benned magamat nézd milyen véres vagyok nézd
fölrepedt számon a szétmázolt mosolyt. a padlón
fekszem a vörösnadrágos bíró fölém hajolva rám számolja
a bajuszos halált. nehéz most mint víz alatti
embernek a nevetés. minden
mióta kialudtak bennem a transzparensek homályos
rettegés a város. félelem kovászával sütik az ország
kenyerét. félek féltem magunkat azért bántalak. talán. megalázlak
hogy ne én haljak bele e mind fárasztóbbá dermedő
vigyázzba. pedig ijesztően egyszerű: neked erősebbnek kell lenned
remegő mellű ruhátlan lányok vonulnak a horizonton ők
még ismerik a hajnalban elvermelt sikoltásokat. ők még
megvárnak a túlsó parton s rábízzák rosszkedvemre ifjúságukat. ők
még körteszagot hoznak a vörösborok éjszakáiba. ők akik
nem léteznek és létezésük sem létezett soha: szárnyukon
a szerelem távolodó ezüst-címere ragyog
: túl sokat megütöd bennem magadat
nézem szádon a széjjelvert mosolyt szemed alatt a küzdelem
sötét karikáit a fölrepedt szemhéjú verseket. az arénát
körülálló cinikus győzteseket nézem. hajadban az ébredező
szenvedő holdat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése