2016. május 25., szerda
Weöres Sándor: Vonj sugaradba
Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyürüző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.
Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondérodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig szétmállok, mint a szecska;
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.
Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyürüző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.
Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondérodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig szétmállok, mint a szecska;
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.
Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.
Pilinszky János: Van ilyen
Cseléd akartam lenni. Van ilyen.
Teríteni és leszedni az asztalt.
Ahogy az áldozat föllépked
és a hóhér lejön a dobogóról.
Most az emelvény fokai között
betűz a nap, és ugyanaz a nap,
mintha senkit se vittek volna fel,
ki nem jött vissza. Csönd akartam lenni
és dobogó. Lépcső közé szorult világ.
Senki és semmi. Hétvégi remény.
Wass Albert: Mert nagyon szeretlek
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.
Filip Tamás: Sötétben éli
Keress helyettem valakit.
Találj meg engem más helyett.
A szerep engem alakít,
ha taps szól, nem hajtok fejet.
Én az vagyok, ki nem lakik,
úton van, mint egy üzenet,
nem mondhatja, megszoktam itt.
Ha érkezik, tovább mehet.
Nem első és nem századik,
nem kérdés, és nem felelet.
Tud várni ítéletnapig,
és azon is túl, ha lehet.
Akit az élet megvakít,
sötétben éli álmait.
Találj meg engem más helyett.
A szerep engem alakít,
ha taps szól, nem hajtok fejet.
Én az vagyok, ki nem lakik,
úton van, mint egy üzenet,
nem mondhatja, megszoktam itt.
Ha érkezik, tovább mehet.
Nem első és nem századik,
nem kérdés, és nem felelet.
Tud várni ítéletnapig,
és azon is túl, ha lehet.
Akit az élet megvakít,
sötétben éli álmait.
2016. május 22., vasárnap
Csoóri Sándor: Gólya
Remeg a kékség s napfénnyel keveredik.
Falum fölött a nyár
vibráló arany-álom.
Fehér templomunk: lomha,
féllábon álló gólya,
magasba néz, hogy égi tóra szálljon.
Oláh András: tükröd vagyok
mint albumban a képek
belém ragasztva élsz
s ha szétgurulnak szememből az álmok
téged vizsgállak: az alig halványuló szarkalábakat
s tovább a csalások völgyét
ilyenkor jó lenne telefecsegni a csöndet
de mellőlünk nem tágít a múlt:
kergén magaménak hittelek
ám a szemed mozdulatlan és üres
mint amikor hosszú áramszünet után
a hajnal egy madárhangban fölébred
belém ragasztva élsz
s ha szétgurulnak szememből az álmok
téged vizsgállak: az alig halványuló szarkalábakat
s tovább a csalások völgyét
ilyenkor jó lenne telefecsegni a csöndet
de mellőlünk nem tágít a múlt:
kergén magaménak hittelek
ám a szemed mozdulatlan és üres
mint amikor hosszú áramszünet után
a hajnal egy madárhangban fölébred
Ágh István: Öregasszony
Nekünk nagy ez a ház fiam,
az ürességtől megreped akár a téli ég,
kicsi hízót ölünk, kicsi lábasba főzünk,
kicsi életet élünk édesem,
csak ez a világ olyan végtelen,
s te vagy legtávolabb.
Ha látom az árva tányérokat fiam,
mindig rád gondolok,
ha látom a nagy bödönöket,
a nagy fazekakat,
te jutsz eszembe.
Ha látom a harmadik ágyat,
kicsordul a könnyem,
ha végigmegyek kamrán és szobán,
világot jártam érted azt hiszem,
hogy megtaláljalak.
Ha csillag lennél, látnálak fiam,
ha csillag lennél, kisütnél minden este,
nem feküdnék le oly korán,
kiállnék a kapu elé,
ahogyan várni szoktalak.
Könnyembe rejtenélek el,
te legszebb fényű csillagom,
hosszan néznélek, hogy behunyt
szemem mögött is lássalak.
az ürességtől megreped akár a téli ég,
kicsi hízót ölünk, kicsi lábasba főzünk,
kicsi életet élünk édesem,
csak ez a világ olyan végtelen,
s te vagy legtávolabb.
Ha látom az árva tányérokat fiam,
mindig rád gondolok,
ha látom a nagy bödönöket,
a nagy fazekakat,
te jutsz eszembe.
Ha látom a harmadik ágyat,
kicsordul a könnyem,
ha végigmegyek kamrán és szobán,
világot jártam érted azt hiszem,
hogy megtaláljalak.
Ha csillag lennél, látnálak fiam,
ha csillag lennél, kisütnél minden este,
nem feküdnék le oly korán,
kiállnék a kapu elé,
ahogyan várni szoktalak.
Könnyembe rejtenélek el,
te legszebb fényű csillagom,
hosszan néznélek, hogy behunyt
szemem mögött is lássalak.
Németh Bálint: Jelentés előtti csönd
Szégyelld magad, szúrt le unottan az óvó néni,
nem emlékszem, mit követtem el, talán akkor
vesztem össze Gáborral, talán akkor vágtam pofon,
akkor vágtam pofon életemben először valakit.
Talán már nyárelő volt, talán még kiscsoport.
Szégyelld magad, mondta nyugodt rutinnal,
ahogyan cölöpöt ver a földbe az ember,
szégyelld magad, és én azt válaszoltam,
nem tudom, hogyan kell.
Erre persze kibillent, mi az, hogy nem tudom,
hát mit képzelek én magamról (egész keveset
képzeltem még akkor, azt hiszem), mit képzelek.
A dühe végül is nem lepett meg, pedig hát
nem hazudtam, fogalmam sem volt, hogyan kell
szégyellnem magam, azt azonban sejtettem,
ismernem illene a szót, a felszólítás által elvárt
magatartást, talán még elképzeléseim is voltak
arról, hogy illik tartani a fejem (kissé lesütve,
ferdén?), a gerincem (egyenesen, mint egy karó?),
ha éppen szégyellem magam.
Kínomban csak toporogtam, tördeltem a kezem;
nem voltam ugyan ártatlan már akkor,
de azt se tudtam még, milyen lesz tényleg bűnbe esni,
és csak sokkal később jöhettem rá, hogy amit megéltem,
az maga volt a szégyen, a tiszta, vakító és valódi szégyen.
Az óvó néni előtt álltam, kissé ferdén tűzött a nap.
Csöndben voltam, akár jelentés előtt a szavak.
nem emlékszem, mit követtem el, talán akkor
vesztem össze Gáborral, talán akkor vágtam pofon,
akkor vágtam pofon életemben először valakit.
Talán már nyárelő volt, talán még kiscsoport.
Szégyelld magad, mondta nyugodt rutinnal,
ahogyan cölöpöt ver a földbe az ember,
szégyelld magad, és én azt válaszoltam,
nem tudom, hogyan kell.
Erre persze kibillent, mi az, hogy nem tudom,
hát mit képzelek én magamról (egész keveset
képzeltem még akkor, azt hiszem), mit képzelek.
A dühe végül is nem lepett meg, pedig hát
nem hazudtam, fogalmam sem volt, hogyan kell
szégyellnem magam, azt azonban sejtettem,
ismernem illene a szót, a felszólítás által elvárt
magatartást, talán még elképzeléseim is voltak
arról, hogy illik tartani a fejem (kissé lesütve,
ferdén?), a gerincem (egyenesen, mint egy karó?),
ha éppen szégyellem magam.
Kínomban csak toporogtam, tördeltem a kezem;
nem voltam ugyan ártatlan már akkor,
de azt se tudtam még, milyen lesz tényleg bűnbe esni,
és csak sokkal később jöhettem rá, hogy amit megéltem,
az maga volt a szégyen, a tiszta, vakító és valódi szégyen.
Az óvó néni előtt álltam, kissé ferdén tűzött a nap.
Csöndben voltam, akár jelentés előtt a szavak.
2016. május 19., csütörtök
Bereményi Géza: Csönded vagyok
Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng, csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál magadról szép éneket,
dicsőítő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng, csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál magadról szép éneket,
dicsőítő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
Szergej Jeszenyin: Bokraink közt
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére –
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom – aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Rab Zsuzsa fordítása
2016. május 18., szerda
Charles Haddon Spurgeon gondolatai
„Nagy szeretet és sok bölcsesség kell ahhoz, hogy az embereket úgy fogadjuk, ahogy vannak, és nem úgy, ahogy lenniük kellene.”
„A jóbarát egy olyan ember, aki ismer téged, mégis szeret!”
„A boldogság nem az eseményektől függ, hanem az eseményekhez való viszonyulásunktól.”
„A hitetlenség a nehézségekre, a hit pedig az Úrra néz!”
„A levegő, amely láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen, jelzi számunkra a láthatatlan világ fontosságát.”
Oláh András: földcsuszamlás
1. arcunkat
túl sok kacat gyűlt össze bennünk
arcunkat szétrágta a múlt:
tovább lapoztalak hát hogy egy kölcsön-
életben
egyszer majd tükröd lehessek
2. fönn volt a nap
valahogy megnőtt bennem a rosszhiszeműség
mióta csaló életemmel egyenrangú lettél
s bár már fönn volt a nap
te a rideg éjszakában rekedtél
3. rátenyereltél
rátenyereltél álmaimra
közénk ült az átkos bizonytalanság
földre tepert a megszokás
s rozsdás fű nőtte be a hangodat
4. tartozom neked
odáig mégsem juthatunk hogy összetépjelek
gyáva lélekkel viszlek hát tovább:
a halálig tartozom neked
s belőlem többé kimosni sem lehet
túl sok kacat gyűlt össze bennünk
arcunkat szétrágta a múlt:
tovább lapoztalak hát hogy egy kölcsön-
életben
egyszer majd tükröd lehessek
2. fönn volt a nap
valahogy megnőtt bennem a rosszhiszeműség
mióta csaló életemmel egyenrangú lettél
s bár már fönn volt a nap
te a rideg éjszakában rekedtél
3. rátenyereltél
rátenyereltél álmaimra
közénk ült az átkos bizonytalanság
földre tepert a megszokás
s rozsdás fű nőtte be a hangodat
4. tartozom neked
odáig mégsem juthatunk hogy összetépjelek
gyáva lélekkel viszlek hát tovább:
a halálig tartozom neked
s belőlem többé kimosni sem lehet
Oláh András: félelemmel
az ősz tekintetéből kihalt az öröm
kívül rekedtünk mindegyik körön
lettünk eldobott kő vagy levetett kabát
markoljuk a rácsot hogyha valaki bánt
félelemmel telnek a lélek terei
éjszakáinkat a csönd áthangszereli
menedéket kutatunk – picinyke odút –
hová a silányságnak nem vezet fel út
árnyék maradunk – voltunk bármilyen
ügyes:
egy másik kéz nélkül mindegyik kéz üres
kívül rekedtünk mindegyik körön
lettünk eldobott kő vagy levetett kabát
markoljuk a rácsot hogyha valaki bánt
félelemmel telnek a lélek terei
éjszakáinkat a csönd áthangszereli
menedéket kutatunk – picinyke odút –
hová a silányságnak nem vezet fel út
árnyék maradunk – voltunk bármilyen
ügyes:
egy másik kéz nélkül mindegyik kéz üres
Oláh András: kiszáradtak az álmok
1. a dac
felkönyökölt bennünk a dac
lopva figyeltem magunkat: ijesztő volt
ahogy elkezdtünk mindent megmagyarázni
s hogy már kiszáradtak az álmok belőled is…
2. elszöktél
bőröndbe raktad a tegnapokat
mindenünket ami volt
s megkerested a legrövidebb kerülőutat
3. ha nem leszel
némán szürcsöltelek
de tudtam: eljön majd a pillanat
mikor nem nyílik ki többé a reggel
s csak keresgéljük kétségbeesetten
a tegnapi ízeket
4. túl korán
túl korán jött ez a tél
megteltünk haraggal zsúfolásig
köszörülted a torkodat mint egy bíró
mikor az ítéletet olvassa fel
– rosszízű voltál és félreértett
kifogytam belőled végleg
s már nincs mit számon kérni tőled
5. elfogytak a szavak
az elválás helyén seb maradt
kikoptak belőlünk a szavak
– kimenekített lélegzeted vagyok:
szeretnék nagyobb csöndben élni
és letagadni az álmokat
felkönyökölt bennünk a dac
lopva figyeltem magunkat: ijesztő volt
ahogy elkezdtünk mindent megmagyarázni
s hogy már kiszáradtak az álmok belőled is…
2. elszöktél
bőröndbe raktad a tegnapokat
mindenünket ami volt
s megkerested a legrövidebb kerülőutat
3. ha nem leszel
némán szürcsöltelek
de tudtam: eljön majd a pillanat
mikor nem nyílik ki többé a reggel
s csak keresgéljük kétségbeesetten
a tegnapi ízeket
4. túl korán
túl korán jött ez a tél
megteltünk haraggal zsúfolásig
köszörülted a torkodat mint egy bíró
mikor az ítéletet olvassa fel
– rosszízű voltál és félreértett
kifogytam belőled végleg
s már nincs mit számon kérni tőled
5. elfogytak a szavak
az elválás helyén seb maradt
kikoptak belőlünk a szavak
– kimenekített lélegzeted vagyok:
szeretnék nagyobb csöndben élni
és letagadni az álmokat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)