2024. augusztus 14., szerda

Somlyó Zoltán: Oly piciny vagy…

Oly piciny vagy, a zsebembe beférsz.  
A vállamig is alig-alig érsz.   

Fejed felett száll a tekintetem.  
Reád csak késő-fényem hinthetem.    

Ha összemérjük nagynéha magunk,  
egymástól mindég el-elmaradunk.    

Az ajkam csak a homlokod leli. 
S ajkadra csak szívem hull, a teli.   

S látod, testünk, mit úgy sajgat a vér,  
egy ponton, mégis, mégis összeér…

2024. augusztus 13., kedd

Wass Albert




" Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.”    

Dabi István: Repülés

Amikor 800 km-es óránkénti sebességgel 
repülünk a felhők fölött 
gyakran azt hisszük 
hogy egy helyben állunk 
s alattunk az északi tenger jéghegyei úsznak 
de a felhőket szemtelenül széthasító napsugarak 
a tekintetünknek utat nyitnak a földre 
és habár az országutakat a folyókat 
csak a térkép hajszálvékony vonalainak látjuk 
egyszerre megértjük 
hogy állandóan mozgunk 
mi is 
a repülőgép is 
a föld is 
és vele együtt az egész emberi élet 
s amikor idegen repülőtéren érünk földet 
és idegenek fogadnak 
különös érzés lesz rajtunk úrrá 
hogy egy helyben vagyunk 
és mindenkit ismerünk 
amíg csak el nem hagyjuk a Földet

Kálnoky László: Téli napló-Káprázatok (XII. 14.)

Érthetetlen, de mégis azt sugallja 
a költészet vagy a zene, 
hogy közünk van valami módon 
az örökkévaló időhöz is. 
Belénk ültette valaki vagy valami 
a művészetek magasabbrendűségébe 
vetett hitet. Sajnos, elvesztettük eközben 
a vándormadarak 
tájékozódási ösztönét.

Kálnoky László: Téli napló-A kimondhatatlan (XII. 15.)

Kimondani, amit csak érzünk,
de szót rá nem találunk 
a gyakorlatibb célokra való 
emberi nyelvben! Iszonyú, 
hogy bizonyos gondolatokat, érzéseket 
megfogalmazni senki sem tud. 
Olyan ez, mint az életükért könyörgő 
némák nevetséges erőlködése!

2024. augusztus 11., vasárnap

Földi-Kovács Andrea




"... a félelem lebénít, a kilátástalanság érzése passzívvá tehet, ez a keserű tehetetlenség pedig szerintem hosszútávon agressziót szül. Az emberek félelmei valójában az elmúlástól, a mulandóságtól való félelemből táplálkoznak. De akit egyszer életében átölelt az Isten, az soha többé nem fél. Van bocsánat a bűneinkre, és van élet a halál után. Mindegy, hogy természeti vagy személyes katasztrófa sújt minket, mindkettő alatt térdre roskadunk, és ez a létező legjobb pozíció a számunkra az imádsághoz. Mindegy, hogy mi elöl menekülünk be a templomba, ha már ott vagyunk, a tekintetünket végre bátran felemelhetjük a földről."

Rajnai Lencsés Zsolt: Hol vagy?

Üres szótalan magányban pereg le percem előtted 
bízó-bizalmatlanul. 
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy 
bizonytalanul.   

Kérdezlek az emberektől, de vállat rántva 
meg, nem felelnek nekem 
Csak a csend zár be szótlan dermedő 
önmagamba engem.   

Kérdezlek másoktól, de ők csak ingatják, 
s elfordítják fejük, 
Nem hallottak ilyenekről, még nem 
nyílt meg a szemük.   

Maradnom kell önmagammal bennem, 
bátran leülnöm, 
megint végig gondolni, újra erősen 
neki feszülnöm.   

De olyan egyedül érzem magam, pőrén 
száradt virágként 
lehullt szirmaimmal, egy mezítelen, 
csonka világként.   

Szöknék, börtönöm nyitott teteje felé, a falakon 
fel-felugorva. 
De mindig visszaránt terhem (a tudatlanság), 
magamba visszahullva.   

Jó lenne tenni Uram, kedvedre, örömmel, ahogy 
én is akarom. 
De nem tehetem, nem engedhetek érzelmeimnek, 
steril-középen kell maradnom.   

Tiszta fejre, érvekre és gondolatokra van 
szükségem, 
hogy megértselek, különben újra ide jutok vissza 
és akkor végem.   

De most oly nagyon szomorú lettem, és üres, meg 
reménytelen. 
Könnyezni sincs erőm, csak a szótalan egyedülség 
helyét lelem.   

Hol vagy Istenem, Te emberek által hőn óhajtott, 
megálmodott árnyék? 
Megismerlek-e Téged, mielőtt forró leheletté, hideg hamuvá 
és könnyű porrá válnék?   

Szilágyi Szabolcs: Nehéz nap












Hazatértem. 
Az ágyam a helyén. 
Kis íróasztalom is mozdulatlan 
görnyedt székem - minden rendben. 
Itt megállt az idő. 
Máshol peregtek a percek. 
Ma harcoltam világgal, Istennel 
szeretővel, magammal 
s legalább háromszor vesztettem. 
Túl vagyok mindenen 
(nem biztos, hogy újra kezdem). 
Eszembe jutsz. 
Itt felejtett hiányod után nyúlok sután 
- Téged kereslek, meg a szerelmet.     

Nehéz jónak maradni egy nehéz nap után.

Sappho: Boldog legény (Sappho: i.e. 628-i.e.568)

Boldog legény, istenek párja 
szemben ki ülhet szép szemeddel, 
édes kacajos közeleddel, 
kacajoddal, mely szíven-vágva 
fogja a mellem.   

Hacsak már látlak, elalélok, 
torkomon a szavak elfúlnak, 
bőrömre zápor-szikrák hullnak, 
szememben sötét vad árnyékok, 
s lárma fülemben.   

Hideg veríték veri testem, 
remegően, félve, halóan, 
z őszi fűszálnál fakóbban 
állok és már érzem a vesztem, 
meghalok érted.     

Ady Endre fordítása

2024. augusztus 8., csütörtök

Babits Mihály: Memento




A hajad olyan fekete
a ruhád oly fehér;
az ifjuság igérete
az élettel felér.

Ó csal az ember élete!
Ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér...

1903.ápr.

Acsai Roland: Szerelmes vers









Tegnap nem esett. Ma már esik. 
Tegnap még csak készülődtek 
A felhők, hogy hozzánk hasonlóan   

Megmásszák a tövises, télvégi domboldalt, 
Aztán beléjük akadtak a tüskék, 
Mint tegnap az én ujjamba,   

Meg a kabátomba, és felszakították őket. 
Az eső és a felhők nem szimbólumok, 
Vagy allegóriák, csak tények, mint   

A domboldal, a tüskék, vagy mi ketten, 
És nem példáznak semmit az 
Idő múlásán és önmagukon kívül,   

Vagy, mint a mi esetünkben, az összetartozás 
Láthatatlan szálain kívül, amik úgy kötnek 
Össze veled, ahogy az esőcseppek 
Sűrű öltései az eget a földdel.

2024. augusztus 6., kedd

Sohonyai Attila: Az én taktikám













*

Úgy vagyok vele; nem kell halld 
minden hangom. Mi hozzád szól, 
össze úgyse téveszted. S mi csak nesz, 
maradjon e térből kirekesztett. 
Ne kornyikáljon közöttünk: minek? 

Úgy vagyok vele; nem kell minden 
pillanatom megosszam veled. Mi 
fontos, abban úgy is te vagy jelen. 
S a többire időt szánni, ha együtt 
vagyunk: minek? 

Úgy vagyok vele; nem kereslek 
folyton, s éjt nappallá téve. 
Nem zavarlak ily kétkedésbe. 
S hogy miért nem? Mert bízok 
benned, hisz enélkül nincs értelme. 

...úgy vagyok vele, hogy időt, 
s teret adok neked mindenre. Hogy 
maradhass szabad, s lehess végtelen. 
S azt gondolom, ha én így vagyok 
veled, te is ezt adod nekem.

Füst Milán: Zsoltár

Zenét és nyugalmat, lágy arcú gyermekeket, 
Munkát, amely boldogít s nőt, aki szeret, 
Megadod majd, megadod máskor… 

Most megtörten s hajadonfővel állok Eléd 
S ahogy teremtettél, búskomor tekintetemmel, – 
Gondjaim terhén merengek, – barna hajam eső veri 
S Feléd tárom ki két karom… 

S kiáltanék a mélységből, hogy halld szavam… De megismersz-e még? 
Vagy elfeledtél, nem szeretsz s már jó kezed 
Elnehezűlt szivemre többé nem teszed? 
S már lázas felhőid közt sincs lakásod 
S hiába várom onnan késő jeladásod?… 

Ki teremtettél s megátkoztál, 
Ki megcsókoltál és eltaszitottál, 
Uram, én nem tudok már szólani Hozzád! 
Néma lettem én s a szívem nem talál. 

De majd! az idők végével talán, ha dolgom itt letelt 
S ha szólitasz s megkérdezed majd tőlem: „miért fiam s hogyan?” 
S e hangra, mint a gyermek, felfigyel az alélt fájdalom s e szózatod 
Majd húnyt szememből ismét előcsalja régi könnyeim, 
Hogy ami néma már, – hová tünt, nem tudom, de érzem, él, – 
Az esengés Uram… mivoltod nagy fényétől új életre kél: 
Oh akkor felmutatom majd Előtted tört szivem… 
…Mi más valék, mint esengés? Hisz abból gyúrt kezed 
És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az emberszív kivet… 
Taníts meg rá, hogy újra áldjalak 
S feledjem el, hogy nem találtalak… 
Oh add, hogy elfeledjem ezt az életet!

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

Trausch Liza: A szeretet üdvözít




" Az idvesség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé!" 
Jelenések 7,10 
Péter apostol így mondja: "Elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét." 
(1Pét 1,9).  


        Az üdvösség nem kívül van, belül. Mi kívül keressük; ha nagy leszek, ha gyerekeim lesznek, ha nyugdíjas leszek, ha sok pénzem volna. A lélek üdvössége, a belső boldogság, belül van. A boldogság a belső tisztaság. Jó olvasni az Igét: " Ezek azok, akik ... megfehérítették ruháikat a Bárány vérében." Senki nem mehet be úgy az üdvösségbe, hogy ez ne történjen meg vele. Ebben az országban csak boldogok lesznek. Belülről tiszták. Adatott-e már neked fehér ruha? Egyetlen Valaki járt ezen a földön utolsó leheletéig fénylő fehérben. Egy folt nem volt ezen a ruhán, ezen az életen, ezen a Lelken. Látjátok, ezt az ő fénylő, fehér ruháját levetette. A Gecsemánéban vetkőzik Jézus, mert magára veszi a bűnt. A keserű pohárra, amelyben a világ bűne van, azt mondja Isten: Idd meg! - Uram, ha lehetséges, csak ezt ne! És nem volt lehetséges. A te meg az én piszkos ruhámat vette föl. Jézus azért verejtékezett vért, mert ő volt az egyetlen ember, aki tudta, mit jelent a szent Isten előtt piszkos ruhában állni. Nem ember sebezte meg Jézust, hanem az a kín, hogy bűnösen kell Isten elé állnia. Mindez azért történt, hogy a kereszt alatt levethesd saját bűnös életedet, és természeted átcserélhesd az Övére. Ez a föld az összes kincsével felülről nézve csak egy nagy nyomorúság. Isten felkínálja neked ma az üdvösséget. Egyetlen kérdés van a Bibliában, amire senki nem tud válaszolni: " Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel?" (Zsid 2,3). Akinek az ingyenkegyelem nem kell, nem menekül meg.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

2024. augusztus 5., hétfő

Utassy József: november












Fák alatt,  
a fekete fák alatt  
avar  
hever  
a sárban sápatag.     

Ágakon akad fönn a szél,  
s lobog,  
hosszú,        
mint a gyászszalag.     

Zokog az ősz,  
zokog.     

Kondoleál a Nap.