egyetlenem,
te pamutpuha-macskaléptű,
meg-megáll gyér hajam között,
s hosszan eltűnődik a fésű:
ó, elmúlás,
kegyetlenem,
te lasszóhurok-ölelésű!
Megköszönöm neked, hogy élhettem.
Jelet hagytam magam után, nyomot,
Éltettem az életet, éltettem!
Az én síromnak szája mosolyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése