2019. október 16., szerda

Pethes Mária: Délután




Ebben a kora őszi hervadásban is 
szikrázó napsugárral teli 
mosollyal követellek 
kihívón akár egy párduc 
elnyúlva az ágyon 
karodra várva 
érett körte aranyló fényével 
hajamban 
Mezítelen testeden puhán 
megpihen a szökevény nyár 
De szemedben vadóc vágy 
csillan mint pohár alján 
hagyott búcsúkorty 
Kint kesernyés illatokkal 
tolakszik szeptember 
én meg rendíthetetlen' 
ébresztgetem 
szívedben a még megmaradt 
alkonyba forduló nyarat

Márai Sándor: Ég és föld




És mégis, ma is, így is, örökké, mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg.

Pethes Mária: A szerelem koldusa












A szerelem koldusa vagyok
Szívem öklömnyi falára
festékszóróval fújták fel
nevüket a férfiak
Mutatós grafittik lettek
és tollpiheként távolodtak el
az idő végtelenjében
Én csak a szerelem
átmeneti szállásadója maradtam
de még mindig
szelíd erővel hiszem
hogy az elém hullajtott
kegyes morzsából egyszer
hegygörgeteg lesz













Pethes Mária: Azt a májust sose feledd

Azt a májust sose feledd
Lángolt a tarló testünk alatt
húsunkba égette letepert
fűszálak nyomát a nap
Hétköznapokon lámpásként
annak a májusnak fénye
ragyogja be
félhomályban álló szobánk
Ágyunk annak az ölelésnek
ritmusára ringjon éjjel
Andalítson annak a csodás
tavaszi napnak madárdalolása
a fáradtság álmatlan álmai között
mikor a szerelem szívünkből
messzire költözött
Ha nem emlékeznél valamire
kérdezd a fűszálakat
ölelkezésünk nyomán kihajtottak-e

2019. október 15., kedd

Fodor Ákos: Metagnoszeológia




Én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben.

Dsida Jenő: Alkony

Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.

A zúgó, vonaglótestű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.

Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk
s fent kigyúlnak egy messzi kastély
hívó ablakai.

Bella István: A holdról












A hold – macska volt.
Kell erre
bizonyosság?
Hiszen még most is
megugatják
a kutyák és a kutyuskák.

Ha ott ül kevélyen
az ágak hegyében,

vagy: hátával sarlóz
a kémény tövében,

vagy: gebeszkedik a
lombok begyében;

hát még, amikor puhán
        – macskatalpon –
átsettenkedik a
holdfény a szobán,
vagy az udvarokon
a hold-világa.

Futnak is a kutyák,
s a kutyuskák
az inaló holdfény
nyomába.

S így lehetett,
hogy egyszer
fölfutott
az égigérő fára,
az éjre,
hiszen mi mások
lennének
a vöröslő csillagok,
mint megvarasodott
macskaköröm-nyomok,
miket körbeforrt
az éjszaka
fekete háncsa.

Ezért
a kutyák
dühösen:
Vau, Vau!
S a hold
nyűgösen:
Nyau, Nyau!
Azaz
nem is szól,
csak összegömbölyödik
szerényen,
és mosolyog, mosolyog
az egészen.

Márai Sándor: Ég és föld




   “Gyanakvással szemlélem magam, ezt a különös ellenfelet, kinek minden titkos gondolatát ismerem, s lépéseit és cselekedeteit mégsem tudom kiszámítani.”  

Mai Ige: Mire alapozod az életedet?




 „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram – ha nem teszitek, amit mondok?” (Lukács 6:46) 


Jézus elmondott egy példázatot két emberről, akik házat építettek. A bölcs ember a házát sziklára alapozta; a bolond viszont homokra épített. Amikor a vihar lecsapott a két házra, csak a bölcs ember háza maradt állva. Nos, Jézus itt nem a bölcsességet és az ostobaságot hasonlította össze, hiszen mindannyian hajlamosak vagyunk időnként bölcsen, máskor egészen ostobán viselkedni. Azt sem mondta, hogy a megmaradt ház egy hívő emberé volt, és a nem hívőé dőlt romba, bár ezt beleérti. Jézus a két alapot hasonlította össze (ld. Máté 7:24–27). 

Nos, te mire alapod az életedet? Amikor a dolgok rosszra fordulnak, amikor sarokba szorulsz, amikor az életed van veszélyben, amikor az utolsó csepp erődet is elhasználtad – mi segít tovább? Biztosan nem a bölcsességed vagy a felekezeti hovatartozásod. A hűséges hívők is belekerülnek az élet viharaiba: bántalmazó kapcsolat, pénzügyi összeomlás, hűtlen házastárs, visszafordíthatatlan veszteség, gyermekünk megbetegedése, pszichológiai vagy fizikai fogyatékosság stb. Jézus arra mutatott rá, hogy az élet viharain csak úgy tudunk túljutni, ha azt tesszük, amit ő mond! Mivel Isten mindig megtartja ígéretét, ha engedelmeskedsz Igéjének, akaratának, akkor az ő hatalmas ereje érted dolgozik. Bármennyire tombol is a vihar, bármilyen sokáig tart is, ha engedelmességben jársz, Isten segít túljutni rajta.

2019. október 12., szombat

Zágorec-Csuka Judit: Megérkezés




Hogy megérkezzél oda,
ahova elindultál,
hogy végre úton legyél,
és meghajoljál
a teremtő előtt,
hogy megadta ezt neked.

Petőcz András: Fényesség, körülöttünk

Elfáradtam, mondod, leülsz mellém a teraszra,
a vállamra hajtod a fejed, úgy viselkedsz, mintha,
nem is tudom, mintha minden olyan lenne, ahogy
egykor, egykoron, soha, semmikor, a vállamon
fejed, mosolyogsz, nézed a távolban a tavat,
a teraszról éppen odalátni, valami soha-nem-volt
nyugalom bennünk, ősfák árnyékában, kora este,
nyár, majdnem-idill, és, persze, hőség, hőség
mindenütt, minden mozdulatlan, aztán feltűnik
az úton egy különös alak, imbolyog, növekszik
egyre, valaki közeledik, már-már itt van, szinte
közvetlenül előttünk, eltakarja a távoli tavat,
eltakar mindent, ne aludj, suttogod, és a tarkómat
simítod végig a tenyereddel,                                     
                                       rosszat álmodtam, mondom
magamhoz térve, valami különös fickó jött felfelé
az úton, a kerítés mellett, és sötét volt, és fenyegető,
mesélem, te éppen a gyertyákat gyújtogatod a lassú
szürkületben, mécseseket, végig a teraszon, amíg
látom a fényt, és a sötétség nem takarja el a tavat,
addig még jó, gondolom, figyelem, ahogy a mécsesek
körül teszel-veszel, szép a mozdulatod, amikor épp
gyufát gyújtasz, a fény megvilágítja az arcodat, egy
 másodpercre behunyod a szemed, apám szemét nem
zárták le a kórházban a hullamerevség előtt, most
csak bámul bele a sötétségbe, mondom magamban,
körülöttünk tompa derengés, fény, ott, azon a teraszon,
ahol ő, az apám, annyira szeretett elüldögélni. 

Zágorec-Csuka Judit: Egyedül voltál








        Kis herceg tiszteletére

 Egyedül voltál a csillagok közt,
kertész voltál az én kertemben,
barátot kerestél, s megtaláltál
engemet.

Szeretted, hogy a nap lemegy,
ahogy lehunyják szemüket
a csillagok.

Kertemben rózsát ültettél,
hiába van most a sok virág,
ha a nap lement, te elmentél,
mert vártak rád a tejút csillagai

Zágorec-Csuka Judit: Utak Európába



Útjaid még vihetnek Londonba,
Párizsba, Bosztonba, Belgrádba,
Tokióba, New Yorkba, de meghalni
csak itt tudsz igazán, itt eshetik
szét életed.

Útjaid még vihetnek idegen tájakra,
beleszorulhatsz még idegen,
kiismerhetetlen világokba, de csak
itt állhatsz meg, ezeken a magaslatokon.

Útjaid még vihetnek tökéletesebb
demokráciákba, szétszakadt szigetekre,
de a szőlőszemek és a barázdák
hazahúznak vadon nőtt falusi tájaidra.


Varga Miklós: Vén Európa

Zágorec-Csuka Judit: Későre jár

Hosszú kételkedés után nem hívod
fel barátaidat, nem keresed őket,
nem akarsz a sok gyürődés után
megbocsátani, nem kellenek többé
az összefüggések, nem kellenek többé
a hízelgő beszédek, nem nézel bele
noteszeidbe sem, fölösleges lesz
az írás is, pedig a szavak sok
mindent még elárulhatnak, nekik
majdnem mindegy, hogy Adyt
idézel, vagy Kosztolányit, reménykedjél,
lehet, hogy megtűrnek még, de még
néhányszor szívendöfnek a blöffölés
könnyű szlogenjével, ne politizálj,
újabb rendezések helyett itt van
a jól bevált színpadi kép, egyre
megy, ha tanár vagy, vagy költő, de
lehetsz még bohóc is, csak szórakoztass,
adj újabb szenzációt, legyél gyors és
felületes, de ne legyen megoldás,
a színfalak mögött úgysem várnak
rád, inkább ottmaradjon torkodban
a kimondatlan szó, ne legyél többé
letisztult klasszicista, sem avantgardista,
csak hallgassál, mint az elhagyott
sírjel, későre jár, későre jár…

Lesznai Anna: A pillanatok nyoszolyáján

Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem születtünk,
Egy bölcsőt nem táplál a testünk,
Nem termettünk egy ölelésre.

Nem volt csókunk és nem volt ágyunk -
Összeborúlt útverte lelkünk,
Örültünk hogy egymásra leltünk
S nem telt idő játékos vágyra.

Este volt bennünk és a kertben...
Egymásba mi pihenni tértünk,
A dús gyönyör, mit el nem értünk,
Mint síri rög hullott le ránk.

Elporladtunk, megsemmisűltünk,
Nem folyt idő, ahol mi áltunk
És örök lett találkozásunk,
A pillanatok nyoszolyáján