Antanas Drilinga: A vers

Honnan jön a vers:

A csillagos égről,

A napos égről,

A beborult égről,

A te szemedből, az én szememből,

A te jókedvedből, az én jókedvemből,

Az utcáról, ahol lakunk,

Az egész életünkből:

Fogadjuk őt,

Óvjuk őt,

Melegítsük a leheletünkkel,

És sohase űzzük ki a házból,

Az életből!

Dabi István ford.

Algimantas Baltakis: Szeretet és gyűlölet

Számunkra csak azok élnek,
akiket szeretünk,
akiket gyűlölünk.

Csak őket látjuk,
csak őrájuk gondolunk.
Akkor is, ha már meghaltak.

S többieknek
árnyékuk sincs.

Dabi István ford.

Bertolt Brecht: A dialektika dicsérete

Ma a jogtalanság magabiztos léptekkel járkál.
Az elnyomók tízezer évre rendezkednek be.
Minden így marad, ahogy van, állítja a hatalom.
Egyetlen hang sem hallatszik az uralkodókén kívül.
Csak most fogok bekeményíteni,
harsogja a piacokon a kizsákmányolás.
Sokan így szólnak ezért az elnyomottak közül:
Amit mi akarunk, abból soha nem lesz semmi.

Aki még él, ne mondja azt, hogy: soha.
Ami biztos, nem olyan biztos.
Semmi nem marad így, ahogy van.
Ha az uralkodók már beszéltek,
meg fognak szólalni azok is, akiken uralkodnak.
Ki meri azt mondani, hogy: soha?
Kin múlik, hogy az elnyomás marad-e? Rajtunk.
Kin múlik, hogy összetörik-e az iga? Szintén rajtunk.

Akit levertek, keljen fel!
Aki veszített, harcoljon!
Aki fölismerte helyzetét, hogyan lehetne feltartóztatni azt?
Mert a mai legyőzöttek a holnapi győzők,
és a Sohából is lesz: Még ma!

Halasi Zoltán ford.

Milosz Czeslaw: Remény

Reménye annak van, aki hisz benne:

Nem álom a föld, hanem eleven test,

S nem csal a hallás, a tapintás, látás.

És minden dolog, mit a földön ismersz,

Olyan, mint egy kert, ha a kapunál állsz.

Belépni tilos. De hogy van ilyen kert,

Biztos. Ha jobban s okosabban néznénk,

Új virágot és csillagot nem egyet

Megláthatnánk a világ kertjében még.

Ámít a szemünk, egyesek azt mondják,

Hogy nincsen semmi, csupán mi képzeljük,

De épp annak, ki így szól, nincs reménye.

Ha elfordul az ember, azt gondolják,

Háta mögött a világ máris megszűnt,

Mintha tolvajok hordták volna széjjel.

Kerényi Grácia ford.

Flurin Spescha: Egy házaspár párbeszéde

Egy reggel egy férfi így szól a feleségéhez: soha nem akartam
senki mást sem feleségül venni rajtad kívül!
A nő hallgat.
Ez talán bók? mondja a férfi és éppúgy hallgat.

Ugyanaznap este a nő mondja. Nekem jó lett volna egy
másik is.
A férfi hallgat, de nézi.
Ez nem ellened szól, éppen ellenkezőleg, teszi hozzá
a nő -
És mindketten hallgatnak.

Másnap délben a férfi félbeszakítja a csendet: Ezt még
nem mondtad nekem.
Mit? kérdezi a nő.
Hogy egy másik is lehetett volna.
Hiszen mondtam, hogy nem ellened beszélek, felel a nő
és folytatja: Egyébként te is csak tegnap mondtad nekem
először, hogy soha mást nem akartál feleségül venni rajtam
kívül.
A férfi kérdezi: Vagy ez mégis csak egy bók?

Dabi István ford.

Felix Giger: Pókháló

Az

ég
leheletétől
megfagyott
az éj könnye
az ezüstös harmat
a szálakon mint
filigrán
és a nap
sugarai
a lombokon áttörve
vég nélkül csillogtatják
a sok drágakő
könnycseppet.

Dabi István ford.

Flurin Spescha: Hatalom

Ismertem egy valakit, akinek mindene megvolt.

Ha ez az ember tudta volna,

hogy nekem szinte semmim sincs,

talán szégyellnie kellett volna magát.

De másmilyen volt az igazság:

Ez az ember azt hitte, hogy énnekem van meg mindenem.

Amióta tudtam,

hogy ez az ember azt hiszi,

hogy énnekem van meg mindenem,

megvolt mindenem.

Kemény dolog volt.

Hozzád képest                               

nekem semmim sincs,

mondta.

Hogy tisztázzam a dolgot,

így szóltam hozzá:

Nekem annyim van mint neked.

Ez lett a kapcsolatunk vége.

Dabi István ford.

Johannes Clemente: Sebesült

Megsebesültél

és sírsz.

A nyakamon már

érzem a könnycseppjeid

melegét.

Dabi Itsván ford.

adi winiger: úton

virágos

köves
világos s árnyékos
utakat
kívánok neked
és magamnak

álmokat
melegek utáni
vágyakat
nyugalmat és békét
kívánok neked
és magamnak

embereket
hogy szeressünk
együtt érezzünk
beszéljünk és hallgassunk
kívánok neked
és magamnak

Rapai Ágnes: Beteg költő imája

                       "Ha számon tartod a vétkeket,
                        ki állhat meg akkor szined előtt,
                                                            Uram?"

                                                    (130. zsoltár)

Segíts,
hogy méltó legyek
a dombok, síkságok, hegyek és
szakadékok egyszerűségéhez, az ég madaraihoz.

Hadd
nyűgözzön le a pillanat.
Hadd kényszerítsen arra, hogy résen
legyek a jelenben, hiszen testem világa szemem,
de ha a szemem rossz, egész testemre
sötétség borul.

Add,
hogy múljon az elhagyatottság
érzése, lombosodjon türelmem,
kacéran ne hajoljak a kés, a folyó fölé.

Vezess,
hogy megint tisztának hihessem magam,
és ledobjam fölösleges gönceim, az önzés
szálaiból szövött lepleket.

Add,
hogy a mélységből a fényre feljussak,
ne legyek túl szigorú önmagamhoz,
és ne hagyjam idelent magam.

Gömöri György: Poézis

nevet adni a némaságból
épp hogy bontakozó alaknak
nevet adni az éjszakában
suhogó szellem-madaraknak
nevet adni az érzelemnek
amikor mások érzelegnek
és megtölteni értelemmel
a nevenincsen képzetet
képes beszéddel megsejtetni
mit elmondani nem lehet

Hernán Valdés: III. zsoltár

A sebzett ember tüskéket növeszt,
mint a rózsa.
Titokba burkolózik,
bezárul, mint egyes virágok,
ha jön az este,
hanem ő mindörökre.

A szíve befelé száll,
az árnyak közt elrejtezik,
és csak a bor s a kedélyes lélek melege
tér vissza olykor.

De ha le nem rombolod
a menedéket, melyet a sötétben
talál az ember,
egyszer örök börtönévé lesz az,
és, akkor, a halála is,
jóvátehetetlen.

Tótfalusi István ford.

Owe Skoogström: A kezek

Simogatni foglak

két kezemmel
letörlöm fáradtságodat
nyugtalanságodat
letörlöm a félelmed
az álmatlanságodat
letörlöm aggódásod
bizonytalanságod felemellek a fényhez
és a meleghez
s leengedlek a palástfű
hűsébe

Dabi István ford.

Robertas Keturakis: Milyen sokat kérsz

Ha ideadnád nekem az árnyékodat
   a mosolyod csöpp sugarát kérném

Ha ideadnád nekem a hajad hűsét
   egyetlen egy szót kérnék

Bizalmat kérsz tőlem?
   Igen Nem
Jóságot kérsz tőlem?
   Nem Igen
Azt kéred hogy legyek a világosságod és a sötétséged
   a titkod és a fiatalságod
   az életed az örökléted
   a lélegzeted?

Ha ideadnád nekem a hajad hűsét

   Milyen sokat kérsz
   pedig csak szerelmem van
   egyetlen szerelmem - neked

Csorba Győző: Már nem odázhatom

Folyton csak készülök: öt, tíz, tizenöt éve
méltó dícséreted rímekbe fogni végre.
Mert kérdését e test akárhogy tette fel,
bölcsebben mint te, nincs élő, ki ráfelelt.
De a nagy kuszaság, amelybe keveredtünk,
és a ledőlt határ kettőnk között, közöttünk
némává tette szám, s szégyelltem is talán:
dícséreteddel az enyém is mondanám.
Folyton csak készülök. - S most érzem: alakul már
ügyetlen nyelvemen a késő, tiszta zsoltár,
érzem, mert arcodon petyhüd gyengén a bőr,
s a bújó hervadás kárörvendőn kitör,
mert bársony tenyered megtöredezve érdes,
és kedved egyre fogy a játszi öleléshez,
mosolyod gyérül, és sűrűdik bánatod,
mert, folt-nélkül-való, gyűlik gyalázatod,
s vennének áruló erők rajtad hatalmat. - -

- Már nem odázhatom hirdetni diadalmad.