aranylón, álmodva érkezett.
Magához vonta megfáradt szívünk.
Így emelt ölébe az emlékezet.
Annyi nyárra jött már a nyár,
annyi álom hullt már a múlt tavába,
de júniusi emlékeinkben még
sosem maradt a lelkünk magára.
Mindig velünk volt, valóban velünk,
az elomló, édes, nyári este,
hogy kincset adjon múlhatatlant,
Ki szívünket mindvégig kereste.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése