Lelkem vacogva
- tél végén dermedt fa,
ágai zörgőre fagyva –
talán már gyümölcsöt sem remél.
Kérgén a por s a korom egyre vastagabb.
Lelkem dermedt fa, hallgatag.
De lenn a mélyben,
égő vágytól hajtva,
gyökereimmel tapogatózva
Téged kereslek, Uram !
Ezernyi apró szállal
kapaszkodnék Beléd:
Ments meg engem!
Az élet vizével öntözz meg engem!
És ragyogj fel bennem!
Csak hullj, hullj zápor,
fákat tisztára mosva!
Nyomodban új élet fakad.
Csak hullj, hullj zápor
kezemre, arcomra.
- szívemig csorogva –
szabadulásom könnyeit hozva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése