vagy meghalni
egyremegy
mondják sokan
de a félelem
ott fészkel már
az ereszen
jő és megy
mint a fecske
senki sincs
aki kilesse
titkait
házát
hazáját
az igazit
élni kellene
de az élet
és a halál
édestestvérek
akár a jó közhelyek
a buták
s az édes-bús
melódiák
fészke vagyok félelemnek
búnak, bajnak s az életnek
sirámnak, romantikának
ágya vagyok a halálnak
csillagszórója a vágynak
szemfedője a reménynek
társa a tegnapi fénynek
hull az eső, sose fogy el
süllyed a föld Noé alatt
s a názáreti evezője
szeli halkan a habokat
hogy megtudja mért s mi végett
kell a kereszten meghalni
mért nem lehet kínok nélkül
a világot megváltani
tudja most, hisz sejtette már
hallotta az anyaméhben
a betlehemi kórusban
jászol menti bégetésben
hogy az Isten és a Sátán
(a víziszörny Leviatán)
rég osztoztak már mindenen
az első s végső vacsorán
valahol a ködben vannak
látni vélik a halászok
mikor bevonják a hálót
s némák a hullámcsapások
s csupán (messze ott a ködben)
Jézus evezője hallik
s a világ még megváltatlan
álomittasan aluszik
fogyatkoznak napok, telek
fogyatkozunk.
álmaink gyűjteménye
rég a köcsög alján
aprópénz
rézpénz
fonnyad a bőrünk
feszül, ereszkedik
feszül
mint a fájdalom
lelkünk bevonata
bocsánatot kérünk a
szavaktól
szégyelljük őket
a bölcsesség
csak hallgatás
így tanították
megtanultuk
félünk
ennyi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése