gyorsan menekülve, a kebléről,
míg hívogatóan mosolyog,
letép a leány-éj egy sápadt-
parazsú virágot, s messzire dobja.
Ez most az a perc, mely az első derengést
elválasztja az utolsó remegéstől.
Ólomszínű örvény nyílik meg az ég széleinél.
Smaragd ujjak
furcsa mozdulatokkal
szövik a gyolcsot.
S az arany árnyak hallgatag állnak:
öntudatlan, szerény sóhaj valamennyi.
Átalakulnak a fénysávok rohanó folyamokká.
Végh György fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése