éj van, alszik Betlehem,
szállás nélkül csak két ember
megy fáradtan, csendesen,
megy fáradtan, csendesen…
Egy útszéli istállóban
pislákol a mécsvilág…
– nem oltotta el a gazda?
Az apró fény messze lát,
hívogatóan föl-föllobban,
mintha szólna: – jöjjetek!
Van friss széna, korsóban víz,
tegyétek le terhetek!
Kívül a fák összesúgnak:
– Ott benn történt valami!
Amiről az egész világ
fog majd egyszer hallani!
A jászolban gyermek fekszik!
Édesanyja ráhajol,
…nyár illat árad feléje
a szénaszálak alól…
Szelíd tehén párás szája
eheli rá melegét…
A korsó víz friss forrásból
hozta a csorgás neszét…
Bezárt szívek, bezárt ajtók,
fösvény álmú emberek:
ott a boldog istállóban
Isten Fia szendereg!
Messze kint a nyájak mellett
hírt kaptak a pásztorok:
ének csendült a magasból,
zengte száz angyal-torok…
Napkeletről jó ideje
indult egy kis karaván,
a csillag jelét követve
ide is értek talán…
A csillag megállt az égen!
Kialudt a mécsvilág,
hivatását betöltötte,
mert más Fény jött most a földre:
Isten küldte szent Fiát!
Isten küldte szent Fiát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése