alvó erdő mély éji csendje,
hol titokzatos ezüst köd leng,
s lepel alatt pihen az elme.
Az én csendem a dübörgő csend,
verembe ásott szavak csendje,
bár néha-néha kitörni kész,
ám sosincs olyan bátor, merész.
Az én csendem a zokogó csend,
egy megtört lélek fájó csendje,
ki kínját ajtó mögé rejtve,
hallgatag, pedig üvöltene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése