mostanában gyakran gondolok
magára, talán naponta kétszer
is, és ez pont kettővel több, mint
amennyiszer szabad volna,
de a valakire gondolás nem racionális
dolog, éppen annyira érthetetlen,
és megmagyarázhatatlan, mint a hit
Istenben, akit nem láthatok, mégis
tudom, hogy bíznom kell benne.
Én nem írok levelet magának mégsem,
mert már tudom, hogy azzal elrontanék
mindent, csak gondolok magára, akár
naponta kétszer, vagy megérzi, vagy sem,
kell több, nem mond ez eleget? Remélni
még ilyenkor is szabad, s lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése