ugyanakkor bűn nélkülinek kellett lennie, mert mások bűneit csak az vállalhatja magára, akinek nincs saját bűne. Ezért volt szükség karácsonyra, Jézus emberré lételére, és ezért volt szükség nagypéntekre, Jézus helyettünk elszenvedett kínhalálára. Ez a tökéletes szeretet. És aki ezt hiszi, vagyis önmagára nézve érvényesnek tekinti, az szabad, azt Isten feloldotta a büntetés alól.  

Egyébként Jézus erre gondolt, amikor egy alkalommal azt mondta: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Amikor Ő meghalt a kereszten, mintegy szétosztotta önmagát, hogy jusson minden benne hívőnek. És mivel az Isten tökéletes szeretete benne testesült meg, ezt a szeretetet osztotta szét és teszi hozzáférhetővé.  

Az Isten tökéletes szeretetének bennünk végzett munkáját egy egyszerű, de számomra emlékezetes tapasztalatom során értettem meg. A 61-es villamoson utaztam egy ködös, sötét téli reggelen, és feltűnt, ahogy néztem ki az ablakon, hogy a Sas-hegy oldalán kis narancssárga fényfoltok vibrálnak. Mi lehet az? Hamar rájöttem, hogy előbújt a nap, a köd felett megvilágítja a domboldalon levő házak ablakait, és azok az ablakok, amik jó szögben állnak, visszaverik a fény egy részét. Az jutott eszembe, hogy a fény más része meg áthatol az ablakokon, s azokban a szobákban ott nyilván sokkal világosabb van, mint itt a völgyben, a ködben, a villamoson. Ez az Isten szeretetének a munkája.  

Isten szeretete ragyog ránk, mint a nap, és aki jó szögben áll (erre mondja a Biblia: aki hisz benne), az a fény egy részét visszaveri, más részét átengedi magán. Az, hogy visszaverjük, azt jelenti: szeretjük Istent. Az, hogy az Isten szeretete áthatol rajtunk, azt jelenti: szeretjük egymást. De egyik szeretet sem a mi termékünk, nem mi produkáljuk. Ha nem sütne a nap, nem ragyognának az ablakok. Ha nem ragyogna ránk Isten szeretete, nem tudnánk sem Őt, sem egymást szeretni. Ez az Isten igazi karácsonyi ajándéka, amikor az Ő szeretetét, végső soron önmagát adja a benne hívőknek.  

Jó lenne, ha jó szögben állna az életünk. Ha mernénk hinni benne és így megvalósulna az a program, amit Ady Endre Karácsony c. versében fogalmaz meg:  

Nem volna más vallás,  
Nem volna csak ennyi:  
Imádni az Istent  
És egymást szeretni...  

Legyen mindannyiunk kérése Assisi Ferenc szép imádsága:  

Uram, tégy a te békéd eszközévé,  
hogy szeressek ott, ahol gyűlölködnek,  
hogy megbocsássak ott, ahol sértegetnek,  
hogy összekössek ott, ahol viszály van,  
hogy reményt ébresszek ott, ahol kétség kínoz,  
hogy fényt gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik,  
hogy örömet vigyek oda, ahol bánat tanyázik.  
Uram engedd: 
ne arra törekedjem, hogy engem vigasztaljanak,  
hanem, hogy én vigasztaljak;  
ne arra, hogy engem megértsenek,  
hanem, hogy én értsek meg másokat;  
ne arra, hogy engem szeressenek,  
hanem, hogy én szeressek;  
mert aki ad, az nyer,  
aki elfeledkezik magáról, az talál,  
aki megbocsát, az bocsánatot kap,  
és aki meghal, örök életre ébred. 

Ámen.  

Forrás: "cserikalman.hu"