2017. január 5., csütörtök

Petőcz András: Zárójelvers op. 80.

((           Az idővel arányosan megy össze a test. Öreg
             koromban egészen apró leszek. Kicsinke ember,
             aki életet játszik, a konyhában csendesen
4           kaparász, piszmog az étellel, edényekkel.
             Az ijedt szeme! Csak az ijedt szeme árulkodik,
             hogy még akart volna netán valamit, és emiatt
             szorong: az el nem végzett feladat, miként egy
8           zsák, ott van a hátán – nyomja össze. Szorongás
             árad a szeméből, a meg nem valósított élet rémülete:
             hogy ennyi volt, nem több. Egészen apróra megyek
11         össze, nem tudok, soha nem is tudtam megharcolni
             magamért, a testem
             egyre kisebb, és én csak
14         nézek a magasba, az elérhetetlen, égbe növekedett istenek felé.
))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése