Északon, a szárazföld szélén egészen másmilyenek a házak.
Összekapaszkodó, lombtalan fák között találok rá erre az egyre.
Ha lesz házam, ilyet szeretnék, piros tetővel
és fehér ablakkeretekkel, amik alkonyatkor szinte világítanak.
Biztosan itt fogok élni, ahol csupa kékség vesz körül,
ahol olyan kék a tenger és az ég, mint a kabátod,
ami évekre nálam maradt.
Bizonyára ebben a kékségben fogok élni,
és egy pontosan ilyen házban ébredek majd reggelente,
mosollyal és szorítással.
Úgy képzelem, lassú lesz akkor a létezés, ráérős és teljes,
mert megoldódunk addigra, meglásd.
Amikor egy este kinyúlt, kötött pulóverben a teraszon állunk,
figyeljük a tengerzúgást, beleszagolunk a sós levegőbe,
és vállamra hajtod a fejed, akkor, pontosan akkor,
végleg megnyugszunk egymásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése