– mégis a magáét mindegyre mondja
ez a motyogó, beszédes élet-radar:
szanaszét lökött sejtjeimmel,
szótagjaimmal: vérjeleimmel
a makacs halált szívem
hogy tapogatja, hogy puhatolja.
Minden sejtem egy radar-ernyő,
van szárazföldje és van égboltja,
van óceánja, fölötte felhő,
van napja és kerengő holdja,
van magánya és horizontja,
lüktetései vak jelével
ezt tapogatja és puhatolja,
s amit fölír, le is omolja:
elorozza és elosonja,
letörli: mint vízről a léket,
lefújja, mint eget az este
a vízről, szemről a világkéket,
letörli a szó-rongy, csönd-spongya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése