Nádasdy Ádám: Ott úszhatnék

A folyót figyelem, ahogy a bajt, 

a kemény létet elválasztja tőlem. 

A túlsó partot nézem, fényeit: 

velem szalad, ahogy itt szaladok.  

Így kéne, hogy az életemen át, 

középen folyjon végig egy folyó. 

De hosszában, hogy mindig ott legyen 

a túlsó part, ahova nem megyek.  

Mert félelem nélkül mit ér az élet? 

Ha minden bajt tudunk előre, olcsó. 

A túlsó partnál tiszta, mély a víz, 

ott úszhatnék erősen, sportosan.  

De onnan ide vajon visszanéznék? 

Látnám-e szorongó kis énemet? 

Vagy elnéznék saját fejem fölött, 

nem is látnám, hogy bámulom magam?

Zimonyi Zita: Anyámmal kézen fogva

Valaha anyám vezetett engem, 

rakoncátlan, riadt-rossz gyereket 

kövesúton, hepehupás hágón, 

fürge göröngyön, komisz kaptatón, 

vadóc mezsgyén: napok létrafokán, 

makrancos ünnepek sivatagán; 

mentünk búslakodva, felbuzdulva, 

bukdácsolva, olykor botladozva, 

soha, soha meg nem futamodva, 

kézen fogva – a bizonytalanba. 

Ma én vezetem-viszem anyámat, 

dacos, buzgó, bús asszonyt – korosat, 

mihaszna piacon: világon át, 

életdűnén, nyüzsgő halálpusztán, 

fukar szurdokszélen, partszegélyen, 

ismeretlen keskeny szerpentinen; 

s jön velem zihálva, panaszkodva, 

– nem fordulunk többé soha vissza: 

ballagunk az alkonyban szorongva – 

kézen fogva a bizonyosságba.  

Robert Burns: Ha mennél hideg szélben…

Ha mennél hideg szélben 

a réten át, a réten át, 

rád adnám kockás takaróm, 

öleljen át, öleljen át! 

S ha körülzúgna sors-vihar 

rémségesen, rémségesen: 

szívemben volna házad, 

oszd meg velem, oszd meg velem!  

Volna köröttem zord vadon, 

sötét, veszett, sötét, veszett, 

mennyország volna nékem az 

együtt veled, együtt veled! 

S ha volnék minden föld ura 

az ég alatt, az ég alatt, 

koronám legszebb ékköve 

volnál magad, volnál magad!  

Weöres Sándor fordítása

Gősi Vali: A tavasz misztériuma

Nézem a tájat 

a rügyeket vajúdó 

levelek közé rejtőző fákat 

a tavasz elé térdelek 

ég felé küldöm hálaimám 

hogy megélhetem még 

e rejtelmes feltámadását 

a világnak 

e fenséges újjászületést 

amint lágyan rám ejti 

illatos fátylát az alkony-ég 

elsimítva gyűrött 

magányomat

Gősi Vali: nyár lesz

és nyár lesz megint 

kéklő napmeleg… 

átsuhan majd egy álom veled 

az enyhet adó vénülő lombokon 

hiányodat bearanyozza a júliusi égbolt 

hallom újra az élni akarás újraéledő 

gyönyörű dallamát 

mely átvergődve a kínsikolyokon 

elhozta a legszebben komponált élet-muzsikát 

és sok éven át ünnepre leltünk a nyárban 

míg megváltó tisztulásra vágyva 

átlényegültél egy másik 

boldogabb világba 

nélkülem

Gősi Vali: Őszi fák

még 

nekitámaszkodunk a vén időnek 

imát áldozunk a naplementének 

már 

nem vádolunk csak csendben áldunk 

magunkra húzzuk őszi álmunk 

míg 

végleg kidőlünk 

akár 

a fák

Gősi Vali: Ébred a lélek

Ilyenkor decemberben, 

advent idejében, tiszta, hófehér fátyol 

borul a tájra, csillagok csókolják 

fényüket a szendergő világra, 

csendesebbek a hajnalok és éjek, 

szürkeségbe bújók a napok, 

s e fagyos időben mégis 

nagy útra indulnak a földlakók végre: 

szívük mélyére, 

ahol szunnyad még a szeretet és béke, 

de hiszik, hogy ébred a lélek, 

és örök az élet, s e

gyönyörű igézet 

– legszebb reménye – teszi jobbá 

az emberiséget.   

Bazsó Éva Andrea: Isteni szeretet

Ha látsz hajnali fénysugárt, 

mely fénylőn világítja a láthatárt.  

Mezőn nyíló virágokat, 

mi csodás színekkel hívogat.  

S oly hatalmas bérceket, 

csúcsát el nem érheted.  

Gondolj arra, az mind-mind 

Én vagyok.

Nádasdy Ádám: Az antarktiszi hósivatagba

Nekem még sose szerették el senkimet, 

csak úgy elhagytak, mint a menetoszlop. 

Én álltam, ők meg ponttá zsugorodtak. 

Így alakult ki az a borzoló, 

bár nyilván alaptalan véleményem, 

hogy aki engem elhagy, az befejezi 

magát a szeretést. Eltávozik 

a szeretettelen antarktiszi 

hósivatagba, jégtiszta hidegbe, 

s olyan formában létezik tovább, 

ahogy a pingvinek: sokadmagával, 

elegánsan, szólóban álldogál.

Oravecz Imre: Vándorhoz

1

Állj, ne bolyongj tovább, 

vágd botodat az útszéli gazba, 

húzódj egy fa árnyékába vagy egy fal tövébe, 

ülj le a földre és maradj veszteg, 

senki, semmi nem vár többé a világban.      

2   

Eltávozott a kertből a kedves, nyári rigópár, 

dér csípte meg a füvek hegyét, 

és elhallgatott az utolsó tücsök is, 

fordulj vissza a küszöbről, 

pakolj ki szépen a bőröndödből és tedd el: 

megöregedtél, ülj az ablak mellé és nézelődj.

Assisi Ferenc imádsága

Uram, tégy a te békéd eszközévé, 

hogy szeressek ott, ahol gyűlölködnek, 

hogy megbocsássak ott, ahol sértegetnek, 

hogy összekössek ott, ahol viszály van, 

hogy reményt ébresszek ott, ahol kétség kínoz, 

hogy fényt gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik, 

hogy örömet vigyek oda, ahol bánat tanyázik.  

Uram engedd:  ne arra törekedjem, 

hogy engem vigasztaljanak,  hanem, hogy én vigasztaljak; 

ne arra, hogy engem megértsenek,  hanem, hogy én értsek meg másokat; 

ne arra, hogy engem szeressenek,  hanem, hogy én szeressek;  

mert aki ad, az nyer, 

aki elfeledkezik magáról, az talál, 

aki megbocsát, az bocsánatot kap, 

és aki meghal, örök életre ébred. 

Ámen.

A nap gondolata

 

" az élet szép indulata:

a bármiképpeni élni akarás

                                         

hát így kell,

ha csak így lehet:

az aszfalt rése között."

Boda Magdolna

Sohonyai Attila: Néha

Néha csak úgy elmeredni, 

nem találni, nem keresni, 

nem fájni, nem hiányolni, 

nem bánni, csak megköszönni. 

Néha csak örülni, tisztán, szépen, 

élvezni a földet, élvezni az eget, 

semmivel boldognak lenni, 

nem gondolkodni, csak nevetni. 

Jól érezni mindenhol magad, 

bántásból csinálni szép szavakat, 

eldőlni a végtelen létben, belül 

napsütésben, mint ki mindent elhisz; 

néha jó lenne, ha így lenne mindig.

Vályi Nagy Géza: Jézus

Nem volt a bölcsője 

Aranyból, gyémántból 

Egyszerű emberek 

Rótták össze fából,­ 

És szent lett a jászol...   

Nem álltak körülte 

Rangos urak, dámák 

Jámbor, öreg barmok 

Nyaldosták a lábát, 

Amikor meglátták...   

Nem volt pompa, tor, fény, 

Csengő ezüstserleg, 

Kis pásztorfiúcskák 

Zsoltárt énekeltek 

Örömén a percnek...   

Nem volt gyönge testén 

Drága selyem-pólya 

Egy imás, szűz asszony 

Takargatta gyolcsba, 

S dajkálta, ápolta...   

Ékes bíborpalást 

Nem borult reája, 

S ő lett a világnak 

örök igazsága: 

Királyok Királya...

Bazsó Éva Andrea: Isten könnyei

Ha esik az eső, sír az ég 

Isten hullajtja értünk könnyeit. 

Hunyd le szemed, a szeretet 

átölel - suttogják a fák 

s minden levél.  

A mindenséget érezd a pillanatban 

összesűrűsödve egy esőcseppben 

a patakban, zúgó folyóban mely 

végül a tengerbe ér -  

Hunyd le szemed, a szeretet átölel 

hisz, minden újjászületik 

és egyben véget ér.